„Caius Gracchus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., egyéb apróság ld.: WP:BÜ
Nincs szerkesztési összefoglaló
27. sor:
|iskolái= <!-- Wikidata: p69 -->
|kitüntetései= <!-- Wikidata: p166 -->
 
<!-- + Sportolók szócikkeihez -->
|magasság =
|súly =
 
|megjegyzés =
|aláírás= <!-- Wikidata: p109 -->
55 ⟶ 50 sor:
Miután még azt a törvényt is keresztülvitte, hogy két egymást követő évben is lehessen valaki népribunus, a [[i. e. 122|Kr. e. 122]]. évre újból megválasztatta magát tribunussá. Ekkor pedig a lovagok osztályát és a szövetségeseket igyekezett a maga részére megnyerni, mert jól tudta, hogy ha csak a proletariusokra támaszkodnék, állása életével együtt kockán forogna. A ''Lex judiciaria'' értelmében a legtöbb fenyítő, különösen pedig a megvesztegetés és zsarolás miatt indított perben való bírói tisztet a senatustól elvette, és a lovagokra ruházta mint esküdtekre ''(Lex Acilia repetundarum)''. Ezzel a pénzarisztokráciát a születési és [[curulis]]i nemesség versenytársává tette. [[Asia (provincia)|Asia]] tartomány összes adóit a lovagoknak bérbe adta, akik így valóságos aranybánya birtokába jutottak. Végül pedig a ''De civitate sociis danda'' törvényjavaslatban azt indítványozta, hogy a [[latinus]]oknak adassék meg a teljes polgárjog, a többi szövetségesnek pedig az italiai jog, és ezzel a szövetségeseket is táborába csalogatta. Tehát hármas támaszról gondoskodva, a senatus hatalmának megtörésére készült. Vajjon azonban a senatus helyébe életfogytiglani tribunatus alakjában a saját uralmát akarta-e odaállítani, arról a életének fő forrása, [[Appianosz]] történetíró semmit sem sem tud. Az tény, hogy ekkor már közte és a senatus között késhegyre menő harcra került sor.
 
Amikor a senatus észrevette, hogy még Gracchus saját pártjának a zöme sem helyesli a polgárjog és az azzal karöltve járó előnyök kiterjesztését, maga is a demagógia terére lépett, és M. Livius Drusus néptribunus által sokkal többet ígért a népnek mint Caius, őt magát pedig a Colonia junonia gyarmat berendezésének ürügye alatt Rómából eltávolította. A nép ráment elhitte a hazugságot és megszavazta a Livius-féle törvényeket, amikor pedig Caius hosszabb távollét után Africából visszatért és harmadszor pályzottpályázott a néptribunatusért, a félrevezetett választók nem támogatták őt. Nemsokára újabb csapás érte: a [[i. e. 121|Kr. e. 121]]. év consuljai, első sorban L. Opimius, el volt határozva, hogy a nemesség ellenségét az első kínálkozó alkalommal láb alól elteszi. Ezért hivatalba lépése után azonnal arra vette rá a senatust, hogy a carthagói gyarmatot beszüntesse. Az efölötti szavazás napján Caius és hívei megjelentek a [[Capitolinus|Capitolium]]on, és bár Caius kerülni igyekezett minden erőszakot, pártja és a törvényszéki szolgák között dulakodásra került a dolog, melyben egy Caiust szidalmazó szolgát megöltek. L. Opimius erre rögtön intézkedett, hogy – mint mondta – a köztársasági alkotmány megbuktatására irányuló felkelést fegyveres kézzel elnyomja. Másnap a consul és a senatorok clienseikkel és rabszolgáikkal fegyveresen megrohanták az [[Aventinus (római domb)|Aventinus]]t, a hol Caius, és barátja M. Fulvius Flaccus néhány száz párthívével együtt gyülekezett. A támadók könnyű szerrel végeztek a néppártiakkal. Előbb M. Flaccust ölték meg, majd a [[Tevere|Tiberis]]en át menekülő Caiust vették üldözőbe. A túlsó parton [[Furina]] berekben találták meg Caiusnak és hű rabszolgájának tetemét. Úgy látszik, a szolga Caius parancsára előbb őt, majd saját magát ölte meg. Egy L. Septimulejus nevű polgár Caius fejét levágta és áthozta a senatusnak, amely a Caius fejére kitűzött nagy vérdíjat ki is fizette neki. Ezt követően Caius hívei közül vagy 3000-et kivégeztek, Caius emlékét pedig elátkozták és intézkedéseit eltörölték.
 
Életéről a következő történetírók számolnak be: