„Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
a commonsba áthelyezett képek
41. sor:
Ahogyan több hazai kisvasút esetén, itt is [[Trianoni békeszerződés|Trianon]] kedvezőtlen hatásai indították be a látványos fejlődést, mivel az ország faigénye okán a bükki kitermelés jelentősen megnövekedett. Emellett komoly szállítási igényt vetett fel a Felnémeti Hordógyár létrejötte, amely elhozta az {{vvr|87a}}lal történő összekapcsolódást [[Eger-Felnémet vasútállomás]]on. (A hordógyári vágányon történt a két vasútvonal egyik legkomolyabb balesete, amikor a nagyvasúti szerelvény összeütközött a kisvasúti mozdonnyal utóbbi kárára.)
 
A felsőtárkányi vonal kezdetben a faluban haladt keresztül, és kizárólag teherszállítást végzett. A vonalat 1923-ban helyezték át arra a nyomvonalra, amellyel egészen megszűnéséig működött, és amelyet most a kerékpárút is követ, ennek kiváltó oka pedig az volt, hogy a mozdony nélkül, gravitációs módon továbbított vagonok tehéncsordát gázoltak, és a [[Fájl:Híd a Hidegkúti-völgyben (Felsőtárkány).jpg|250px|bélyegkép|balra|A vonal legelső szakaszának egy hídja a Hidegkúti-völgyben. 2007-ben szedték fel]]lakosság egy éjszaka alatt jelentős károkat okozott a falun áthaladó vonalban. Az új vágányok a falutól délre, a Várhegy északi lankáinak alján haladták át jelentős emelkedővel mindkét irányból. Később egyébként Felsőtárkány növekedésével az elkerülő vonal ismét jó részen visszakerült a faluba. Az új vonalvezetés kapóra jött például a várhegyi dolomit bánya iparvágányának létesítésekor (1965), amely nagyjából a falu közepével egy vonalban ágazott ki az erdő szélén egy négyvágányú állomásról (Vadaskerti Kitérő) a Várhegy irányába egy látványos kört leíró vonalvezetéssel 2,5 kilométer hosszan. (A bánya létesítményeit röviddel az ezredforduló után bontották el, előtte teljes vágányhálózattal és eszköztárral volt látható.)
 
A Berva-völgyben megindult mészkőbányászat vetette fel az igényt arra, hogy 1938-ban megépüljön ez a szárnyvonal, amely Eger mai közigazgatási határánál ágazott ki, és nyomvonala jól látható a Berva irányába haladó nagyvasúti iparvágány alatti átjáró révén. A kőszállítás fontos tevékenységgé vált a vasúton, és bár később a kisvasút megszűnésekor csillékkel drótkötélpályán látták el ezt a feladatot, mára ismét a vasúté lett a szállítás feladata.
48. sor:
 
1954-ben aztán kiegészült a funkció a személyszállítással, amely Stimecz ház - Felnémet, illetőleg Berva-völgy-Felnémet között zajlott. Felsőtárkányban a jelenleg működő megállókon túl további kettő (4, illetve 1 vágányos), a Berva-völgy irányába egy köztes megállóhely (2 vágányos) volt a mai közút mellett, az útátjáró után. A Berva-völgyben lévő vasúti megállónak szolgálati épülete is volt, amelyet az ezredforduló után bontottak le.
[[Fájl:SíntengerFelsőtárkányi -Állami FelszedettErdei vágányokVasút Felnémet és Felsőtárkány közt felszedett sínszálainak tengere.jpg|250px|bélyegkép|jobbra|Síntenger - Felnémet-Felsőtárkány vonal egymás tetejére rakva...]]
 
===Leépítése===
55. sor:
A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút életében meghatározó volt az 1984-es évszám, ugyanis ekkor szűnt meg a dolomit bánya a Várhegy oldalában. Ezzel a teherszállítás leállt, a vasút sorsa eldőlt...
 
Korábban is viták tárgya volt a keskeny nyomközű vonal, ugyanis az országutat ahhoz túl közel építették. Az odébb telepítés költséges feladat lett volna, amelyet egy pusztán személyszállításból nem lehetett finanszírozni. A vonalon [[1985]]. [[szeptember 30.|szeptember 30-án]] üzemszünetet rendeltek el, a nagyvasúti összeköttetés megszűnt, az Egerbe jutásra maradt a volán. A vonal sorsa sokáig kérdéses volt. A turizmusban lehetőséget látók aranybányának tartották a fantasztikusan kiépült sínpárt, amely a megyeszékhelyet összekötötte a Bükk vadregényes vidékeivel. A közútkezelő folyamatosan arra panaszkodott, hogy a tárkányi út mentén nem tudják lenyírni a füvet a gazban megbúvó felépítmény miatt... Az utóbbiak voltak a hangosabbak. [[Fájl:ÁEV - a Berva-völgyvölgyben.jpg|250px|bélyegkép|jobbra|Vasútmaradvány a Berva-völgyben]]Mivel a berva-völgyi vonal sínszálait nagyrészt már ellopkodták, ott csak a talpfákat csákányozták szét, ám a Felnémet-Felsőtárkány közti szakaszt, illetve a falut elkerülő szakaszt, valamint a várhegyi dolomitbányába futó sínpárt feltépték, az alépítményt eltúrták. A nyomvonal mellett halad a kerékpár út Egerből Felsőtárkányba, illetve a falu eleje után 600 méterre a nyomvonalon ágazik ki a Felsőtárkányt elkerülő kerékpárút szakasz, amely a Fűtőház állomásig halad. A kerékpárút kiépítésére az ezredforduló környékén került sor, előbb a Felsőtárkányt elkerülő erdei szakasz épült meg, majd 2003. december 12-én került átadásra az Eger-Felsőtárkány közötti szakasz<ref>{{Cite web |url=https://library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_2003_12/?pg=181&layout=s |title=Heves Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám) {{!}} Könyvtár {{!}} Hungaricana |accessdate=2018-10-24 |work=library.hungaricana.hu |language=hu}}</ref>. A vonal szépségének hangulatát így legalább két keréken át lehet élni.
[[Fájl:C50eleje.jpg|250px|bélyegkép|balra|A C-04-406-os pályaszámú mozdony]]
Ma a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút az Egererdő Zrt gondozásában áll. Hosszú ideig az útkeresés jellemezte a vasutat, mivel a helyzete nem a legideálisabb: egy vasúton nem megközelíthető faluból kimegy egy erdőbe. A fenntartó azonban sikerrel pozicionálta a vasutat, így ma életképes szereplője a hazai keskeny nyomközű turista vasúti hálózatnak. Felsőtárkány központjából az Agria Volán Zrt autóbuszaihoz igazítva indul május 1. és szeptember 30. közötti hétvégéken és ünnepnapokon a vonat nyitott kocsikkal. Egeresvölgy-Varróház megállóhely mellett gombázási lehetőség, vadaspark és a Hidegkúti-völgy szépségei, Petres, az Őr-kő, a Pes-kő várják a túrázókat, Stimecz ház felé pedig a [[Vöröskő-forrás]], a Vöröskő-forrásbarlang, illetve a Vöröskő-völgyi tanösvény várják a természetben kikapcsolódni vágyókat.