„Ikarus 260” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
54. sor:
Sikerét jelzi, hogy a világ nagy részére eljutott, legnagyobb számban a [[Szovjetunió]] és az [[Német Demokratikus Köztársaság|NDK]] vásárolt a buszokból, de [[Lengyelország]]ba, [[Törökország]]ba is számos darab került, illetve vásárolt többek között [[Venezuela]], [[Madagaszkár]], [[Szíria]], [[Kínai Köztársaság|Tajvan]] és [[Izland]] is, napjainkban pedig számos helyen korhű felújítás után nosztalgiabuszként tartják.
 
[[Magyarország]]on a legnagyobb felvásárló a [[Budapesti Közlekedési Zrt.|BKV]] volt, több mint 2400 darab új buszt szereztek be 1972 és 1992 között. A helyi Volán-társaságok révén vidéki városok helyi közlekedéseibenközlekedésében, illetve később a távolságihelyközi közlekedésben isszintén jelenezres nagyságrendben voltak ajelen 260-asok. Sikeréhez többek között hozzájárult az addigi szokásoktól eltérő formatervezés, a tetőhajlat elhagyása, vagy az akkor hatalmasnak számító nyitható ablakok, illetve hogy a busz a megrendelő igénye szerint számos műszaki elvárásnak meg tudott felelni. A járművezetők munkáját megkönnyítette a hidraulikus szervokormány és az automata [[sebességváltó]], de készültek manuális váltóval is (főleg távolságihelyközi kivitelben), míg az üzemeltetők szempontjából az olcsóbb szervizelés jelentett előnyt.
 
Troliváltozata a 260T, amely a csuklóssal ellentétben nem került sorozatgyártásra, mindössze kettő darabot építettek, egyik [[Budapest]]en, a másik [[Weimar]]ban járt.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus_260