„Magellán Föld körüli útja” változatai közötti eltérés

Az öt hajóból álló expedíció spanyol támogatással indult 1519. szeptember 20-án, nem minden zökkenő nélkül. Magellán már a [[Kanári-szigetek]] után kénytelen volt bezárni egyik kapitányát annak engedetlensége miatt. Dél-Amerika partjainál, a telelés kezdetén három hajójának tisztjei fellázadtak. Magellán erélyesen vetett véget a lázadásnak, két kapitányát kivégeztette, egyet kitett a lakatlan partokon. 1520. november 28-án találták meg a [[Magellán-szoros]]on átvezető utat az [[Atlanti-óceán]]ból a [[Csendes-óceán]]ba, ami közben egy hajó megszökött és visszatért Spanyolországba; majd több mint három hónapos gyötrelmes út után először láttak földet, [[Guam]]ot. Továbbhajózva nyugat felé, felfedezték a [[Fülöp-szigetek]]et, ahol helyi belviszályokba avatkoztak be, és egy kisebb csetepaté alkalmával Magellán is életét vesztette 1521. április 27-én.

 

{{Szövegdoboz|float=right|szélesség=300px|margin = .7em .7em .7em|keretszín = #A3B0BF|háttérszín = #CEDFF2|„Egy ritka, de mélyreható érzésből született [ez a könyv]: a megszégyenülésből született. A múlt esztendőben először kínálkozott számomra az az alkalom, hogy Dél-Amerikába utazhassam. Csendes tenger, teljes kikapcsolódás a gyors és tágas hajón. Mérhetetlenül élveztem az átkelés paradicsomi napjait. De hirtelen, talán a hetedik vagy nyolcadik napon, valami bosszús türelmetlenségen kaptam rajta magamat. Egyre csak ez a kék ég, egyre csak ez a kék, csendes tenger! E hirtelen fellobbanásban túl lassúnak tűntek az utazás órái. [...] Talán csak arra az egy pillanatra volt szükség, amelyben tudatára ébredtem türelmetlen állapotomnak, és máris elszégyelltem magam. Itt utazol az elképzelhető legbiztosabb hajóval, az elképzelhető legszebb úton, és az élet minden fényűzése rendelkezésedre áll. [...] Tudod, hova utazol, tudod a pontos órát, amelyben megérkezel.[...] Hasonlítsd össze egy pillanatra ezt az utat az egykoriakkal, elsősorban azoknak az elszántaknak ama legelső útjaival, akik felfedezték számunkra ezeket a hatalmas tengereket, magát a Földet – és szégyelld magad előttük! Elutaztak apró kis halászbárkáikon az ismeretlenbe, ismeretlen úton, elkallódva a végtelenségben, állandóan kitéve veszedelemnek, kiszolgáltatva az idő szeszélyeinek, a nélkülözés minden szenvedésének. [...] Bementem a hajókönyvtárba és kivettem néhány kötetet. És valamennyi felfedező és valamennyi utazás közül egyet tanultam leginkább becsülni, annak a férfiúnak a tettét, aki érzésem szerint a legnagyszerűbbet teljesítette, Ferdinand Magellanét, aki öt apró kis halászbárkával elindult Sevillából, hogy körülhajózza az egész Földet. [...] Így keletkezett ez a könyv. Mialatt ezt az [...] utazást ábrázoltam, szakadatlanul az a különös érzésem volt, hogy valami kitalált dolgot mondok el, egy nagy vágyálmot, az emberiség egyik szent meséjét mesélem. De nincs jobb annál a valóságnál, ami valószínűtlennek tűnik!”<br />[[Stefan Zweig]]: ''Magellan, a Föld első körülhajózása'', Bevezetés{{refhely|Zweig|9-13. oldal|azonos=Zweig9}}}}