„Ugo Foscolo” változatai közötti eltérés

Foscolo leghíresebb munkája a már fentebb említett ''Jacopo Ortis utolsó levelei'', melyet 20 éves korában írt, kétségkívül [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] ''Werther''jének hatása alatt. E kis regény hősét is boldogtalan szerelem űzi öngyilkosságba, csakhogy a [[Szerelem (érzelem)|szerelem]] motívumához itt a hazaszereteté is járul, amennyiben Jacopo Ortis a Campo Formió-i béke után menekülni kénytelen Velencéből és szerelmi bánatát a haza sorsán való kétségbeesés is súlyosbítja. Egyrészt a kor ízlésének megfelelő világfájdalmas hangulat, másrészt a nemzeti elem erős előtérbe nyomulása Jacopo Ortis-t a [[19. század]] elejének egyik legolvasottabb könyvévé tették. De nemcsak e kettőnek köszönhette hírét, hanem eleven, plasztikus leírásokban gazdag nyelvének is, melyet illetékes olasz kritikusok a legelső modern prózának neveztek. Verses művei sorában első helyen ''A sírok'' (''(I sepolcri)'') című hosszabb költeménye áll, melyben a költő egy akkoriban kiadott és a sírok díszítését eltiltó rendeletből indulva ki, magas ódai szárnyalással elmélkedik a halálról, a nagyok dicsőségéről stb. Nagy gondolatok és klasszikus tökélyű forma e munkát [[Olaszország]] lírájának legértékesebb termékei közé emelték. Foscolo kisebb verseinek is a formatökély a főerénye, bár hangulata is, bizonyos melankolikus szentimentalizmus, vonzóvá teszik. Írt három tragédiát is (''(Tieste, Ajace, Ricciarda)''), de ezekben nem tudott szabadulni az [[Vittorio Alfieri|Alfieri]]-utánzás nyűgéből. Belefogott egy hosszabb ''Le Grazie'' című költeménybe, mely talán legszebb alkotása lett volna és melynek fennmaradt töredékei is megkapóak, lefordította [[Homérosz]] [[Iliasz]]ának mintegy 11 énekét, de a hangot el nem találta. Végül írt mintegy hat kötetre terjedő, jobbára irodalomtörténeti tárgyú tanulmányokat, melyek azonban nagyon hamar elavultak. Foscolóval az olasz irodalomtörténet a 19. század végén rendkívül sokat foglalkozott, nemzeti szempontból bizonyára túl is becsülve művei értékét.

*''Jacopo Ortis utolsó levelei'' / ''Versek'' / ''A síremlékek''; vál., szöveggond., tan., jegyz. Madarász Imre, ford. Berczeli Anzelm Károly et al.; Eötvös, Bp., 1997 (''(Eötvös klasszikusok)'')