„FCSB” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
6 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
203. sor:
 
== Szurkolók ==
[[2009]]. [[július 16.|július 16]]-án a Steaua az [[Újpest FC]] ellen játszott selejtező mérkőzést az [[Európa-liga|Európa-ligában]]. A mérkőzést hatalmas botrány követte, mivel a román szurkolók nagyméretű transzparensen gyalázták a magyarságot. A román huligánok a terhes magyar kismamák magzatát az emberi ürülékhez hasonlították. Már a mérkőzés előtt sejteni lehetett, hogy problémák lesznek, mivel [[Gigi Becali]], a Steaua tulajdonosa kijelentette, hogy csapata „szétveri az Újpestet, főleg azért, mivel magyar csapat”. A mérkőzés hangulatát így a [[sovinizmus|soviniszta]] gyűlölködés határozta meg mind a román, mind a magyar részről. A [[Gazeta Sporturilor]] című román sportújság szerint az újpesti szurkolók a fentiekre úgy reagáltak, hogy a románokat „cigányoknak” titulálták és az „Erdély a magyaroké!” kifejezést skandálták. A Steaua szurkolói pedig a magyarság deportálását követelték a „Kifelé a magyarokkal Romániából!” kifejezést használva. Az eset kapcsán mind [[Móring József Attila]] [[Kereszténydemokrata Néppárt|kereszténydemokrata]] képviselő, mind a [[Jobbik Magyarországért Mozgalom]] tiltakozásának adott hangot. Az egyik legpatinásabb romániai lap, az [[Adevarul]] a mérkőzést követően rendkívül korrekt módon bocsánatot kért a magyarságtól a román szurkolók helyett és az [[Európai Labdarúgó-szövetség]]től kérelmezte a Steaua szurkolóinak megbüntetését.<ref name="UEFA:Steaua 2 - 0 Újpest">{{cite web|url=http://www.uefa.com/competitions/uefacup/fixturesresults/round=2000034/match=2000552/index.html|title=UEFA:Steaua 2 - 0 Újpest|language=angol|accessdate=2009-07-26}}</ref><ref name="NOL:Steaua-Újpest">{{cite web|url=http://www.nol.hu/sport/steaua-ujpest__botranyra_botrany|title=Steaua-Újpest: botrányra botrány, NOL 2009. július 17.|accessdate=2009-07-26|archiveurl=https://web.archive.org/web/20090720141444/http://nol.hu/sport/steaua-ujpest__botranyra_botrany#|archivedate=2009-07-20}}</ref><ref name="MNO:Steaua-Újpest">{{cite web|url=http://www.nol.hu/sport/steaua-ujpest__botranyra_botrany|title=„Ennél undorítóbb szöveg nem volt még magyar sporteseményen”, MNO 2009. július 21. 11:39|accessdate=2009-07-26|archiveurl=https://web.archive.org/web/20090720141444/http://nol.hu/sport/steaua-ujpest__botranyra_botrany#|archivedate=2009-07-20}}</ref><ref name="Jobbik tiltakozás">{{cite web|url=http://www.erdijobbik.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=67:a-jobbik-tiltakozik-a-sportszertlen-magyargyloelet-ellen-&catid=1:friss-hirek&Itemid=50|title=A Jobbik tiltakozik a sportszerűtlen magyargyűlölet ellen, 2009. június 28.|accessdate=2009-07-26|archiveurl=https://web.archive.org/web/20090729000253/http://www.erdijobbik.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=67:a-jobbik-tiltakozik-a-sportszertlen-magyargyloelet-ellen-&catid=1:friss-hirek&Itemid=50#|archivedate=2009-07-29}}</ref><ref name="Samsungsport">{{cite web|url=http://samsungsport.hu/hir.php?id=47407|title=Hazaáruló-e Székely, avagy miért bántjuk a románt?, Samsungsport.hu 2009. június 24.|accessdate=2009-07-26|archiveurl=https://web.archive.org/web/20090727095525/http://www.samsungsport.hu/hir.php?id=47407#|archivedate=2009-07-27}}</ref><ref name="Adevarul">{{cite web|url=http://sport.ma.hu/tart/cikk/g/0/50375/1/sport/UjpestSteaua_roman_bocsanatkeres_a_szurkolok_gyalazkodo_felirata_miatt|title="Magyarország szépen kérünk, bocsáss meg!", Sport.ma.hu 2009. június 22.|accessdate=2009-07-27}}</ref>
 
