„Ladányi Sándor” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Kisújszálláson született. Jeles eredménnyel fejezte be a [[Budapesti Közgazdasági Technikum]]ot, majd 1955-től 1957-ig az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karának hallgatója volt. Ezt azonban egy idő után elhagyva átjelentkezett a [[Károli Gáspár Református Egyetem|Budapesti Református Teológiai Akadémiá]]ra. 1962-ig tanult teológiát, és 1963-ban szerezte meg a lelkészi oklevelet. 1962-től 1964-ig Fóton, Bián és Bicskén működött segédlelkészként. 1964 és 1979 között a [[Dunamelléki református egyházkerület]] Ráday levéltárában dolgozott, amelynek igazgatói tisztét is viselte. Ezzel párhuzamosan 1966 és 1969 között elvégezte az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]] történelem szakját, és középiskolai tanári diplomát kapott. 1970 és 1973 között szintén az Eötvös Loránd Tudományegyetemen levelező képzésben a levéltár szakot végezte el. 1973-as bölcsészdoktori diplomáját 1996-ban a [[Károli Gáspár Református Egyetem]] Hittudományi Karának teológiai doktori oklevele követte.
 
1979-től tanított a Budapesti Református Teológiai Akadémia (1993-tól Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara) Magyar Egyháztörténeti Tanszéken tanított, és 2007. február 1-jéig tanszékvezető is volt. 2007. február 1-jéig. Tanított a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán is óraadóként. 2007-ben nyugdíjba vonult és emeritus professzorként tovább tanított a Hittudományi Karon. 2012-ben fejezte be oktatói tevékenységét, és hosszú betegség után 2014-ben hunyt el 77 éves korában.
 
Szerkesztette ''A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának története 1855-20051855–2005'' című kötetet, illetve előkészítette [[Zoványi Jenő]] egyháztörténeti lexikonjának (''Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon'', 1977) javított kiadását.
 
== Forrás ==
99 607

szerkesztés