A szó szoros értelmébenértelemben vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő terület. Északról a [[Földközi-tenger]], délről a [[Nílus]] zuhatagai (kataraktái), keletről a [[Sínai-félsziget]] és a [[Vörös-tenger]], nyugatról pedig a [[Szahara]] határolja. A Nílus rendszeres áradása termékeny [[iszap]]réteget terített a folyóvölgyre. Ez az iszap a távoli őserdőkből, az esőktől kimosott elbomlott növényi és egyéb szerves maradványokat, illetve vulkáni eredetű földet tartalmazott, ez adta a termőképességét. Mezopotámiában a folyók mésztartalma nem hatott jól a mezőgazdaságnak, Egyiptomban pedig a mai napig élénk mezőgazdaság a nílusi iszapnak köszönhetően, s az öntözés segítségével. Az egyiptomiak már 4000 éve fejlett öntözőrendszereket és gátakat tudtak építeni. Mezopotámiával ellentétben itt nem a folyó szabályozása és az áradás távol tartása volt a cél, hanem épp ellenkezőleg, az áradás által hozott rendkívül termékeny iszap minél teljesebb leülepedése érdekében a kiáradt vizet tartották vissza a földeken. A gátakat és öntözőcsatornákat a települések közösségei hozták létre, majd az egységes Nílus-völgyi állam kialakulása után a közmunkások.
Jól nyomon követhető, ahogy a települések délről észak felé haladva jöttek létre. Ez a folyómeder fokozatos feltöltődésével magyarázható. Legkorábban az első vízesés környéke, a későbbi ''To-Konszit'' kerület népesült be. Szuanu (görög ''Szyéné'') városa egyike a legelsőknek, valamint itt található Abu ''(Elephantiné)'', Lak (vagy Ai-Lak, Pilak, görögül ''Phylé'') és Nubit ''(Ombosz)'' is.
