Főmenü megnyitása

Módosítások

Az 1840-es évek közepére [[Pest (történelmi település)|Pest]] három fő temetője, a Váci úti (vagy Terézvárosi), a Ferencvárosi és a Józsefvárosi temető már helyhiánnyal küszködött. [[1847]]. [[június 15.|június 15-én]] a magisztrátus a város akkori határában, a kerepesi országút déli oldalán jelölte ki az új temető (''Neuer Friedhof'' vagy ''Kerepescher Friedhof'') helyét a mainál jóval nagyobb, mintegy 130 hektáros területen. A leendő sírkert szomszédságában már volt egy katonai (Militär Friedhof) és egy régen felhagyott, korábbi temető. A szórványos – főleg ortodox szertartású – temetéseket már ez év júliusában megkezdték, de a hivatalos megnyitó csak két évvel később, [[1849]]. [[április 1.|április 1-én]], [[virágvasárnap]] volt. Az első hivatalos temetési ceremóniát [[április 12.|április 12-én]] rendezték meg.
 
A pesti polgárok nem fogadták nagy lelkesedéssel az új sírkert megnyitását. Nem csupán az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc]] Pestet érintő hadmozdulatai nehezítették meg igénybevételét, de megközelítése sem volt könnyű. A város legutolsó házai épphogy elérték a mai [[Nagykörút]] vonalát, a temetőhöz az azon túl elterülő szőlőskerteken át, nehezen járható dűlőutakon lehetett csak eljutni. Jóllehet, állami végtisztességadással itt temették el az [[április 6.|április 6-i]] [[isaszegi csata (1849)|isaszegi csatában]] megsebesült, és a pesti [[Szent Rókus-kórház Kórház]]ban elhunyt 11 honvédet, a pesti polgárság továbbra is inkább a túlzsúfolt pesti vagy budai sírkertekbe temetkezett.
 
=== Pest köztemetője ===
Az [[1850-es évek]]től azonban mind többen vásároltak családi sírhelyet a Kerepesi úti temetőben. A városvezetés téglafalat emelt a terület köré, s a fal mentén elkészültek a pesti polgárság első, ma is látható sírboltjai. A temetőt felparcellázták, területét beültették fákkal, s határozat született arról is, hogy kiszolgálóépületeket (őrház, csontfülke, kápolna, halottaskamrák) létesítsenek. A temető területe ekkoriban jóval meghaladta mai méretét: hozzávetőlegesen 230 holdat tett ki, keleti határát a mai Asztalos út képezte.
 
A jeles személyek közül elsőként [[Vörösmarty Mihály]]t temették itt el, [[1855]]-ben.
 
A felszámolás előtt álló Váci úti temető halottait, valamint a Józsefvárosi temető nevezetesebb sírjait átszállították a Kerepesi útiba, [[1870]]-ben pedig [[Damjanich János]] özvegyének kezdeményezésére az 1848-as honvédek földi maradványait hozták át a Józsefvárosi temetőből. Az egyik legnevezetesebb újratemetés [[Kisfaludy Károly]]é volt [[1859]]. [[november 21.|november 21-én]], de botrányoktól sem volt mentes az [[1876]]-ig elhúzódó munka: végleg elkallódtak például [[Révai Miklós]] nyelvész (1750–1807), [[Miller Jakab Ferdinánd]] történész (1749–1823), [[Bihari János]] zeneszerző (1764–1827), [[Vitkovics Mihály]] író (1778–1829) és [[Megyeri Károly (színművész)|Megyeri Károly]] színész (1798–1842) földi maradványai.
 
A sírkert kezelését kiadták egy Hochhalt György nevű halottszállító-vállalkozónak. Az [[1850-es évek]] második felétől egyre több pesti polgár végső nyughelyévé vált a Kerepesi úttól délre fekvő terület, ám a rendszeres gondozás hiánya miatt a városi tanács [[1858]]-ban egy bizottságot hívott életre, mely feladatául kapta a temető ügyének kivizsgálását. Mivel megállapították, hogy a bérlő a sírkert állapotára és a parkosításra nem fordított kellő figyelmet, ezért a városvezetés [[1860]]-ban a jogokat visszavette tőle. A sírkertet [[június 23.|június 23-án]] köztemetővé nyilvánították, egyúttal gondoskodtak a többi pesti temető végleges bezárásáról is.
 
