„Richard Evelyn Byrd” változatai közötti eltérés

1927 májusában három társsal keresztülrepülte az Atlanti-óceánt nyugat-keleti irányban. Az utat 42 óra alatt tette meg és Versur-Mernél ért földet. Ezért az útjáért megkapta a Becsületrendet.
A tudomány számára 1928-as déli-sarki kutatóútja hozta a legtöbb új eredményt. Felkészítésében Amundsen is segítette, az ő tanácsára vette meg az expedíció hajóját, a Samson halászhajót, amit aztán City of New Yorkra keresztelt át.
{{portál|földrajz}}
 
[[Kategória:Arktisz-kutatók]]
[[Kategória:Amerikai pilóták]]