„A szervezet folyadékterei” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID/RFC link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., egyéb apróság ld.: WP:BÜ |
||
6. sor:
A 19. század második felében élt Claude Bernard francia orvos-fiziológus a mai napig érvényes megállapítása szerint az élő szervezet valójában nem a külső környezetében létezik, hanem egy folyékony belső környezetben, amelyet a keringő folyadék alkot, amely körülveszi valamennyi szöveti elemét. A külső környezetben csak tartózkodik a szervezet, de élni a saját testfolyadékában él.<ref>Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve'', Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 23. oldal. {{ISBN|978-963-226-504-9}}</ref>
A testfolyadék döntő zömét kitevő víz mind szerkezeti, mind funkcionális szempontból meghatározó jelentőségű az élő szervezetekben. Egyrészt a szervezet oldószere, és így a biokémiai folyamatok reakcióközege. Másrészt reakciópartnernek is tekinthető, mert kiindulási anyagként vagy reakció végtermékként vesz részt biokémiai folyamatokban. Makromolekulákhoz kötve tekinthetjük strukturális elemnek is.<ref>
Az állati szervezet víztartalma a törzsfejlődés és egyedfejlődés során egyre csökken. A medúza víztartalma 98%, a békaféléké 80%. Az emberi szervezet testtömegének 50-72%-a víz, amely az életkor függvényében csökken. Míg a 3 hónapos emberi magzat víztartalma 94%, addig az újszülötté már csak 72%. A felnőtt emberben 50-60% víz található. Az átlagos zsírtartalmú férfi testének víztartalma 60%, szemben a nagyobb átlagos zsírtartalommal rendelkező női szervezettel, melynek víztartalma 50%.<ref>Bálint P.: ''Orvosi élettan'', Medicina, 1972, 47. oldal.</ref>. Az emberi szervek víztartalma figyelemre méltó eléréseket mutat. Míg a zsírszövet szervtömegre vonatkoztatott relatív víztartalma csak 10% körüli érték, addig a zsigeri szervek esetében ez az érték 80% körül mozog.
13. sor:
== Folyadékterek ==
A szervezet testfolyadéka egymástól határfelületekkel elválasztott folyadékterekben található, mely tereken belül az oldott anyagok áramlásának kinetikai paraméterei azonosak. Ezzel szemben az egyes folyadékterek között a kinetikai paramétererekben különbségek mutatkoznak. Az egyes folyadéktereket határfelületek választják el egymástól, melyeken át az anyagkicserélődés folyamatos de a penetráció sebessége eltérő. A folyadékterek jelentősége abban van, hogy a bennük lezajló biokémiai és fiziko-kémiai folyamatok térben és időben elkülönülhetnek egymástól, miközben az azonos rekeszen belül ezek a mechanizmusok összerendezetten működnek. A folyadékterek létének és szerepének felismerése a [[18. század]]ig nyúlik vissza. [[Paul Ehrlich]] német orvos-mikrobiológus 1885-ben elvégzett kísérletében megállapította, hogy a kísérleti állatoknak intravénásan beadott vízoldékony tripánkék festék nem jut be az agyba és a gerincvelőbe, miközben minden más szövetbe igen. Néhány évtizeddel később Ehrich tanítványa, Edwin Goldmann 1913-ban igazolta a [[vér-agy gát]] létét és e határfelülettel körülvett transzcelluláris folyadékteret.