Gondot jelentett, hogy nem volt papi szolgálat a temetőben, így 1857-ben egy városi rendeletnek köszönhetően épült fel a Kerepesi úti temetőbenitt a kápolnatemetőkápolna, ahova Bajorországból [[Kármeliták|kármelita szerzeteseket]] rendeltek, hogy a halottakat végtisztességben részesítsék. A lakosok idegenkedtek a külföldi szerzetesek szertartásától, ellenük több panasszal éltek. Ezt Pest városa megelégelvén, [[Scitovszky János]] hercegprímáshoz fordult, aki a Hochhalt-ügy lezárásához kapcsolódva, 1861-ben véget vetett a kármeliták ott-tartózkodásának.<ref>[http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=324,328,0,0,1,0 Templom.hu: Budapest, Kerepesi úti temetőkápolna (Urunk mennybemenetele)]</ref>
 
A Kerepesi úti temető kezelését a város vette át, s [[Walthier G. Antal]]t bízták meg egy részletes rendezési terv kidolgozásával. Walthier a tervezettel [[1865]]-re készült el, amelyben már helyet kapott a gondolat: dísztemetővé fejleszteni a Kerepesi úti temetőt. A felszámolt pesti temetőkből átszállított „nagy halottak” kitüntetett figyelem és díszes külsőségek között történő újratemetése adta meg a gondolat alapját, emellett a fal melletti sírboltokban nyugodtak már a sírkert fennállásának első évtizedeiben is olyan notabilitások, mint [[Röck István (gyáros, 1775–1850)|Röck István]] gyártulajdonos (1775–1850), [[Vörösmarty Mihály]] költő (1800–1855), [[Bajza József (költő)|Bajza József]] költő (1804–1858). Különösen sokat emelkedett a temető presztízse [[1860]]-ban, amikor ide temették el a pesti diákok Habsburg-ellenes tüntetésén halálos sebet kapott joghallgatót, [[Forinyák Géza|Forinyák Gézát]], akinek gyászszertartása nagy tömegeket megmozgató, politikai szimpátiatüntetéssé vált. Az [[1860-as évektőlévek]]től a város vezető tisztségviselőinek, a tudományos és a művészvilág nagyjainak, a gazdasági élet prominenseinek döntő többsége a Kerepesi úti temetőbenitt lelt végső nyughelyre.
 
Ekkor jelentek meg az első művészi igényű síremlékek, [[Izsó Miklós (szobrász)|Izsó Miklós]], [[Huszár Adolf]], [[Engel József (szobrász)|Engel József]] és mások alkotásai (a későbbi évtizedek sírszobrai között megtalálhatóak [[Donáth Gyula]] és [[Zala György (szobrász)|Zala György]] munkái), és ekkor tervezték az esetenként csak jóval később felépült első [[mauzóleum]]okat is (például az [[Ybl Miklós]] tervei alapján [[1872]]-ben felépült [[Ganz Ábrahám|Ganz]]-mauzóleum). A 19. század második felében, majd egészen az első világháborúig a [[Gerenday Antal]] műszobrász, majd utódai által vezetett sírkőcég kapta a legtöbb megrendelést az ide temetkező politikusok, mágnások, tudósok, művészek családjaitól, és nem utolsósorban a polgárságtól: a Gerenday-cég által többnyire Olaszországból beszállított obeliszkek, sírkövek (egyedi és sorozatdarabok egyaránt) gondoskodtak a Kerepesi úti sírkert valóban reprezentatív megjelenéséről.
[[1868]]-tól törvény rendelkezett arról, hogy a keresztény felekezetek tagjai vegyesen kötelesek használni a temetőket, ami tulajdonképpen bevezette és törvényesítette a városi sírkertek köztemető-jellegét. A hatóságok már a Kerepesi úti temető megnyitásakor célként tűzték ki ezt. A valóságban csak a görögkeleti vallású szerbek, görögök és románok rendelkeztek elkülönített területtel az 5. parcellában, valamint a bal oldali kriptasor egyik részén. Ugyan 1885-ben ezt megszüntették, ám mind a mai napig meghatározza a falsírboltok elhelyezkedését.
 
[[1874]]-ben – noha rendelet írta elő, hogy a köztemetőben a felekezetek nem temetkezhetnek egymástól elkülönülve – leválasztottak és fallal elkerítettek egy 4,8 hektáros részt a sírkert területéből, és megnyitották a [[Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető]]t, amely a Váci úti és a Lehel utcai izraelita temetőt volt hivatott tehermentesíteni. A terület azonban hamar megtelt sírokkal, és a [[második világháború]] után már csak elvétve került sor temetési szertartásra, addig azonban a pesti zsidóság legprominensebb alakjait temették ide, ezek: [[Wahrmann Mór]] politikus (1832–1892), [[Wodianer Fülöp]] könyvkiadó (1820–1899), [[Kaufmann Dávid]] vallásfilozófus (1852–1899), [[Weiss Manfréd]] gyáriparos (1857–1922), [[Fényes Adolf]] festőművész (1867–1945) és mások.
 
