„Klasszikus cirkáló” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10) |
||
7. sor:
==Hanyatlása és újjászületése==
[[Fájl:Singoalla 1922.jpg|thumb|Singoalla 1922]]
A Square Metre Rule sokkal kevésbé volt korlátozó, mint a Nemzetközi Szabály. A relatív laza szabályozás megengedte, hogy korábban épült hajók a vitorlázat megváltoztatásával megfeleljenek a szabályoknak. A szabályozás viszonylag nagy szabadságot engedett a tervezőknek, és az élvonalbeli hajótervezők, mint a finn Gustaf Estlander és Zake Westin végül olyan merész tervekkel álltak elő, amik a korabeli hajóépítési technológiák határait feszegették. A fejlődés drámainak bizonyult. Míg az első 40-es hajók 9-10 méter hosszúak voltak, addig 1923-ban Westin már olyan hajót tervezett, amelyik 15,2 méter hosszú volt, és a vízvonal szélessége 1,74 méter, azaz a hossz és szélesség aránya 9:1 volt. A szabályok határainak feszegetése kapcsán egy gyakran emlegetett hajó, a bizonyos szempontból a csúcsot képviselő 150-es Singoalla, egy 79 láb hosszú, 11 láb széles hajó, amelyet Estlander 1912-ben tervezett, és a maga korában Balti-térség leggyorsabb hajójának tartottak.<ref>
A fejlődésnek köszönhetően a végletekig kihegyezett hajótestek gyengévé és kényelmetlenné váltak, ami gyorsan a szabály népszerűségének hanyatlásához vezetett. A 30-as és 40-es osztályok még az [[1920. évi nyári olimpiai játékok|1920-as nyári olimpiai játékokon]] is szerepelhettek, de végül csak kevés hajó állt rajthoz. Időközben a Nemzetközi Szabályok 1919-es átdolgozása meghozta annak népszerűségét, melynek eredménye az lett, hogy a Square Metre Rule alapján épített hajók kiszorultak mind a nemzetközi, mind pedig az olimpiai regattákból.
| |||