[[Fájl:Body fluids.jpg|450px|jobbra|bélyegkép|A szervezet folyadékterei. Az egyes téglalapok területe a megfelelő terek térfogatával arányos. A számok ml/kg-ban adják meg a megfelelő víz átlagos mennyiségét.<ref>Bálint P.: ''Orvosi élettan'', Medicina, 1972, 48. oldal.</ref>]]
29. sor:
'''Sejtközötti folyadék'''
A szervezetet felépítő sejtek közvetlen környezetét képező teret sejtközötti térnek, illetve az azt kitöltő folyadékot sejtközötti folyadéknak nevezzük. Az orvosi szakirodalom intersticiális
'''A fibrózus kötőszövet folyadéktere'''
A rostos
'''A csontállomány folyadéktere'''
A [[
'''A transzcelluláris folyadék'''
Transzcelluláris folyadékoknak nevezzük mindazon testnedveket amelyek a sejteken kívül és extravazálisan helyezkednek el de nem sorolhatók a fenti három kategória egyikébe sem.<ref>Boron, W. F., Boulpaep, E. L., ''Medical physiology.'' Elsevier, 3. kiadás, 2012. 836–838. oldal, {{ISBN|978-1-4557-4377-3}}</ref> Ezen tereknek és folyadékoknak a különleges jellegét az adja, hogy az extracelluláris tér egyéb részeitől szorosan illeszkedő sejtek határfelületével vannak elválasztva és a sejtek specifikus aktivitása miatt összetételük jelentősen különbözik az extracelluláris tér többi rekeszében található folyadék összetételétől. Ide soroljuk az [[Ízület|ízületi résekben]] található
[[Fájl:Body fluids 2.jpg|420 px|jobbra|bélyegkép|"A szervezetet felépítö sejtek, egy folyékony belső környezetben élnek, amelyet a keringő folyadék alkot, amely körülveszi valamennyi szöveti elemét." <ref group="m">Claude Bernard hallála után megjelent könyvéből: ''Leçons sur les phénomenes de la vie communs aux animaux et aux vegetaux, Paris''</ref>. <br>
Ábra:
== Az egyes folyadékterek meghatározásának lehetőségei ==
Vannak olyan medikális helyzetek, állapotok, esetleg klinikofarmakológiai vizsgálatok, amikor szükségessé válik a szervezet teljes víztartalmának, vagy az egyes folyadékterek térfogatának, funkcionális állapotának meghatározása. Mint fentebb látható, első megközelítésben a szervezetünk két alapvető folyadéktérre osztható: az intracelluláris és az extracelluláris térre. Az extracelluláris tér tovább osztható az érpályán belüli és kívüli egységekre. A folyadékterek térfogata az un. hígítási elv alapján mérhető.<ref>Sherwood L.: ''Human physiology from cells to systems'', Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 4. kiadás, 530-531 oldal. {{ISBN|0-534-56826-2}}</ref> Ennek lényege, hogy egy az érpályába juttatott indikátor (pl. [[izotóp]] vagy festék) egyenletes eloszlás után a hígulása mértékével megadja annak a térnek a térfogatát, amelyet az adott indikátor kitöltött. Mindez a következők szerint számolható:
::: <math>V=\frac{M}{H}</math>
ahol a <math>V</math> a megatározandó folyadéktér térfogata, az <math>M</math> a beadott indikátor mennyisége, a <math>H</math> az indikátor koncentrációja a megoszlás után.
Az alkalmazott indikátor azonban néhány kritériumnak meg kell hogy feleljen:
* Nem lehet mérgező.
58. sor:
* Nem lehet hatással a folyadékterek térfogatára, vagyis nem lehet diuretikus (vizeletnövelő) vagy ozmotikus hatása.
* Az egyes folyadékterek méréséhez használt indikátorok elvben nem hatolhatnak át a megoszlási tereket határoló membránon.
