„Ernest Renan” változatai közötti eltérés

A párizsi Saint-Sulpice-szemináriumban hallgatta a felsőbb teológiai kurzust, de radikális nézetei miatt 1845-ben elhagyta a teológiai pályát és a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni. 1847-ben egy értekezést írt ''Sur les langues sémitiques'' címen, amelyet később ''Histoire générale et systemesystème comparé des langues sémitiques'' (Párizs, 1855, 4. kiad. 1864) című művévé bővítette ki és 1848-ban egy másik értekezést ''Sur l'étude du grec dans l'Occident au moyen-age'' címmel. Mindkét értekezését az akadémia megkoszorúzta. Az Académie des Inscriptions megbizásából Renan 1850-ben [[Olaszország]]ba utazott, ahol ''Averroes et l'Averroisme'' (Párizs, 1852, 3. kiad. 1869) című művéhez gyűjtött anyagot. Visszatértekor a párizsi könyvtár kézirati osztályánál nyert alkalmazást; 1860-ban [[Szíria|Szíriába]] utazott és ottani kutatásainak eredményét ''Mission de Phénicie'' (9 füzet, Párizs, 1865-74) című munkájában írta meg. 1862-ben a College de France a [[héber nyelv]] tanárának hívta meg.

A következő évben jelent meg ''Vie de Jésus'' (Párizs, 1863, 23. kiad. 1893; magyarra két ízben is lefordították; először névtelenül, Bécs, 1864, másodszor fordította Sárosi Kornél, Budapest, 1893). E könyvben Renan a filozófiai radikálizmus álláspontjából kiindulva, a német teológia kritikai munkáinak felhasználásával [[Jézus]] életét az ország és a nép viszonyaiból, az akkori kultúrából és az egyén lélektani fejlődéséből konstruálja, úgy hogy Jézus egy galileai falusfalusi történet szeretetre méltó hőséül van feltüntetve. A könyv mindenütt óriási feltűnést keltett és nyomában az ellenkezőt bizonyítgató írások és könyvek egész serege fakadt. A francia püspökség is panaszt emelt Renan ellen, ezért 1863. július 22-én elmozdították tanári állásából. Renan azután [[Egyiptom]]ba utazott, a kereszténység őstörténetével kezdett foglalkozni és megírta ''Histoire des origines du christianisme'' (7 kötet, Párizs, 1863-82, index hozzá 1883.) című terjedelmes művét, amelyben Jézus életét a következő könyvek által folytatja: ''Les apôtres'' (1866, magyarra fordítva Budapesten 1866. és 1883. jelent meg); ''Saint Paul et sa mission'' (1869); ''L'Antéchrist'' (1871); ''Les Évangiles et la seconde génération chrétienne'' (1877); ''L'église chrétienne'' (1879), ''Marc Aurele et la fin du monde antique'' (1882). Mindezek a könyvek és egyéb értekezései is ragyogó stílusban vannak megírva és Renan főként a kereszténység szociális elemeit domborítja ki bennük.

1871 decemberében Renan engedélyt nyert előadásai folytatására a [[Collège de France]]-on, 1878-ban tagja lett a [[Francia Akadémia|Francia Akadémiának]] és 1883-ban a Collège de France adminisztrátorává nevezték ki. Művei közül még a következők említendők: Jób könyvének (Páris 1859, 3. kiad. 1865); az Énekek énekének u. o. 1860, 3. kiad. 1870, illusztrált kiadás 1885; a Prédikátorok könyvének feldolgozásai (u. o. 1882); továbbá: ''Études d'histoire religieuse'' (összegyűjtött értekezések, u. o. 1857 és más ízben); ''De l'origine du langage'' (u. o. 1858 és más ízben); ''Essais de morale et de critique'' (u. o. 1859 és más ízben); ''Nouvelles observations d'épigraphie hébraiquehébraïque'' (u. o. 1867); ''Questions contemporaines'' (u. o. 1876); ''Corpus inscriptionum semiticarum'' (4 kötet, u. o. 1881-89); ''Nouvelles études d'histoire religieuse'' (u. o. 1884); ''Discours et conférences'' (2 kötet, u. o. 1887); ''Histoire du peuple d'Israël'' (1-4 kötet, u. o. 1887-1883).

Számos történelmi, politikai és kultúrtörténeti esszéin kívül Renan filozófiai drámai műveket is írt: ''Caliban. Suite de le tempetetempête'' (Párizs, 1878); ''L'eau de Jouvence'' (u. o. 1880); ''Le pretreprêtre de Nemi'' (u. o. 1885); ''L'abbesse de Jouarre'' (u. o. 1766. és 1802 (ez utóbbi [[Victor Hugo]] dicsőítése, u. o. 1886). Egy önéletrajz kezdeteit foglalja magában ''Souvenirs d'enfance et de jeunesse'' (Párizs, 1883) című műve, amelynek folytatását ''Feuilles détachées'' (u. o. 1892) című munkája teszi.