„A szervezet folyadékterei” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID/RFC link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
"Néhány példa a folyadékterek meghatározására" hozzáadva; Referencia pontosítás; Ábra elhelyezés; TATAROZ sablon le |
||
13. sor:
== Folyadékterek ==
A szervezet testfolyadéka egymástól határfelületekkel elválasztott folyadékterekben található, mely tereken belül az oldott anyagok áramlásának kinetikai paraméterei azonosak. Ezzel szemben az egyes folyadékterek között a kinetikai paramétererekben különbségek mutatkoznak. Az egyes folyadéktereket határfelületek választják el egymástól, melyeken át az anyagkicserélődés folyamatos de a penetráció sebessége eltérő. A folyadékterek jelentősége abban van, hogy a bennük lezajló biokémiai és fiziko-kémiai folyamatok térben és időben elkülönülhetnek egymástól, miközben az azonos rekeszen belül ezek a mechanizmusok összerendezetten működnek. A folyadékterek létének és szerepének felismerése a [[18. század]]ig nyúlik vissza. [[Paul Ehrlich]] német orvos-mikrobiológus 1885-ben elvégzett kísérletében megállapította, hogy a kísérleti állatoknak intravénásan beadott vízoldékony tripánkék festék nem jut be az agyba és a gerincvelőbe, miközben minden más szövetbe igen. Néhány évtizeddel később Ehrich tanítványa, Edwin Goldmann 1913-ban igazolta a [[vér-agy gát]] létét és e határfelülettel körülvett transzcelluláris folyadékteret. <ref>Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve'', Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 273. oldal. {{ISBN|978-963-226-504-9}}</ref>
[[Fájl:Body fluids.jpg|450px|jobbra|bélyegkép|A szervezet folyadékterei. Az egyes téglalapok területe a megfelelő terek térfogatával arányos. A számok ml/kg-ban adják meg a megfelelő víz átlagos mennyiségét.<ref>Bálint P.: ''Orvosi élettan'', Medicina, 1972, 48. oldal.</ref>]]
26. sor:
=== Extravazális tér ===
Az extravazális tér a benne oldott anyagok diffúziós sebessége alapján további térkomponensekre bontható, mely terek között tényleges határfelület nem található.<ref name="G">Guyton, A. G., Hall J. E.: ''Texbook of medical physiology'', Elsevier Saunders, 2006, 12. kiadás, 292-296 oldal. {{ISBN|978-0-7216-0240-0}}</ref>
'''Sejtközötti folyadék'''
A szervezetet felépítő sejtek közvetlen környezetét képező teret sejtközötti térnek, illetve az azt kitöltő folyadékot sejtközötti folyadéknak nevezzük. Az orvosi szakirodalom intersticiális (''interstitialis'') térnek vagy folyadéknak is említi. Az egyes anyagok megoszlási tere alapján ehhez számítjuk a nyirok mennyiségét is. A sejtek ezen az intersticiális folyadéktéren keresztül érintkeznek az ereket kitöltő intravazkuláris térrel. A legtöbb szövetünk sejtközötti állománya laza felépítésű. A sejtek közötti laza struktúrájú térben az oldott tápanyagok, illetve anyagcsere végtermékek diffúziója gyors. A sejtközötti folyadék térfogatát 120 ml/kg-re becsüljük, amivel az extracelluláris tér legnagyobb egysége.
[[Fájl:Body fluids 2.jpg|450 px|jobbra|bélyegkép|"A szervezetet felépítö sejtek, egy folyékony belső környezetben élnek, amelyet a keringő folyadék alkot, amely körülveszi valamennyi szöveti elemét." <ref group="m">Claude Bernard hallála után megjelent könyvéből: ''Leçons sur les phénomenes de la vie communs aux animaux et aux vegetaux, Paris''</ref>. <br>▼
Ábra: <ref>B. Folkow, Eric Neil: ''Circulation''. Oxford University Press, New York-London-Toronto, 1971. könyve alapján</ref>]]▼
'''A fibrózus kötőszövet folyadéktere'''
43 ⟶ 42 sor:
Transzcelluláris folyadékoknak nevezzük mindazon testnedveket amelyek a sejteken kívül és extravazálisan helyezkednek el de nem sorolhatók a fenti három kategória egyikébe sem.<ref>Boron, W. F., Boulpaep, E. L., ''Medical physiology.'' Elsevier, 3. kiadás, 2012. 836–838. oldal, {{ISBN|978-1-4557-4377-3}}</ref> Ezen tereknek és folyadékoknak a különleges jellegét az adja, hogy az extracelluláris tér egyéb részeitől szorosan illeszkedő sejtek határfelületével vannak elválasztva és a sejtek specifikus aktivitása miatt összetételük jelentősen különbözik az extracelluláris tér többi rekeszében található folyadék összetételétől. Ide soroljuk az [[Ízület|ízületi résekben]] található (''synovialis'') folyadékot, az [[Agy-gerincvelői folyadék|agy-gerincvelői folyadékot]] (''liquor cerebrospinalis''), a savós üregek nedveit, a [[Szem|szemet]] kitöltő csarnokfolyadékot, valamint a mirigyváladékok összességét. Az ember transcelluláris folyadékának teljes mennyisége 15 ml/kg-ra becsülhető.
