„Lónyay János” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
1 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
19. sor:
 
[[Kép:Lónyay János sírtáblája.jpg|bélyegkép|jobbra|220px|Lónyay János sírtáblája Lónyán, a családi kriptában]]
Különösen nevezetes volt az [[1847–48-as pozsonyi országgyűlés|1847-es országgyűlés]]en játszott szerepe. Úgy vélte, hogy az ország érdekei megkívánják, hogy a magyar sérelmeket a császári udvarral folytatandó tárgyalások útján orvosolják, nehogy a szenvedélyek végső veszélybe sodorják az országot. Ennek módját abban látta, hogy a király megnyugtató leiratot intézzen az országgyűléshez. Céljának több befolyásos politikust nyert meg, többek között [[Szentkirályi Móric]]ot, [[Pázmándy Péter]]t, apját, Lónyay Gábort, valamint fiát, [[Lónyay Menyhért]]et. Amikor a siker biztosnak látszott, velük együtt megjelent a nádor előtt és megállapodott vele. A nádor vállalta a királyi leirat kieszközölését, Lónyay és három híve pedig azt, hogy kihirdetik azt az alsóházban és javasolni fogják tudomásulvételét. Lónyay János azt várta ettől, hogy az országgyűlés megmenekül egy véres forradalom rémétől. Terve azonban meghiúsult, mert amikor a királyi leiratot felolvasták, a képviselők többsége viharos ellenzéssel fogadta azt. Szentkirályi Móric és Lónyay Gábor jobbnak látták ilyen körülmények között hallgatni, Pázmándy Péter maga is a leirat ellen szólalt fel, egyedül fia Lónyay Menyhért tartotta magát a megállapodáshoz, de őt lehurrogták.[http://www.kehidagold.hu/deak/f01.htm]{{Halott link|url=http://www.kehidagold.hu/deak/f01.htm |date=2018-11 }}
 
Ez az eset nagyon megviselte, visszavonult a politikai élettől, sőt távol tartotta magát az 1848-as forradalomtól is. Ugyanakkor megmaradt hű magyarnak. 1849 elején, amikor Windischgrätz herceg bevonult Pestre, Lónyay Jánost azok között emlegették, akit a szabadságharc leverése után császári biztosnak lehetne kinevezni. Ő azonban felháborodottan utasította vissza ezt az ajánlatot.
31. sor:
* Töredékek, Lónyay Jánosné emlékiratai, Első kötet: Visszaemlékezések, Szerk.: Lónyay Etelka 1891. Budapest
* [http://genealogy.euweb.cz/hung/lonyay4.html Lónyay családfa]
* [https://web.archive.org/web/20080622040206/http://www.karpataljaturizmus.net/kincsestar41.html Kárpátaljaturizmus.net]
 
{{Nemzetközi katalógusok}}