„I. Eduárd angol király” változatai közötti eltérés

Eduárd fenntartotta, hogy egy újabb keresztes háborúban visszatér a Szentföldre, bár erre soha nem került sor. 1287-ben fel is vette a keresztet{{refhely|Prestwich 1997|326–328. o.}} Külpolitikáját - legalábbis 1291-ig - nagyban befolyásolta ez a szándéka. Egy nagyléptékű keresztes hadjárathoz feltétlenül szükség volt az európai uralkodók közti békére, ám éppen ekkor dúlt a dél-itáliai Anjouk és [[Aragónia]] közötti konfliktus. 1282-ben [[Palermo]] polgárai fellázadtak Anjou Károly ellen (az ún.úgynevezett [[szicíliai vecsernye]]), és [[III. Péter aragóniai király|III. Péter]] aragóniai királyhoz fordultak segítségért. A fellángoló háborúban az aragóniaiak foglyul ejtették Károly [[II. Károly nápolyi király|fiát]] és örökösét.{{refhely|Powicke 1962|252–253. o.}} Károly unokaöccse, [[III. Fülöp francia király]] rokona segítségére sietett, de Eduárd igyekezett elsimítani a konfliktust, és közvetítése eredményeképp 1286-ban Párizsban békét kötöttek, és a nápolyi trónörököst is szabadon engedték.{{refhely|Prestwich 1997|323–325. o.}} Fáradozásai ellenére a keresztes hadjárat ügye nem haladt előre, és 1291-ben, amikor a mamelukok elfoglalták Akkót, az utolsó keresztény erődöt a Szentföldön, reménytelenné váltak a további próbálkozások.{{refhely|Prestwich 1997|329. o.}}