Főmenü megnyitása

Módosítások

=== A temető megnyitása ===
 
Az [[1840-es évek]] közepére [[Pest (történelmi település)|Pest]] három fő temetője, a Váci úti (vagy Terézvárosi), a Ferencvárosi és a Józsefvárosi temető már helyhiánnyal küszködött. [[1847]]. [[június 15.|június 15-én]] a magisztrátus a város akkori határában, a kerepesi országút déli oldalán jelölte ki az új temető (''Neuer Friedhof'' vagy ''Kerepescher Friedhof'') helyét a mainál jóval nagyobb, mintegy 130 hektáros területen. A leendő sírkert szomszédságában már volt egy katonai (Militär Friedhof) és egy régen felhagyott, korábbi temető. A szórványos – főleg ortodox szertartású – temetéseket már ez év júliusában megkezdték, de a hivatalos megnyitó csak két évvel később, [[1849]]. [[április 1.|április 1-én]], [[virágvasárnap]] volt. Az első hivatalos temetési ceremóniát [[április 12.|április 12-én]] rendezték meg.
 
A pesti polgárok nem fogadták nagy lelkesedéssel az új sírkert megnyitását. Nem csupán az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc]] Pestet érintő hadmozdulatai nehezítették meg igénybevételét, de megközelítése sem volt könnyű. A város legutolsó házai épphogy elérték a mai [[Nagykörút]] vonalát, a temetőhöz az azon túl elterülő szőlőskerteken át, nehezen járható dűlőutakon lehetett csak eljutni. Jóllehet, állami végtisztességadással itt temették el az [[április 6.|április 6-i]] [[isaszegi csata (1849)|isaszegi csatában]] megsebesült, és a pesti [[Szent Rókus Kórház]]ban elhunyt 11 honvédet, a pesti polgárság továbbra is inkább a túlzsúfolt pesti vagy budai sírkertekbe temetkezett.
A felszámolás előtt álló Váci úti temető halottait, valamint a Józsefvárosi temető nevezetesebb sírjait átszállították a Kerepesi útiba, [[1870]]-ben pedig [[Damjanich János]] özvegyének kezdeményezésére az 1848-as honvédek földi maradványait hozták át a Józsefvárosi temetőből. Az egyik legnevezetesebb újratemetés [[Kisfaludy Károly]]é volt [[1859]]. [[november 21.|november 21-én]], de botrányoktól sem volt mentes az [[1876]]-ig elhúzódó munka: végleg elkallódtak például [[Révai Miklós]] nyelvész (1750–1807), [[Miller Jakab Ferdinánd]] történész (1749–1823), [[Bihari János]] zeneszerző (1764–1827), [[Vitkovics Mihály]] író (1778–1829) és [[Megyeri Károly (színművész)|Megyeri Károly]] színész (1798–1842) földi maradványai.
 
A sírkert kezelését kiadták egy Hochhalt György nevű halottszállító-vállalkozónak. Az [[1850-es évek]] második felétől egyre több pesti polgár végső nyughelyévé vált a Kerepesi úttól délre fekvő terület, ám a rendszeres gondozás hiánya miatt a városi tanács [[1858]]-ban egy bizottságot hívott életre, mely feladatául kapta a temető ügyének kivizsgálását. Mivel megállapították, hogy a bérlő a sírkert állapotára és a parkosításra nem fordított kellő figyelmet, ezért a városvezetés [[1860]]-ban a jogokat visszavette tőle. A sírkertet [[június 23.|június 23-án]] köztemetővé nyilvánították, egyúttal gondoskodtak a többi pesti temető végleges bezárásáról is.
 
Gondot jelentett, hogy nem volt papi szolgálat a temetőben, így 1857-ben egy városi rendeletnek köszönhetően épült fel itt a temetőkápolna, ahova Bajorországból [[Kármeliták|kármelita szerzeteseket]] rendeltek, hogy a halottakat végtisztességben részesítsék. A lakosok idegenkedtek a külföldi szerzetesek szertartásától, ellenük több panasszal éltek. Ezt Pest városa megelégelvén, [[Scitovszky János]] hercegprímáshoz fordult, aki a Hochhalt-ügy lezárásához kapcsolódva, 1861-ben véget vetett a kármeliták ott-tartózkodásának.<ref>[http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=324,328,0,0,1,0 Templom.hu: Budapest, Kerepesi úti temetőkápolna (Urunk mennybemenetele)]</ref>