„Vickers-keménység” változatai közötti eltérés

A '''Vickers-keménység''' anyagok, elsősorban [[fém]]ek, ezen belül is [[acél]]ok [[keménység]]ének összehasonlítására szolgáló empirikus mérőszámok egyike.

A Vickers-keménység mérését az [[anglia]]i Vickers Ltd-nél dolgozó két kutató, Smith és Sandland mérnökök dolgozták ki 1924-ben a [[Brinell-keménység]]mérés alternatívájaként.<ref>R.L. Smith & G.E. Sandland, "An Accurate Method of Determining the Hardness of Metals, with Particular Reference to Those of a High Degree of Hardness," ''Proceedings of the Institution of Mechanical Engineers'', Vol. I, 1922, p 623–641.</ref> A Vickers-keménységmérés gyakran egyszerűbben elvégezhető, mint más keménységmérési vizsgálat, mivel a szükégesszükséges számítások függetlenek a behatoló test méretétől, továbbá a ugyanaz a behatoló test használható minden típusú anyagra, függetlenül annak keménységétől. A mérési elv, mint általában minden keménységmérés esetén, annak vizsgálata, hogy egy standard erőforrást alkalmazva hogyan áll ellen a kérdéses anyag a plasztikus deformációnak. A Vickers-keménységmérés bármilyen [[fém]]en elvégezhető, a mérési tartománya az egyik legszélesebb a keménységvizsgálati módszerek közül. A keménység egysége a '''Vickers piramisszám (HV)'''.

A mérés során egy 136°-os [[gyémánt]]gúlát nyomnak meghatározott erővel a mérendő felületre. A kiértékeléshez megmérik a lenyomat átlóit, és a kettő átlagából kiszámítják a lenyomat felületét.

<math>{H_V} = \frac{F}{A} \approx \frac{1,854F}{d^2} </math>.

Ahol

[[Fájl:Case hardened steel-vickers hardness test.png|bélyegkép|A Vickers-teszt nyoma a felületen]]Ma leginkább a következő három féleháromféle [[keménység]]mérési technológiát és ennek eredményeként háromféle keménységi skálát használnak a makroszkópikus anyagok keménységének a meghatározására. Ezek a [[Brinell-keménység]], [[Rockwell-keménység]] és Vickers-keménység.