Néhány példa a folyadékterek meghatározására:<ref>Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve.'' Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 29. oldal. {{ISBN|978-963-226-504-9}}</ref>
* ''Az összvíztérfogat mérése.'' Többszörösen bizonyított az a nézet, hogy a vízmolekulák a szervezet víztereit határoló felületeken (kapilláris-fal, sejtmembrán) gyorsan és szabadon [[Diffúzió|diffundálnak]].<ref>Boron, W. F., Boulpaep, E. L., ''Medical physiology.'' Elsevier, 3. kiadás, 2012. 836–838. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3467–468</ref> A markernek használt izotóppal jelölt vízmolekulák, deutérium-oxid (D<sub>2</sub>O; [[nehézvíz]]) vagy [[
* ''A plazmatérfogat mérése.'' A szervezet plazmatérfogatának mérésére olyan indikátor molekulák alkalmasak, amelyek nagy méretüknél fogva nem jutnak át az érpálya kapillárisaik membránján az exravazális térbe. Ebből a célból ismert [[
* ''Az extracelluláris folyadéktér mérése.'' Az extracelluláris folyadékot a sejtek belső folyadékterétől azok plazmamembránja (sejtmembrán) választja el. Ebből következik, hogy olyan indikátort kell alkalmazni, amely képes szabadon átjutni az érkapillárisok falán, de a sejtek plazmamembránján nem. Erre a célra elsősorban olyan ³H izotóppal jelölt [[
▲* ''A plazmatérfogat mérése.'' A szervezet plazmatérfogatának mérésére olyan indikátor molekulák alkalmasak, amelyek nagy méretüknél fogva nem jutnak át az érpálya kapillárisaik membránján az exravazális térbe. Ebből a célból ismert [[Radioaktivitás|radioaktivitású]] [[jód]] (<sup>125</sup>I) izotóppal jelölt szérumalbumint juttatnak az érpályába és a tíz perc múlva vett vérmintából mérik a jód aktivitását. A hígulás mértékéből számolható a plazmatérfogat. Radioaktív indikátor helyett használhatnak nagy molekulatömegű festéket is (Evans-kék) amely gyorsan és nagy affinitással kötődik a plazmafehérjékhez, majd perceken belül egyenletesen eloszlik a vérplazmában. Festékek esetén az optikai denzitás változását (hígulását) mérik spektrofotométeren és számolják a plazmatérfogatot, amely egy 70 kilós fiatal férfi esetén 3–3,5 liternek adódik.<ref name="G"/>
▲* ''Az extracelluláris folyadéktér mérése.'' Az extracelluláris folyadékot a sejtek belső folyadékterétől azok plazmamembránja (sejtmembrán) választja el. Ebből következik, hogy olyan indikátort kell alkalmazni, amely képes szabadon átjutni az érkapillárisok falán, de a sejtek plazmamembránján nem. Erre a célra elsősorban olyan ³H izotóppal jelölt [[Szénhidrát|szénhidrátokat]] alkalmaznak, amelyeket a szervezet nem használ fel, mint például a [[mannit]], [[inulin]]. Az anyag beadását követő egyenletes megoszlás elérése rendszerint több órát vesz igénybe. Egy átlagos méretű 70 kilós fiatal férfit vizsgálva az extracelluláris folyadéktér 14 liter körüli értéket mutat, ami a test tömegének mintegy 20%-a.<ref name="G"/>
* ''Az sejtközötti folyadék térfogatának számítása.'' A sejtközötti folyadék térfogatát az extracelluláris tér és a plazmatérfogat különbsége adja meg. A fent megadott értékek alapján ez: 14 liter extracelluláris térfogat – 3 liter plazmatérfogat = 11 liter sejtközötti folyadék térfogat.<ref name="G"/>
* ''Az intracelluláriss folyadék térfogatának számítása.'' Közvetett módon számítással határozzák meg az összvíz térfogatából levonva az extracelluláris térfogatot, ami így a fentiek alapján 28 liter körüli érték.<ref>
▲* ''Az intracelluláriss folyadék térfogatának számítása.'' Közvetett módon számítással határozzák meg az összvíz térfogatából levonva az extracelluláris térfogatot, ami így a fentiek alapján 28 liter körüli érték.<ref> Boron, W. F., Boulpaep, E. L., Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 102–103. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3467–468</ref>
== Jegyzetek ==
|