Wikipédia

„Adolf von Baeyer” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., egyéb apróság ld.: WP:BÜ
aprók
32. sor:
|wikicommons= <!-- Wikidata: p373 -->
}}
'''Johann Friedrich Wilhelm Adolf von Baeyer''' ([[1835]]. [[október 31.]], [[Berlin]] – [[1917]]. [[augusztus 20.]], [[Starnberg]]) német kémikus. 1905-ben elnyertekiérdemelte a [[kémiai Nobel-díj]]at „a szerves festékek és a hidroaromás vegyületek kutatásáért”.
==Tanulmányai==
Adolf von Baeyer 1835. október 31-én született Berlinben Johann Jakob Baeyer és Eugenie Hitzig öt gyermeke közül a negyedikként. Apja alapította meg az európai földmérési rendszert, vezette a Porosz Királyi Geodéziai Intézetet és a porosz hadseregben altábornagyi rangig vitte. Anyja a zsidó származású neves író, [[Julius Eduard Hitzig]] lánya volt, aki házassága előtt áttért az evangélikus hitre; ő korán elhunyt, 1839-ben hatodik gyermeke szülésébe belehalt. Adolf kíváncsi, kísérletező kedvű gyerek volt. Nyolc évesen datolyamagvakat ültetett és tejjel, borral, ill. tintával öntözte őket. Ez a kísérlete nem sikerült, de tizenkét éves korában felfedezte a réz egy addig ismeretlen kettős sóját, a réz-dinátrium-karbonátot. A középiskolát a berlini Friedrich-Wilhelms Gymnasiumban végezte. 1853-ban a [[Humboldt Egyetem]]en kezdett el hallgatni matematikát és fizikát. Három szemeszter után letöltötte egyéves kötelező katonai szolgálatát és eközben rájött, hogy a kémia jobban érdekli. Visszatérte után [[Heidelbergi Egyetem|Heidelbergben]] folytatta tanulmányait [[Robert Wilhelm Bunsen|Robert Bunsen]] tanítványaként. Emellett [[August Kekulé]] laboratóriumában is dolgozott és 1858-ben a Humboldt Egyetemen megvédte doktori disszertációját, amelyet a [[Klórmetán|metil-klorid]] és az [[Arzén (elem)|arzén]] reakciótermékeiről írt.▼
 
==Munkássága Tanulmányai ==
▲Adolf von Baeyer 1835. október 31-én született Berlinben Johann Jakob Baeyer és Eugenie Hitzig öt gyermeke közül a negyedikként. Apja alapította meg az európai földmérési rendszert, vezette a Porosz Királyi Geodéziai Intézetet és a porosz hadseregben altábornagyialtábornagyad rangig vittelett. Anyja a zsidó származású neves író, [[Julius Eduard Hitzig]] lánya volt, aki házassága előtt áttért az evangélikus hitre; őés korán elhunyt, 1839-ben hatodik gyermeke szülésébeszülésekor belehalt a szülésbe. Adolf kíváncsi, kísérletező kedvű gyerek volt. Nyolc évesenNyolcévesen datolyamagvakat ültetett és tejjel, borral, ill.illetve tintával öntözte őket. Ez a kísérlete nem sikerült, de tizenkét éves korában felfedezte a [[réz]] egy addig ismeretlen kettős sóját, a réz-dinátrium-karbonátot. A középiskolát a berlini Friedrich-Wilhelms Gymnasiumban végezte. 1853-ban a [[Humboldt Egyetem]]en kezdett el hallgatni [[Matematika|matematikát]] és [[Fizika|fizikát]]. Három szemeszter után letöltötte egyéves kötelező katonai szolgálatát és eközben rájött, hogy a kémia jobbanaz érdekliélete. Visszatérte után [[Heidelbergi Egyetem|Heidelbergben]] folytatta tanulmányait [[Robert Wilhelm Bunsen|Robert Bunsen]] tanítványaként. Emellett [[August Kekulé]] laboratóriumában is dolgozott és 1858-ben a Humboldt Egyetemen megvédte doktori disszertációját, amelyet a [[Klórmetán|metil-klorid]] és az [[Arzén (elem)|arzén]] reakciótermékeiről írt.
 
