„Habsburg-család” változatai közötti eltérés

a (Kurzív tartalmú zárójelek korr., egyéb apróság ld.: WP:BÜ)
V. László halála után 1459-ben egyes főurak [[III. Frigyes német-római császár|III. Frigyes]] magyar királlyá választását szorgalmazták, de koronázására nem került sor (noha a korona László révén az ő birtokában volt), hanem [[I. Mátyás magyar király|Hunyadi Mátyás]] lett a király. [[1463]]-ban a [[bécsújhelyi béke|bécsújhelyi békében]] Frigyes elismerte Mátyást, visszaszolgáltatta a magyar koronát, viszonzásul Mátyás örökösének ismerte el Frigyest, amennyiben nem születik fiúgyermeke. Ennek ellenére a két uralkodó között az 1470-es években újabb háborúk zajlottak, amelyek során Frigyes kénytelen volt elismerni Mátyást cseh királynak, majd elveszítette ausztriai tartományai egy részét is, amelyeket csak Mátyás halála után sikerült visszaszereznie.
 
Noha Mátyás halála után a Habsburgok több jogcímen is igényt formálhattak volna a magyar trónra, a magyar rendek [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló]] cseh király mellett döntöttek. A dinasztikus kapcsolatok azonban tovább szövődtek: Ulászló lánya, Anna [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinándnak]], [[V. Károly német-római császár|V. Károly császár]] öccsének lett a felesége, fia [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] pedig Ferdinánd húgát, [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Máriát]] vette el. (A [[mohácsi csata]] és [[II. Lajos magyar király]] halála után V. Károly az özvegy Máriát [[Németalföld]] [[Habsburg Németalföld kormányzóinak listája|helytartójává]] nevezte ki).
[[Kép:Ludwig II., König von Ungarn.jpg|balra|bélyegkép|[[II. Lajos magyar király]]]]
A dinasztikus kapcsolatok azonban tovább szövődtek: Ulászló lánya, Anna [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinándnak]], [[V. Károly német-római császár|V. Károly császár]] öccsének lett a felesége, fia [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] pedig Ferdinánd húgát, [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Máriát]] vette el. (A [[mohácsi csata]] és [[II. Lajos magyar király]] halála után V. Károly az özvegy Máriát [[Németalföld]] [[Habsburg Németalföld kormányzóinak listája|helytartójává]] nevezte ki).
 
Ennek alapján [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd]] (1526-tól cseh király, [[1531]]-től német király, [[1558]]-tól német-római császár) igényt formált a magyar trónra. [[1526]]. [[december 16.|december 16-án]] meg is választották, illetve [[1527]]. [[november 3.|november 3-án]] megkoronázták. A rendek egy része (tkp. a köznemesi párt) azonban [[I. János magyar király|Szapolyai János]] erdélyi vajda személye mellett döntött, akit szintén megkoronáztak (1526. [[november 11.]]). [[Magyar belháború (1526–38)|Tizenkét éven át tartó belháború]] következett, amelynek során egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon. A két király végül [[1538]]-ban a [[váradi béke|váradi békében]] megegyezett, hogy János halála esetén Ferdinánd örökli a trónt. Szapolyai 1540-ben bekövetkezett halála után a Habsburgok szinte egyszerre érték el két célkitűzésüket, és jutottak a cseh és a magyar korona birtokába, amelyeket [[1918]]-ig meg is tartottak. A Habsburgok spanyol földön hozzászoktak az abszolutisztikus kormányzáshoz, számukra a közép európai országokban (Magyarország, Lengyelország, Csehország) virágkorát élő rendiség nyűgnek számított amelyet letörni igyekeztek. Ez többnyire csak az osztrák tartományokban sikerült I. Ferdinándnak, Magyarországon és Csehországban nem. Utódai ([[Miksa magyar király|II. Miksa]] és [[Rudolf magyar király|Rudolf]]) is a központosításra törekedtek (volt alkalmuk testközelből megtapasztalni az abszolút uralkodó hatalmát, hiszen mindketten a spanyol udvarban nevelkedtek egy ideig) de komolyabb erőfeszítésre, a rendiség letörésére csak Rudolf uralkodása második felében került sor. Azonban a magyar és erdélyi rendi megmozdulások, felkelések ([[Bocskai István]], [[Bethlen Gábor]], Rákócziak hadjáratai) megvédték a rendek jogait, s ha nagy erőfeszítések árán is, de fenntartották a rendi dualizmust (1608–1671). A 17. század végére a rendek pozíciói egyre romlottak (már a cseh rendekre sem számíthattak mert azokat letörte a Habsburg túlerő s abszolutizmust vezettek be. Nem mellékesen kell itt megjegezni, hogy Csehországot [[Osztrák örökös tartományok|Habsburg örökös tartománnyá]] alakították, s ott a rendiséget végleg felszámolták, Magyarországon ez csak ideig-óráig sikerült pl: I. Lipót uralkodása idején (1671–1681), valamint Mária Terézia és II. József alatt (1765–1790), és I. Ferenc alatt (1812–1825 között). A dinasztia és a magyar rendek viszonyára a 16. és a 17. század folyamán erősen rányomta a bélyegét az a mondás, mely szerint a Habsburgok az országot, ősi ellenségétől, a töröktől megszabadítani nem tudták, alkotmánya szerint kormányozni nem akarták. A 18. században a [[Rákóczi-szabadságharc]] leverése után a várt megtorlás elmaradt, (általános amnesztiát hirdetett Bécs) az udvarhű nemeseket Rákóczi és Bercsényi elkobzott birtokaiból jutalmazták meg, de egyéb retorzió nem történt. A magyar rendekkel az új király kibékült, újra összehívták az országgyűlést, helyreállították (ha nem egészen is) a rendi alkotmányt.
13 538

szerkesztés