=== A nemzet dísztemetője ===
[[1874]]-ben külön parcellát nyitottak azoknak, akik nem kaphattak egyházi temetést, többek között az öngyilkosok és kivégzettek számára.
 
Addigra a temető végleges (lényegében ma is fennálló) parcellaszerkezete kialakult, s a terület parkosítása is előrehaladott állapotban volt. Emellett azzal az aktussal, hogy a nemzeti kánonban a „legdrágább halottként” tisztelt Batthyány hamvait itt helyezték végső nyugalomra, elhárult minden akadály, és egyenesen hazafiúi kötelesség volt a Kerepesi úti sírkert nemzeti panteonná nyilvánítását sürgetni minden fórum előtt. Ezt [[1871]]-ben [[Feszl Frigyes]] meg is tette, s azt javasolta, hogy a [[párizs]]i [[Père-Lachaise temető]] mintájára szűnjön meg a sírkert köztemetői jellege, s csak a nemzet nagyjai, a kimagasló eredményeket elért honfiak és honleányok (illetve családtagjaik) temetkezhessenek a Kerepesi útonKerepesibe.
 
[[Fájl:Deák Ferenc mauzóleum.jpg|bélyegkép|220px|balra|[[Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)|Deák Ferenc]] [[mauzóleum]]a (Alkotói: [[Gerster Kálmán]] az építészi, [[Kiss György (szobrász, 1852–1919)|Kiss György]] a szobrászi, [[Róth Miksa]], [[Székely Bertalan]] a mozaikmunkák)]]
[[Fájl:Arany János sírja.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Arany János és [[Arany László (költő)|Arany László]] síremléke, 14-sziget. Kivitelezők: [[Kauser József|Kauser]]-cég, [[Strozzi]]-cég, szobrász: [[Strobl Alajos]], építész: [[Kallina Mór]]]]
 
Nem volt a gondolat minden előzmény nélküli, [[1841]]-ben ''[[Kelet népe]]'' c. munkájában már gróf [[Széchenyi István]] is felvetette egy „Nemzeti Pantheon” kialakításának szükségességét valahol a budai hegyek területén,<ref>[http://mek.niif.hu/05500/05533/05533.htm Kelet népe]</ref> de láttuk azt is, hogy a Kerepesi úti temető történetét a kezdetektől fogva meghatározta egy ebbe az irányba mutató törekvés. A döntés azonban lassan született meg, s az sem gyorsította fel, hogy [[1876]]. [[február 3.|február 3-án]] itt temették el a nemzet másik nagy alakját, a haza bölcsét, [[Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)|Deák FerencFerencet]]et. Mauzóleumát [[Gerster Kálmán]] tervezte, s csak [[1884]]–[[1887]] között épült fel, de évtizedekig – a Kossuth-mauzóleum [[1903]]. évi elkészültéig – ez volt a sírkert szimbolikus középpontja, a környező parcellák pedig a legkelendőbb, s egyszersmind a legköltségesebb díszsírhelyeknek adtak helyet. Az ezt követően eltelt évek temetkezési gyakorlata azt bizonyította, hogy – ha hivatalosan nem is, de a köztudatban – a Kerepesi úti temető a nemzet panteonja: az 1870–80-as években az élők soraibólsorából távozott nagyjaink sokaságát temették el itt. Csak a legnevezetesebbek közül néhány: [[Toldy Ferenc]] irodalomtörténész (1805–1875), [[Fogarasi János (nyelvész)|Fogarasi János]] nyelvész (1801–1878), [[Szigligeti Ede]] drámaíró (1814–1878), [[Arany János (költő)|Arany János]] költő (1817–1882), [[Táncsics Mihály]] író-politikus (1799–1884), [[Feszl Frigyes]] építész (1821–1884); hosszas felsorolás helyett a további neveket lásd a [[#Nevezetes halottak|„Nevezetes halottak” fejezetben]].
 
