„Elektromos töltés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2001:4C4E:25C3:3100:2932:7D43:A03D:F75C (vita) szerkesztéséről Atobot szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
0 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10) |
||
12. sor:
Milétoszi [[Thalész]] az [[i. e. 6. század]]ban leírta, hogy elektromosság kelthető számos anyagnak, például [[borostyán (fosszília)|borostyánnak]] [[szőrme|szőrmével]] való megdörzsölésével.<ref>Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete, Akadémiai Kiadó</ref> A [[görögök]] észrevették, hogy a töltött borostyángombok magukhoz vonzanak könnyű anyagokat, mint a szőrszálakat. Azt is megfigyelték, hogy elég hosszú ideig tartó dörzsöléssel szikrát is tudnak pattintani. Ez a [[triboelektromos jelenség]] vagy [[elektrosztatikus feltöltődés]] eredménye.
Hosszú szünet után [[1600]]-ban az angol [[William Gilbert]] kezdett ezzel a jelenséggel foglalkozni, a ''De Magnete'' c. munkájában használta a [[görög nyelv|görög]] ηλεκτρον (''elektron,'' „borostyán”) szóból eredeztethető [[latin nyelv|modern latin]] ''electricus'' szót, ami hamarosan az angol „electric, electricity” szavak megszületéséhez vezetett. [[1660]]-ban [[Otto von Guericke]] feltalálta az ''elektrosztatikus generátort''. [[1675]]-ben [[Robert Boyle]] kijelentette, hogy az elektromos vonzás és taszítás [[vákuum]]on keresztül is hat. [[Stephen Grey]] [[1729]]-ben osztályozta az anyagokat, mint [[elektromos vezetés|vezetőket]] és [[szigetelő]]ket. [[Charles François de Cisternay du Fay]] [[1733]]-ban észrevette, hogy az elektromosságnak két fajtája van, amik kioltják egymást. A pozitív és negatív töltések létét folyadékmodellben képzelte, ezért elméletét „kétfolyadék-elméletnek” nevezte. Akkori szóhasználattal élve, Du Fay megfogalmazása szerint, az üveget selyemmel dörzsölve, az üveg „üveges” elektromossággal töltődik, és a borostyánt pedig szőrmével dörzsölve, a borostyán „gyantás” elektromossággal töltődik.<ref>http://rstl.royalsocietypublishing.org/content/38/427-435/258.full.pdf{{Halott link|url=http://rstl.royalsocietypublishing.org/content/38/427-435/258.full.pdf |date=2018-11 }}</ref>
A [[18. század]]ban [[Benjamin Franklin]] volt az [[elektromosság]] egyik legjobb szakértője, aki az „egyfolyadék-elmélet” mellett érvelt. Franklin olyan folyadéknak képzelte az elektromosságot, ami minden anyagban jelen van, mint a gáz a [[leideni palack]]ban. Úgy gondolta, hogy a szigetelő felületek összedörzsölése ezt a folyadékot helyváltoztatásra kényszeríti és a folyadék áramlása [[elektromos áram]]ot hoz létre, ha egy anyagban túl kevés a folyadék, akkor a töltése ''negatív'', ha pedig túl sok, akkor ''pozitív''. Önkényesen vagy fel nem jegyzett okból a „pozitív” kifejezést az „üveges” elektromossággal, a „negatívot” pedig a „gyantás” elektromossággal azonosította. [[William Watson]] nagyjából ugyanebben az időben ugyanerre a magyarázatra jutott.
| |||