A visszavágón a rendőri közbelépésnek köszönhetően nem került sor komolyabb incidensre a szurkolók között. Az újpesti szurkolók, az első mérkőzéseken a magyarságot ért jogos sérelmekre, a románokhoz hasonlóan meglehetősen sportszerűtlen módon reagáltak. Válaszuk a „Honnan tudod, hogy cigány vagy? Románul beszélsz.” című transzparens volt. Külön kérdést vet fel a magyar származású [[Székely János (labdarúgó)|Székely János]] esete, aki viselkedésével fokozta az indulatokat. A mérkőzés előtt megkérdezték a román újságírókat, hogy a Steaua labdarúgója beszél-e magyarul. Erre a gyors válaszuk az volt, hogy szinte biztosan nem. A labdarúgót megszólítva azonban kiderült, hogy beszél magyarul, de állítása szerint megtiltották neki, hogy nyilatkozzon. Székely az általa szerzett, mindent eldöntő gól után látványos gólörömöt mutatott be. Ennek következtében az újpesti szurkolók „lehazaárulózták”. Székely a Steaua győzelmét követően a román zászlót a vállára helyezve ünnepelt és a mérkőzés után a következőket nyilatkozta:„Székelynek hívnak, de román vagyok.” illetve „Románnak érzem magam. Romániának köszönhetek mindent.” Viselkedése, magyarságának megtagadása és állítólagos „bozgorozása” (román sértés az erdélyiek/magyarok felé, jelentése: hazátlan) annyira felháborított egy magyar újságírót, hogy az leköpte.<ref name="Samsungsport" /><ref name="Telesport">{{cite web|url=http://www.telesport.hu/Hirek/2009/07/24/06/Rovid_osszefoglalo_az_Ujpest_Steaua_meccs_koruli_botranyrol_Exkluziv.aspx|title=Rövid összefoglaló az Újpest-Steaua meccs körüli botrányról (Exkluzív videókkal és fotókkal!), Telesport.hu 2009. június 24.|accessdate=2009-07-26}}</ref><ref name="Székely a román">{{cite web|url=http://bistrita.prosport.ro/fotbal-intern/liga-1/szekely-eu-ma-simt-roman-romania-mi-a-oferit-totul-4694647?cp=2|title=Szekely: "Eu mă simt român! România mi-a oferit totul!" (kép: Székely a román zászlóval ünnepel)], Prosport.ro 2009. június 25.|language=román|accessdate=2009-07-27}}{{Halott link|url=http://bistrita.prosport.ro/fotbal-intern/liga-1/szekely-eu-ma-simt-roman-romania-mi-a-oferit-totul-4694647?cp=2 |date=2018-11 }}</ref><ref name="Székelyt leköpték">{{cite web|url=http://barikad.hu/node/33295|title=Magyar újságíró köpte le a román játékost - cirkuszol a bukaresti sajtó (videóval), Barikád.hu 2009. június 26.|accessdate=2009-07-27}}</ref>
 
== Jegyzetek ==
214. sor:
* [http://www.lpf.ro/steaua.htm A Liga I honlapján]
* [http://www.uefa.com/footballeurope/club=50065/domestic.html/ Az UEFA honlapján]
* [https://web.archive.org/web/20090725060901/http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=29988 Steaua-Újpest: célkeresztben a magyarokat gyalázók (Krónika.ro)]
* [httphttps://wwwweb.archive.org/web/20090725202335/http://nol.hu/sport/magyarorszag__szepen_kerunk__bocsass_meg_ NOL: Román lap: Magyarország, szépen kérünk, bocsáss meg! (Az Adevarul címlapjának képével)]
 
{{liga I csapatai}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/FCSB