Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Kurzív tartalmú zárójelek korr., egyéb apróság ld.: WP:BÜ
[[1823]]-ban visszatért Recanatiba az ekkor már ismert költő. A következő évben fogott neki az ''[[Operette morali]] (Rövid erkölcsi írások)'' megírásának. Mind témáival, mind hangvételével ([[Lukianosz]] stílusában írt, szatirikus dialógusoknak nevezte őket) és komikus-ironikus hangjával a mű egyszerűen befogadhatatlan volt kora számára. 1825-ben Leopardi [[Milánó]]ba utazott, majd [[Bologna]] volt a következő úti cél azért, hogy művei kiadásának szerezzen további pártfogókat. Irodalmi szalonokat (pl. [[Vieusseux szalon]]) látogatott és nyelvórákat adott. Bolognában egyébként különösen jól érezte magát. 1827 júniusában [[Firenze|Firenzébe]] költözött, ahol Giordani már várakozásteljes légkört teremtett személye iránt. Itt ismerkedett meg [[Alessandro Manzoni]]val, de eltérő személyiségük miatt nem értették meg egymást. Leoparditól nagyon messze állt Manzoni magabiztossága és sikeres irodalmi pályája.
 
1828-ban, rövid, de annál kellemesebb pisai kitérő után kénytelen volt visszatérni Recanatiba, ahol verseskötetének a [[Canti]]-nak újabb darabjait készítette el. Az itt töltött időszakkal kapcsolatban borzalmas hónapokról számolt be barátjának (''("tizenhat hónap éjszaka")''). 1830-ban ismét Firenzébe ment, ahol egy irodalmi pályázaton részt vett az ''Operette morali''-val. Az eredmény teljes kudarc volt. Leopardi előszeretettel túlozza el ezen évek magányosságát és kitaszítottságát, pedig barátaitól sok támogatást és tiszteletet kapott. Bunsen például állást kínált neki a berlini egyetemen (görög filozófia tanára), ahol már rajongva várták a költő érkezését. Egészségi állapotára hivatkozva azonban elutasította a felkérést. Később a [[Vatikáni Apostoli Könyvtár]] élére szerették volna kinevezni, de nyílt [[ateizmus]]a miatt egyházi körökben nem nézték őt jó szemmel. Firenzében ismerkedett meg a [[Nápoly]]ból száműzött [[Antonio Ranieri]]vel, akivel mély barátság fűzte később össze. Utolsó éveiben Ranieri és húga, Paolina gondoskodott a költőről.
 
[[Fájl:Giacomoleopardi1837.jpg|bélyegkép|jobbra|Leopardi halálos ágyán 1837-ben]]
Leopardi költészete kettős: egyrészről tudatosan szakított a hagyományos verselési formákkal és elképzelésekkel, másrészről nagyon is határozott nyelvi ortodoxia jellemzi, amelyet egyfajta akadémikus felfogásként is értékelhetünk. Ez más nyelvekre történő átültetését rendkívül megnehezíti. Nyelvi archaizmusa és latinizmusa azonban nem öncélú, hanem a szavak ősi értelmének, primitív jelentésének megőrzését szolgálja. Ebbe a költői felfogásba illeszkedik be a költői térnek tudatos felbontása, a strófák belső felosztásának törlése, valamint a rímek fokozódó leépítése. A változásokkal az a célja, hogy a költemény szintaktikai mozgásai teljesen szabadon érvényesülhessenek. Ezt szolgálják verseiben a különféle verstani eszközöknek (pl. [[enjambement]]) használata, a [[szemantika]]i többértelműség kijátszása.
 
Mindez élesen szembeállította őt a [[Vincenzo Monti]] űzte költészettel és a romantikusok költészeti elveivel. Az egyiknek túlságosan felforgató volt, a másiknak pedig túlzottan konzervatív. Leopardi a meghatározatlanságra és a definiálatlanságra épít (az illúziók tudatos létrehozására), ezért hiányoznak verseiből az erős kontúrok és egyértelmű karakterek. Ez összefüggésben van Leopardi elméletével a szépről és az örömről, valamint a végtelen illúziójáról, amely a dolgok igaz szemléletének része. Szinte elemeire bontja föl ezt a totalizáló, végtelent fürkésző szemléletet. ''"Mondhatjuk (de csak megnevezés kérdése), hogy az én rendszerem nem rombolja le az abszolútumot, hanem megsokszorozza. Csak azt rombolja le, ami abszolútnak tartja önmagát, s azt teszi abszolúttá, amit relatívnak neveznek. Lerombolja a mindentől független és mindent megelőző jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, tökéletesnek és tökéletlennek az absztrakt ideáját, ám minden lehetséges létezőt tökéletessé tesz, önmagában tökéletessé, amelyek mindegyike mintegy önmagában hordozza ennek a tökéletességnek az okát, és éppen ebben a mivoltukban létezhetnek. Tökéletesség, függetlenül bármilyen értelemtől és külső szükségszerűségtől, bármilyen preegzisztenciától." (''Zibaldone, 1821. szeptember 25.'')''
 
