„A szép aktualitása” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Forrás hiányzik |
||
1. sor:
{{nincs forrás}}
'''''A szép aktualitása''''' [[Hans-Georg Gadamer]] kisebb tanulmányainak válogatása, melyek művészetfilozófiai kérdésekkel
11 ⟶ 12 sor:
A művészet legitimációjának kérdése a 20. és immár a 21. században újra aktuális, hiszen arra az igazságra, melyre igényt tart, nem magától értetődően jogosult napjainkban sem. Gadamer ''A szép aktualitása'' című művének már az első mondatában megfogalmazódik, hogy e kérdés nem csupán aktuális, hanem ugyanakkor régi téma is.<ref>Hans-Georg GADAMER, ''A szép aktualitása'', Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 11─23.</ref> A művészet története során azon helyzetekben vetődött fel, amikor a művészet újfajta igazságigénye állt szembe a tradícióval. Gadamer a 20. századi művészetre reflektálva írja, hogy az absztrakt és nonfiguratív alkotásokat szemlélve, ezek kortársaiként azt érezhetjük, hogy a művészet az elidegenedésbe és provokációba vetette magát, ezzel azt eredményezve, hogy szükségképp igazolásra szorul.
=== A játék fogalma
Gadamernél '''a játék''' magának a műalkotásnak a létmódja. Annak érdekében, hogy ezen állítását megvilágítsa Gadamer visszatér a szó hétköznapi használatáig, amelyekben nincs ott a szubjektum, például a '''fények játéka,''' '''hullámok játéka''', kivéve persze azon szubjektumot, aki ezt szemléli. Ezen mozgás az állandó ismétlődések által folyamatosan újul meg. Továbbá a játékban közömbös, ki végzi ezt a mozgást. Ezen mozgás az állandó ismétlődések által folyamatosan újul meg. Minden játék '''játszottság''' is egyben, lényege abban áll, hogy fölé kerekedik a játékosnak. A játék lényege még az emberi viselkedés játékosságában is tükröződik. Amikor az ember a lehetőségeivel játszik, a játék lényege, izgalma abban a kockázatban rejlik, hogy sikerül-e neki. A játék mindig '''együttjátszást''' igényel, a játékot néző is együtt játszik a játékossal. A néző, aki a gyermek játékát figyeli, együttmozog vele. „Amikor valóban '''»együtt mozog«,''' akkor ez nem más, mint participáció, a belső részvétel ebben az ismétlődő mozgásban.”<ref>Hans-Georg GADAMER, ''A szép aktualitása'', Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 40.</ref> A játékot továbbá kommunikatív tevékenységként is elgondolhatjuk, abban az értelemben, hogy nincs távolság a néző és a játékos között. További példaként említi itt Gadamer a teniszmérkőzést, ahol a nézőközönség szinte kificamított nyakkal követi a játékosok mozgását, együtt játszik azokkal.
A játék mint a művészet létmódjának az értelmezése rávilágít arra, hogy a műalkotás létében mindenképp fontos szerepe van a nézőnek, a befogadónak. Gadamer megfogalmazásában: „a modern művészeti kísérletek valamennyi formájában felismerhetnénk azt a motívumot, hogy a nézőt elválasztó távolságot a játék résztvevőjének érintettségévé változtassák.” <ref>Hans-Georg GADAMER, ''A szép aktualitása'', Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 41.</ref>
Gadamer a '''hermeneutikai azonosság''' kifejezést használja, amely „esztétikai tapasztalatként megjelenve vagy értékelve még a legmúlékonyabbat és legegyszerűbbet is azonosként fogjuk fel.”<ref>Hans-Georg GADAMER, A szép aktualitása, Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 41.
=== A szimbólum létvonatkozásai ===
A szimbólum mint az ontológiai explikáció következő vezérfonala jelenik meg Gadamer művészetértelmezésében. Gadamer ezen kulcsfogalom kapcsán is a szó jelentéstörténetét hívja segítségül, nem egyszerűen a modern művészetek jellemzőjeként mutatja be a szimbólumot. A művészi szép, a műalkotás jelentése olyasvalamire utal, ami nincs közvetlenül benne a látható és érthető látványában a műalkotásnak. Joggal kérdezhetjük, ahogy Gadamer is kérdezi, miféle utalás ez? A műalkotás mint szimbólum „olyan léttöredék, mely azt ígéri, hogy valami neki megfelelőt helyrehoz és teljessé egészíti ki, vagy az a mindig keresett másik töredék is lehet, amely saját élettöredékünket teljessé egészíti ki.”<ref>Uo., 52.
=== Az ünnep mint a művészet időtapasztalata ===
''A szép aktualitásá''ban Gadamer a következőket mondja az ünnepi időről: „…jellemző, hogy saját ünnepélyessége révén időt ír elő, s ezzel időt állít meg és elidőzésre késztetbennünket- ez az ünneplés.”<ref>Hans-Georg GADAMER, A szép aktualitása, Bp., T-Twins Kiadó, 1994, 66.
== Jegyzetek ==
|