A mesterséges nyelveket gyakran két csoportba sorolják: [[a priori nyelvek]], melyek nyelvtanának és szókészletének nagy részét a kezdetektől újonnan készítették egy adott cél érdekében, és az [[a posteriori nyelvek]], melyek nyelvtana és szókészlete egy már létező nyelven alapul, vagy ahhoz hasonló. Az ''a priori'' nyelvtervezés korszaka 1870-es évek végén ért véget. Közel ekkor fejeződött be a [[Paszigráfia|paszigráfiák]] korszaka is.
A zonális nyelv olyan mesterséges nyelv, melynek szerkesztésekor az alapul vett forrásnyelvek egy nyelvcsaládból származnak. Ilyen módon beszélhetünk [[Interszláv nyelv|interszláv]], intergermán stb. nyelvekről. Ilyen nyelv például a [[Slovio nyelv|slovio]].
Egy mesterséges nyelvet lehetséges „anyanyelvként” beszélni akkor, ha valakit szülei gyerekkorában ismertetnek meg a nyelvvel, például az [[Eszperantó nyelv|eszperantót]] becslések szerint 200-2000 személy használja anyanyelvi szinten. Volt próbálkozás egy [[Klingon nyelv|klingon]] anyanyelvű gyerek felnevelésére, azonban a szótár nem volt elég nagy ahhoz, hogy egy otthonban felmerülő összes fogalom leírható legyen vele, például a szótár kiegészített változatának megjelenése előtt nem volt szó az „asztal” megnevezésére (azóta van: ''raS).''