Vagyis költészete a végesben, szubjektív élményekben és érzésekben mutatja meg és föl a végtelen lehetőséget és a létnek, mint lehetőségnek a végtelenségét. Célja a szöveg teljes metaforizálásával az absztrakt és elvont értelmek konkretizálása, valóságossá tétele, a jelentés radikalizálása abban az értelemben, hogy a szavak ősi tartalmát felszínre hozza és kikényszerítse. Ebben a költői felfogásában [[Horatius]], [[Publius Vergilius Maro|Vergilius]] és [[Alfieri]] jelentették számára az előzményeket, s mindenekelőtt [[Petrarca]] költészete, akinél vers és olasz nyelv tökéletes formai egységét találta meg.
APPRESSAMENTO DELLA MORTE (A halál közeledése, [[1816]]) Leopardi legjelentősebb korai költői kísérlete ez a dantei tercinákban megírt költemény. Az öt canticában, a korai haláltól rettegő költőnek, egy angyal megmutatja a túlvilágot és bizonyságot ad minden evilági dolog iránti ragaszkodás értelmetlenségéről.
 
CANTI ([[1818]]-[[1837]]) Leopardi egész életében egyetlen összegző költői művön dolgozott, amely még életében meg is jelent, az Énekek (''(Canti)''). Különböző címek alatt összefoglalva, 1820-tól kezdve jelentek meg a művet alkotó költemények, amelynek magva egy 10 [[canzone|canzonéból]] álló ciklus. Közöttük a magyar költészetre is hatást gyakorló hazafias költeményeivel (''Itáliához'', ''Dante műemlékére'') és mély, filozofikus verseivel (''Angelo Maihoz'', ''Szapphó utolsó éneke''). Ehhez csatlakoznak később az idillek, köztük az egyik, talán a leghíresebb költeményével, a ''L'infinito''-val (A végtelen). A mű utolsó nagy ciklusa (Aspasia-ciklus, amelyet a [[Fanny Targioni Tozzetti]]hez fűzött reménytelen szerelem inspirált) költői elmélkedések a szerelemről, vagy inkább annak elvesztéséről, olyan híres költeményekkel, mint az ''Önmagamhoz'', vagy a ''Holdnyugta''. Emellett találunk hosszabb, rövidebb nosztalgikus, ironikus, filozofikus költeményeket (pisai-recanati dalok). Ez utóbbiak közül kiemelkedő ''Az ázsiai nomád pásztor éjjeli dala'', amely mély faggatózás a létezés értelme körül. A gyűjtemény gyakorlatilag záró darabja a ''Rekettye, avagy a sivatag virága'' (La ginestra), amely rendkívüli irodalmi hatást gyakorolt a később jövőkre (magyarországi hatása kimutatható [[Babits Mihály]]nál, [[Szenteleky Kornél]]nál vagy éppen [[Tóth Árpád]]nál). A ''Canti'' teljes kiadásában 36 költeményt és 5 töredéket tartalmaz, amelyek elrendezése (I-XXXVI) megfelel a szerző akaratának.
 
DISCORSI (Értekezések, 1818-[[1824]]): Leopardi két hosszabb értekezéséről van szó. A ''Discorso di un italiano intorno alla poesia romantica'' (Egy olasz vizsgálódásai a romantikus költészet tárgyában) még 1818-ban született és Leopardi alapvető esztétikai nézeteit tartalmazza. A romantikával szemben látszólag klasszicista elveket vall a természet utánzásáról és az ókori mitológiák fontosságáról a költészetben. 1824-ben pedig a nemzeti hanyatlás okairól írt tanulmányt. Ez a ''Discorso sopra lo stato presente dei costumi degl’italiani'' (Vizsgálódás az olaszok erkölcseinek jelenlegi állapotáról). A jelen erkölcsi állapotát elemezve kifejti, hogy a modern társadalomból minden hagyományos integráló erő eltűnt, s egyetlenegy maradt: a kölcsönösen elismert társadalmi érdekek rendszere. Mint mondja,Itáliában még ez sincs!
*''Magános élet. Válogatott versek''; ford. Rába György, utószó, jegyz. Nemeskürty István; Magvető, Bp., 1958
*''Gondolatok''; ford., bev. Ördögh Éva; JATE, Szeged, 1992
*''Rövid erkölcsi írások''; ford. Ördögh Éva, Mátyus Norbert, Dávid Kinga, jegyz., bev. Ördögh Éva; Eötvös, Bp., 1998 (''(Eötvös klasszikusok)'')
*''Giacomo Leopardi''; ford., tan. Rónai Mihály András; Glória, Bp., 2001 (''(Halhatatlanok)'')
 
== Jegyzetek ==
 
{{portál|irodalom||Olaszország|-}}
 
{{DEFAULTSORT:Leopardi Giacomo}}
[[Kategória:Olasz költők, írók]]
294 219

szerkesztés