A ravatalozó és a boncterem Máltás Hugó tervei alapján készült el, [[1880]]-ban.
[[Kép:Kossuth Lajos emlekmu P8270223.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|[[Kossuth Lajos]] síremléke]]
 
[[1894]]. [[április 1.|április 1-jén]] került sor minden idők legnagyobb és legjelentősebb magyarországi temetésére, [[Kossuth Lajos]]éra. Ideiglenes helyen helyezték nyugalomra, jelenlegi mauzóleumától mintegy 70 méterrel balra, a Deák-mauzóleum felé vezető út mentén. Feleségét és lányát, akiket vele együtt hoztak haza, őelőtte egy nappal, észrevétlenül hantoltatta el a család ugyanazon a helyen. Mivel [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] az állami gyászt megtiltotta, a ceremónián legtöbben csak mint magánember lehettek jelen. A főváros szervezésében került sor a szertartásra, Kossuthot, mint Budapest hivatalos díszpolgárát temették el. 1900-ban hirdettek pályázatot mauzóleuma megtervezésére. [[Gerster Kálmán]] tervezte az épületet, szobrait [[Strobl Alajos]] készítette, s 1903 és 1909 között épült fel a temető III. számú kapujával szemben, ahol a 22. és 23. parcellák találkoznak. Ez a mauzóleum jelenleg is [[Magyarország]] legnagyobb méretű funerális építménye. [[1909]]. [[november 25.|november 25-én]] temették át ide Kossuth Lajost feleségével, lányával és húgával együtt, 1914-ben melléjük került [[Kossuth Ferenc]], 1923-ban pedig [[Kossuth Lajos Tivadar]], akinek hamvai [[Olaszország]]ból történő hazahozására 1918-as halálát követően csak ekkor nyílt lehetőség aaz [[első világháború]] körülményei miatt.
 
=== A temető a 20. században ===
 
1902-ben átalakítások zajlottak a temetőben, melynekezek során az 1852 és 1868 között temetkezésre használt parcellák túlnyomó részét felszámolták, számos neves elhunyt került át az [[Új köztemető]]be. [[Hild József]] síremléke is ekkortájt tűnt el.
 
A temető főútja, mely a főkaputól a 49. és az 50. parcella találkozásáig tart, a Deák- és a Kossuth-mauzóleum környéke és falsírboltok után egy ideig másodlagos szerepet töltött be. A két árkádsor felépítése, ezek környékének és a 10/1. számú parcella jelenlegi formájának kialakulása, valamint az [[1920-as évek]] végén az újabb díszparcellák létesítése után ez a helyzet megváltozott. A két árkádsort 1904 és 1908 között építették, a sírboltjai már 1905-től használatban voltak. Az épületek tervezője [[Gerle Lajos]] és [[Hegedűs Ármin]] volt, a két-két kupolatér mozaikjait [[Róth Miksa]], [[Körösfői-Kriesch Aladár]], [[Dudits Andor]], [[Stein János]] és [[Vajda Zsigmond]] alkotta meg.
[[2010]]. [[november 4.|november 4-én]] a [[Politikai Foglyok Országos Szövetsége]] márványkeresztet állított a temetőben az [[1956-os forradalom]] utcai harcai során elesettek emlékére.<ref>[http://www.magyarhirlap.hu/belfold/gyasznap_a_fiumei_uti_sirkertben.html Gyásznap a Fiumei úti sírkertben] Magyar Hírlap Online {{halott link|2017 augusztusából}}</ref>
 
2015 áprilisában ismeretlenek a 43-as parcellában 17 sírt megrongáltak, több márvány sírköveketsírkövet ledöntöttek, illetve akadt, ahol a sír fedlapját is felszedték és gyújtogattak is.<ref>[http://www.origo.hu/itthon/20150418-megrongaltak-tobb-sirt-a-fovarosi-fiumei-uti-sirkertben.html Sírokat gyaláztak meg a Fiumei úti sírkertben] Origo, 2015. 04.április 18.</ref> A megrongált síremlékek helyállítását a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. a Fiumei Úti Sírkert üzemeltetőjeként saját költségén vállalta.<ref>[http://hvg.hu/itthon/20150420_A_Fiumei_uti_sirkert_uzemeltetoje_a_sajat A Fiumei úti sírkert üzemeltetője a saját költségén hozza helyre a megrongált sírokat] HVG, 2015. április 20.</ref>
 
A Fiumei Úti Sírkertet 2013 decemberében az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításával nemzeti emlékhellyé nyilvánította, ezzel Magyarország 17 kiemelt helyszíne közé került. A temető fenntartója és vagyonkezelője 2016-tól a [[Nemzeti Örökség Intézete]] lett<ref>[http://fiumeiutisirkert.nori.gov.hu/aktualitasok/valtozas-a-fiumei-uti-sirkert-nemzeti-emlekhelyen Változás a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen]</ref> annak érdekében, hogy felbecsülhetetlen értékei megőrizhetőek legyenek, és továbbra is az emlékezés egyik legfontosabb hazai helyszíne maradhasson.