„Nisida Kitaró” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kis javítások, főleg a japán átírásban |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
{{forma}}
{{korr}} {{filozófus infobox}}
'''Nisida Kitaró''' (西田 幾多郎 ''Nishida Kitarō'', [[1870]]. [[május 19.]] – [[1945]]. [[június 7.]]) japán filozófus, a Kiotói Filozófiai Iskola megalapítója.
Diplomáját a Tokiói Egyetemen szerezte meg 1984-ben filozófia szakirányon. Későbbiekben a Kiotói egyetem filozófia professzora lett, végül 1927-ben visszavonult. 1940-ben elnyerte a Kulturális Rendet (文化勲章, ''bunka kunsó''). Az 1940-es évektől kezdve részt vett a Csibai Technológiai Intézet (千葉工業大学) létrehozásában.
== Élete ==
Nisida korai éveire úgy nyomta rá a bélyegét ez a „modernizáció”, hogy egy merev, gyakran elnyomó iskolai légkört hozott létre, mely megkövetelte a császár iránti elkötelezettséget, valamint a kitettséget a japán „felvilágosodásnak”, melyben bemutatkoztak a nyugati filozófusok a japán társadalomnak.
A középiskolai éveiben, melyet Kanazawában töltött, a kínai konfucianizmus, neokonfucianizmus és a taoizmus klasszikusait olvasta angolul, németül. Kitűnt a matematikában, és érdeklődéssel forgatta Hegel és Kant munkáit. Itt kötött életre szóló barátságot D. T. Szuzukival.
Felvételt nyert a Tokiói Birodalmi
A következő évtizedben németet és más tárgyak oktatása mellett kiadott pár filozófiai esszét, de ez idő tájt sokkal inkább buddhista meditációs gyakorlatokat gyakorolt kiotói zenmesterek iránymutatása alatt. 1905-ben elkezdett töprengeni és lefektetni korai fő művének alapfeltevéseit, mely később az 1911-ben megjelenő ''A jó kutatása'' (善の研究, Zen no kenkjú) című művében teljesedik ki, ennek révén elnyerte a lehetőséget, hogy a Kiotói Birodalmi Egyetemen kapjon állást, és 1914-ben a filozófiai tanszék professzorává nevezték ki.
Nisida ezt követően azon filozófiai munkákra koncentrált, amelyek Európából érkeztek a felkelő nap országába; a következő évtizedben számos esszét írt, amelyek újragondolták többek között a neo-kanti, royce-i, bergsoni, Hermann Lotze-i terminusokat. Ezeket az esszéket gyűjtőkötetekbe rendezte, melyek témái széles spektrumot öleltek fel a művészettől és az erkölcsig bezárólag.
22 ⟶ 23 sor:
Nisida népszerűsége az egekbe szökkent az 1920-as években. Ő volt az, aki segített Tanabe Hadzsimének, Vacudzsi Tecurónak és Kuki Súzónak a kiotói egyetemen betöltött pozícióik megszerzésében, illetőleg olyan tanulókat vonzottak előadásai, mint Nisitani Keidzsi és Toszaka Dzsun, akik mindannyian meghatározó filozófusai lettek a szigetországnak.
Az 1920-as évek idusán kifejlesztette a fő tézisét, a baso elméletet (a baso (場所) jelentése: hely vagy toposz) melyet továbbfejlesztett, miután 1929 professzor emeritus lett és elköltözött Kamakurában. Az 1930-as évek elején érdeklődése az emberi cselekvések és kölcsönhatások természete és azok hatása történelmi és társadalmi világunkra, valamint a kultúra és a nemzetiség értelme felé fordult.
Mivel őt tekintették japán első számú filozófusának, a japán kormány vezetése (köztük egykori tanítványa, a későbbi miniszterelnök Konoe Fumitaro) felkérték, hogy indokolja meg a japán nacionalizmust. Eleget tett a kérésnek még annak ellenére is, hogy fenntartásai voltak a japán expanziót illetően. Ennek ellenére nagy figyelmet szentelt ennek a munkának. 1938-ban előadást tartott a „A japán kultúra problémája címmel”, mely sikereit jól mutatja, hogy mikor két évvel később megjelent nyomtatott formában, a könyv több, mint 60 000 példányban kelt el. 1940-ben elnyerte a Kulturális Rendet (文化勲章, ''bunka kunsó'').
1941-ben meghívót küldött a császárnak, és arra kérte, hogy támogassa az akadémiai szabadságot minden nemzetnek a nagyvilágban, illetve, hogy képviselhessék a saját ideológiájukat. Ez időben Nisida jobboldali kritikusai azzal vádolták, hogy politikai írásai túl absztraktak, nem támogatja kellőképpen a kormánypolitikát; a második világháborút követően a baloldali kritikusok túlságosan nacionalista.
35 ⟶ 36 sor:
Nishida élete folyamán számos könyvet és esszét tett közzé, köztük ''A jó kutatása'' és ''A semmi helyének logikája és a vallásos világnézet''. Összességében Nisida életműve volt a filozófiai alapja a Kiotói Iskola számára, és az ő tanítványai gondolatainak inspirációja volt. A leghíresebb tézise a ''Baso logikája'' egy nem dualista konkrét logika, melynek célja a szubjektum-objektum megkülönböztetésének elégtelensége Arisztotelész szubjektumlogikája és Immanuel Kant predikátumlogikája, az általa „teljesen ellentmondásos önazonosságnak” nevezi az ellentétek dinamikus feszültségét, mely Georg Wilhelm Friedrich Hegel dialektikus logikájához képest nem old meg semmilyen szintézist. Inkább meghatározza a megfelelő témát, fenntartva a megerősítés és a negáció közti feszültséget ellentétes oszlopokként vagy perspektívákként.
Amikor [[David A. Dilworth]] Nisida munkájáról írt, nem említette a debütáló könyvét a hasznos könyvek osztályozásában. ''A jó kutatása'' c. könyvében
== Örökség ==
|