== Munkássága ==
[[Fájl:Indigo skeletal.svg|bélyegkép|balra|Az indigó szerkezeti képlete]]
Mivel Baeyer nem talált megfelelő állást, visszatért Kekuléhez, aki ekkor már a belgiumi [[Genti Egyetem]]en oktatott. Baeyer Gentben meghatározta a [[húgysav]] összetételét és javasolt rá egy szerkezeti képletet. Munkáját 1860-ban prezentálta Berlinben, ahol ekkor magántanári ''(Privatdozent)'' minőségben felvették az egyetem Iparakadémiájára ''(Gewerbe Akademie)'' a szerves kémia előadójaként. Bár fizetése alacsony volt, az egyetem nagy és jól felszerelt laboratóriumot bocsátott a rendelkezésére, ahol 1864-ben előállította a húgysavhoz hasonló [[barbitursav]]at, a gyógyszeriparban később nagy karriert befutott barbiturátok alapvegyületét. Baeyer 1865-ben hozzáfogott az [[Indigó (kémia)|indigófesték]] szerkezetének meghatározásához. A kék festékanyagot addig csak az Indiában termesztett [[Indigó (növénynemzetség)|növényből]] tudták kinyerni, így ára nagyon magas volt. A molekula igen komplex volt és Baeyer majdnem két évtizedig dolgozott rajta, míg végül 1883-ban végleges szerkezeti képletet sikerült összeállítania. Eközben 1866-ban docenssé lépett elő és még ebben az évben [[cink]]por segítségével sikerült az oxindolt [[indol]]lá redukálnia. 1869-ben közölte a Baeyer–Emmerling indolszintézis módszerét.
 
1871-ben elfogadta az éppen német fennhatóság alá került [[Strasbourgi Egyetem|Strassburgi Egyetem]] professzori állásajánlatát, és míg továbbra is küzdöttkisérletezett az indigóval, más vegyületekkel is folytatta a kísérletezéstkutatásokat. Kidolgozta a [[fenolftalein]] és [[fluoreszcein]] szintézisének módját.
 
1875-től a müncheni [[Lajos–Miksa Egyetem|Lajos-Miksa Egyetemnek]] volt a kémiaprofesszora és itt is maradt egészen haláláig. Felépített egy kiváló laboratóriumot és erőit ismét az indigóra koncentrálta;koncentrált, ennekmelynek eredményeképpen 1882-ben közölte a vegyület Baeyer–Drewson-féle előállítási módját, a következő évben pedig teljes mértékben meghatározta a szerkezeti képletét. Baeyer csak az indigó laboratóriumbeli előállításásra törekedett - amely viszonylag egyszerű eljárásnak bizonyult - de munkája nyomán kidolgozták az ipari gyártás módszerét, amellyel 1897-től nagy mennyiségben lehetett előállítani ezt a festékanyagot. Emellett dolgozott az [[acetilén]]nel és a poliacetilénnel, ebből a munkájából következtette a széngyűrűkre vonatkozó Baeyer-féle feszülési elméletet. A későbbiekben kutatta a [[benzol]] szerkezetét, valamint a ciklikus [[Terpenoidok|terpéneket]]. 1899-ben publikálta a ciklikus ketonokra vonatkozó Baeyer-Villiger oxidációs elméletet. Feltűnést keltett a szerves peroxidokara és az [[Oxóniumion|oxóniumvegyületekre]] vonatkozó munkája.
 
1900-től a [[trifenilmetán]]ra terelődött a figyelme és kidolgozott egy új elméletet a szerves pigmentek szerkezetéről. Munkája segített megérteni a szerves anyagok optikai tulajdonságai és szerkezetük közötti összefüggést.
 
Baeyer szinte haláláig folytatta munkáját az egyetemen. Őtés öt tekintették az ország legjobb kémiaprofesszorának, élete során tanárként legalább ötven olyan tanítványt nevelt ki, akik maguk is később akadémikusok lettek.
 
==Elismerései==
[[Fájl:Chemical Laboratory, Academy of Science Munich (1893).JPG|bélyegkép|300px|A Müncheni Egyertem kémiai laboratóriumának munkatársai 1893-ban. Von Baeyer elöl, középen látható.]]
57 ⟶ 59 sor:
1884-ben tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia. [[II. Lajos bajor király|II. Lajos]] bajor király a tudós 50. születésnapján örökletes nemesi címet adományozott neki. A Német Kémiai Társaság 1910-ben, 75. születésnapján megalapította az [[Adolf von Baeyer-emlékérem|Adolf von Baeyer-emlékérmet]], amelyet ma is kétévente kiosztanak.
 
== Családja ==
Adolf Baeyer 1868-ban vette feleségül Adelheid (Lida) Bendemannt. Négy gyerekük született: Eugenie, Franz, Hans és Otto von Baeyer. Eugenie apja egyik tanítványához, a neves vegyész Oskar Pilotyhoz ment feleségül. Franz tíz évesen meghalt. Hans az ortopédia professzora volt, akit a nácik 1933-ban zsidó származása miatt elüldöztek állásából. Otto von Baeyer a Berlini Mezőgazdasági Egyetemen tanított fizikát.
 
66 ⟶ 68 sor:
* [https://www.thefamouspeople.com/profiles/adolf-von-baeyer-7160.php Adolf von Baeyer] ''The Famous People''
* G. Nagendrappa: [https://www.ias.ac.in/article/fulltext/reso/019/06/0489-0522 Johann Friedrich Wilhelm Adolf von Baeyer - A Pioneer of Synthetic Organic Chemistry] ''Resonance'' 2014 június
 
{{KémiaiNobelDíj}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Adolf_von_Baeyer”