▲[[Fájl:Body fluids 2.jpg|
▲Ábra: <ref>B. Folkow, Eric Neil: ''Circulation''. Oxford University Press, New York-London-Toronto, 1971. könyve alapján</ref>]]
== Az egyes folyadékterek meghatározásának lehetőségei ==
Vannak olyan medikális helyzetek, állapotok, esetleg klinikofarmakológiai vizsgálatok, amikor szükségessé válik a szervezet teljes víztartalmának, vagy az egyes folyadékterek térfogatának, funkcionális állapotának meghatározása. Mint fentebb látható, első megközelítésben a szervezetünk két alapvető folyadéktérre osztható: az intracelluláris és az extracelluláris térre. Az extracelluláris tér tovább osztható az érpályán belüli és kívüli egységekre. A folyadékterek térfogata az un. hígítási elv alapján mérhető.<ref>Sherwood L.: ''Human physiology from cells to systems'', Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 4. kiadás, 530-531 oldal. {{ISBN|0-534-56826-2}}</ref> Ennek lényege, hogy egy az érpályába juttatott indikátor (pl. [[izotóp]] vagy festék) egyenletes eloszlás után a hígulása mértékével megadja annak a térnek a térfogatát, amelyet az adott indikátor kitöltött. Mindez a következők szerint számolható:
60. sor:
Néhány példa a folyadékterek meghatározására:<ref>Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve.'' Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 29. oldal. ISBN 978-963-226-504-9</ref>
* ''Az összvíztérfogat mérése.'' Többszörösen bizonyított az a nézet, hogy a vízmolekulák a szervezet víztereit határoló felületeken (kapilláris-fal, sejtmembrán) gyorsan és szabadon [[Diffúzió|diffundálnak]].<ref>Boron, W. F., Boulpaep, E. L., ''Medical physiology.'' Elsevier, 3. kiadás, 2012. 836–838. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3467–468</ref> A markernek használt izotóppal jelölt vízmolekulák, deutérium-oxid (D<sub>2</sub>O; [[nehézvíz]]) vagy [[Trícium|tríciummal]] jelzett víz (<sup>3</sup>H<sub>2</sub>O) szervezetbe történő bejuttatása után rövid időn belül az összes testnedvben kimutatható egyenletes megoszlást mutatnak. Az összvíztérfogat, a hígítási elvet alkalmazva a nehézvíz (vagy <sup>3</sup>H<sub>2</sub>O) megoszlási teréből könnyen kiszámítható. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy a vizsgált személlyel 100 ml nehézvizet itatnak és egy óra múlva a vérplazmában mérik a víz : nehézvíz-arányt (H<sub>2</sub>O : D<sub>2</sub>O). Ez egy átlagos méretű (70 kg) fiatal férfi esetén 1:420 körüli érték, amiből arra lehet következtetni, hogy a bevitt 100 ml D<sub>2</sub>O 420-szorosra hígult, tehát a víz megoszlási tere 42 liter, ami megfelel az összvíztérfogatnak.<ref name="G"/>
* ''A plazmatérfogat mérése.'' A szervezet plazmatérfogatának mérésére olyan indikátor molekulák alkalmasak, amelyek nagy méretüknél fogva nem jutnak át az érpálya kapillárisaik membránján az exravazális térbe. Ebből a célból ismert [[Radioaktivitás|radioaktivitású]] [[jód]] (<sup>125</sup>I) izotóppal jelölt szérumalbumint juttatnak az érpályába és a tíz perc múlva vett vérmintából mérik a jód aktivitását. A hígulás mértékéből számolható a plazmatérfogat. Radioaktív indikátor helyett használhatnak nagy molekulatömegű festéket is (Evans-kék) amely gyorsan és nagy affinitással kötődik a plazmafehérjékhez, majd perceken belül egyenletesen eloszlik a vérplazmában. Festékek esetén az optikai denzitás változását (hígulását) mérik spektrofotométeren és számolják a plazmatérfogatot, amely egy 70 kilós fiatal férfi esetén 3–3,5 liternek adódik.<ref name="G"/>
* ''Az extracelluláris folyadéktér mérése.'' Az extracelluláris folyadékot a sejtek belső folyadékterétől azok plazmamembránja (sejtmembrán) választja el. Ebből következik, hogy olyan indikátort kell alkalmazni, amely képes szabadon átjutni az érkapillárisok falán, de a sejtek plazmamembránján nem. Erre a célra elsősorban olyan ³H izotóppal jelölt [[Szénhidrát|szénhidrátokat]] alkalmaznak, amelyeket a szervezet nem használ fel, mint például a [[mannit]], [[inulin]]. Az anyag beadását követő egyenletes megoszlás elérése rendszerint több órát vesz igénybe. Egy átlagos méretű 70 kilós fiatal férfit vizsgálva az extracelluláris folyadéktér 14 liter körüli értéket mutat, ami a test tömegének mintegy 20%-a.<ref name="G"/>
* ''Az sejtközötti folyadék térfogatának számítása.'' A sejtközötti folyadék térfogatát az extracelluláris tér és a plazmatérfogat különbsége adja meg. A fent megadott értékek alapján ez: 14 liter extracelluláris térfogat – 3 liter plazmatérfogat = 11 liter sejtközötti folyadék térfogat.<ref name="G"/>
* ''Az intracelluláriss folyadék térfogatának számítása.'' Közvetett módon számítással határozzák meg az összvíz térfogatából levonva az extracelluláris térfogatot, ami így a fentiek alapján 28 liter körüli érték.<ref> Boron, W. F., Boulpaep, E. L., Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 102–103. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3467–468</ref>
== Jegyzetek ==
| |||