Főmenü megnyitása

Módosítások

 
==Élete==
Apja báró [[Vay Miklós (hadmérnök)|vajai Vay Miklós]] ([[1756]]–[[17241824]]) hadmérnök, tábornok, anyja Johanna von Adelstein ([[1776]]–[[1863]]) bárónő. Gondos nevelésben részesítették már otthon a szülői házban, de maga is erősen iparkodott. A középiskolák végeztével [[Pest (történelmi település)|Pest]]en hallgatott jogot, azután patvaristáskodott [[Bárczay Pál]] pest vármegyei alispán, majd [[Szögény Zsigmond]] királyi személynök mellett. 1823-ban [[Bécs]]be ment a politechnikumra. Apja halála hazahívta és átvevén a családi jószágot, vissza akart vonulni a közélettől. De egyrészről egyháza, másrészről vármegyéje vette igénybe tehetségét. Az alsó-zempléni református egyházmegye 1824-ben tanácsbíróvá választotta, 1825-ben pedig [[Zemplén vármegye]] aljegyzője lett. Ugyanezen évben megjelent a pozsonyi országgyűlésen és [[Széchenyi István]] gróf gárdájába sorakozott. 1827-ben Zemplén főjegyzője, alig pár hét múlva alispánja lett és ugyanazon évben kamarásságot nyert. 1828. április 13-án Bécsben nőül vette Geymüller báró bécsi bankár leányát, Johannát. 1830-ban vármegyéjét képviselte az [[V. Ferdinánd magyar király|V. Ferdinánd]]ot koronázó országgyűlésen, ahol egész határozottan a kormány mellé állt, ezért ajánlotta őt [[Reviczky Ádám]] zemplén vármegyei adminisztrátornak. 1831-ben a [[kolera]]járvány miatt lázongó vármegyék királyi biztosa volt. Ugyanezen évben királyi táblabíró lett. 1840-ben a tiszántúli református egyházkerület főgondnokává választotta. 1841-ben szeptemvirré lépett előre és 1844-ben a rendek nagy lelkesedéssel törvénybe iktatták érdemeit és koronaőrré választották. 1845-ben valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert és a budai helytartótanácsnál elnökhelyettes lett. 1846-ban a [[galíciai forradalom]] hatásának ellensúlyozására őt küldték a felső vármegyékbe. A következő évben ő kísérte a hírneves 45 napos körútján István főherceget. 1848-ban [[Erdély]]be küldetett az oláh lázadás lecsillapítására. Szeptemberben Batthyány lemondásakor megkínálták az új minisztérium alakításával, de sikertelenül. A [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|szabadságharc]] alatt visszavonultan élt. S ezt Bécsben annyira félremagyarázták, hogy megkínálták az ország kormányzóságával és mikor ezt visszautasította, a «forradalom alatti működéséért» perbe fogták és először halálra ítélték. De nyolc hónap múlva kiszabadult. 1859-ig visszavonultan élt, ekkor a protestánsokra sérelmes pátens ellen ő is harcra kelt és nagy befolyásával annyira vitte, hogy a pátens 1860-ban visszavonatott. Mikor 1860-ban a kibékülés szüksége a két ország között előtérbe nyomult, udvari kancellárrá nevezték ki. E méltóságról azonban Schmerling alkotmányellenes kísérlete miatt lemondott. 1865-ben Borsod vármegye főispánja lett. Az alkotmányos óra elkövetkezésével működésének súlypontja a főrendiházban volt. Koronaőr, majd 1884-ben a főrendiház alelnöke, [[Sennyei Pál]] báró halálával pedig 1888-ban elnöke lett. Ezen idő alatt sem szűnt meg az egyház érdekében buzgólkodni. 1877-től a konventnek, 1881-ben a nevezetes debreceni zsinatnak volt elnöke. Az agg államférfit országszerte nagy szeretettel környezték mindenütt és nagy részvéttel kísérték sírjához.<ref>V. ö. Ballagi Géza, Emlékbeszéd idősb báró V. felett (Budapest, 1895).</ref>
 
==Jegyzetek==
97 612

szerkesztés