„Pierre Nicole” változatai közötti eltérés

→‎Élete: linkesítés
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
(→‎Jegyzetek: nemz. katal.)
(→‎Élete: linkesítés)
[[Chartres]]-ban született egy vidéki ügyvéd fiaként, aki gondosan ügyelt taníttatására. 1642-től Párizsba küldte [[Teológia|teológiát]] tanulni, ahol hamarosan kapcsolatba lépett a [[Port-Royal]] janzenista közösségével nagynénjén, Marie des Anges Suireau-n keresztül, aki egy rövid ideig a zárda apátnője volt. Ezután egy ideig a Petites écoles de Port Royal-ban (a Port Royal "kis iskoláiban") tanított. Valamilyen lelkiismereti aggály akadályozta abban, hogy a papi hivatást válassza, és így egész életén át "az alsóbb rendek írástudója" maradt, jóllehet mély tudású teológus volt. Néhány évig tanítómester volt a Port Royal "kis iskolájában", és abban a szerencsében volt része, hogy görögre taníthatta a fiatal [[Jean Racine]]-t, a későbbi költőt. De fő feladata az volt, hogy [[Antoine Arnauld]]-dal együttműködésben a janzenisták által megalapozott vitairodalom szerkesztésével foglalkozzon.
 
Nagy része volt [[Blaise Pascal]] ''[[LevelekVidéki vidékrelevelek]]'' c. műve anyagának összerendezésében (1656); Nicholas Wendrock álnév alatt 1658-ban [[Latin nyelv|latinra]] fordította a leveleket.<ref><span contenteditable="false">[[Fájl:Wikisource-logo.svg|link=|class=hoverZoomLink|13x13px]]</span>&nbsp;<cite class="citation encyclopaedia" contenteditable="false">"[[wikisource:Catholic Encyclopedia (1913)/Pierre Nicole|Pierre Nicole]]". </cite></ref> 1662-ben Antoine Arnauld-val közösen társszerzője volt a rendkívül sikeres [[Port-Royal logika|Port-Royal logikának]], amely az [[arisztotelészi logika]] [[René Descartes|karteziánus]] olvasatán alapult. 1664-ben maga is belekezdett egy levélsorozatba, ''Les Imaginaires ''címmel, melyben arra szándékozott rámutatni, hogy az eretnek vádak, amelyeket széles körben a janzenistáknak tulajdonítottak, valójában csak a jezsuiták képzeletében léteztek. Desmarets de Saint-Sorlin, egy kevéssé jegyzett költő, aki nagy odaadással viseltetett a jezsuiták iránt, vadul megtámadta e leveleket, mire Nicole a ''Les Visionnaires''-ben, egy másik levélfolyamban válaszolt neki (1666). Ezekben megjegyezte, hogy a költők és a drámaírók nem jobbak, mint "közmérgezők". Ez a megjegyzés Racine elevenébe talált; egy maró válaszban fordult szembe nem csak egykori mesterével, hanem az egész Port Royal-lal is, amely – amint [[Boileau]] mondta neki – több büszkeséggel töltötte el a fejét, mint a szívét.
 
Ugyanebben az időben Nicole egy az átlényegülésről szóló vitába keveredett a [[hugenotta]] Jean Claude-dal; ebből egy vaskos mű keletkezett, ''La Perpétuité de la foi de l'Église catholique touchant l'eucharistie'' (A katolikus egyház hitének örök volta az eucharisztiát illetően, 1669), amely Nicole és Antoine Arnauld közös erőfeszítésének eredménye volt. Ám Nicole legnépszerűbb alkotása az ''Essais de morale'', amely rövid beszélgetések sorozata a [[Kereszténység|keresztény]] vallásgyakorlatról. Az első kötet 1671-ben jelent meg, majd ezt szabálytalan időközönként követte a többi; a sorozat összesen tizennégy kötetet számlál. 1679-ben, a janzenisták üldözésének kiújulásakor Nicole Arnauld társaságában Belgiumba menekülni kényszerült. De nemsokára elváltak útjaik. Nicole koros volt és egészségében gyenge; a száműzöttek életét nehezen viselte, és azt panaszolta, hogy nyugalomra vágyik. "Nyugodni" válaszolt Arnauld, "mikor egy örökkévalóságod van, hogy nyugodj!" 1683-ban Nicole meglehetősen felemás békét kötött a hatóságokkal, és megengedték, hogy visszatérjen Párizsba. Itt aztán egészen utolsó napjaiig folytatta irodalmi munkásságát; a [[kvietizmus]] új eretnekségének cáfolata írása közben érte utol a halál.