„Eagles” változatai közötti eltérés

|aktív évek = [[1971]]-–[[1980]] között és [[1994]]- –[[2016]].

|tagok = [[Don Henley]] <small>(1971-19801971–1980, 1994-20161994–2016)</small><br />[[Joe Walsh]] <small>(1976-19801976–1980, 1994-20161994–2016)</small><br />[[Timothy B. Schmit]] <small>(1977-19801977–1980, 1994-20161994–2016)</small>

|korábbi tagok = [[Glenn Frey]] <small>(1971-19801971–1980, 1994-20161994–2016)</small><br />[[Don Felder]] <small>(1974-19801974–1980, 1994-20011994–2001)</small><br />[[Randy Meisner]] <small>(1971-19771971–1977)</small><br />[[Bernie Leadon]] <small>(1971-19751971–1975, 2013-20162013–2016)</small>

Az '''Eagles''' (több helyen: ''The Eagles''<ref>http://www.eventim.hu/hu/jegyek/the-eagles-unterpremstattengraz-schwarzl-freizeitzentrum-91640/event.html</ref><ref>http://www.metrolyrics.com/the-eagles-lyrics.html</ref>) egy [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] [[rock]]-, [[Country|country-rock]]- és [[folk-rock]] együttes. A zenekar [[1971]]-ben alakult [[Los Angeles]]-ben. Az együttest ''Randy Meisner'' (előző együttese: Poco), ''Glenn Frey'' (előző együttese: Longbranch Pennywhistle), ''Bernie Leadon'' (előző együttese: The Flying Burrito Brothers) és ''Don Henley'' (előző együttese: Shiloh) alapította, akik [[Linda Ronstadt]] kísérőzenekarának tagjai voltak. ''Don Felder'' csatlakozásával (1974) és ''Joe Walsh'' belépésével (1976) Bernie Leadon helyére, megalakult a „nagy” Eagles.

Az Eagles 1971-ben alakult, amikor John Boylan zenei producer és menedzser, [[Glenn Frey]] és [[Don Henley]] helyi zenészeket toborozta Linda Ronstadt kísérő zenekarába. Henley Texasból költözött Los Angelesbe a ''Shiloh'' nevű zenekarával, hogy készítsenek egy nagylemezt [[Kenny Rogers]] producersége alatt, míg Frey Michigan-ből érkezett és [[J. D. Souther]]-rel megalakította a ''Longbranch Pennywhistle'' együttest. Ők már korábban találkoztak, 1970-ben a The Troubadour nevű éjszakai mulatóhelyen, ahol az Amos Records közös lemezkiadójukon keresztül összeismerkedtek. [[Randy Meisner]] aki [[Ricky Nelson]]nal valamint a Stone Canyon Band együttessel dolgozott és [[Bernie Leadon]] a [[the Flying Burrito Brothers]] együttes veteránja szintén csatlakozott Ronstadt turnéjához ami a [[Silk Purse]] albumját volt hivatott népszerűsíteni.

Mivel még nem választottak nevet, az első fellépésükön, 1972 októberében az aspeni Galériában, a ''Teen King and the Emergencies'' néven szerepeltek. Don Felder Leadonnak tulajdonítja az Eagles nevet, egy meszkalin és tequila hatása alatti kirándulásukon a [[Mojave-sivatag]]ban, jutott eszébe a hopi indiánok sas tisztelete. J. D. Souther szerint az ötlet Freytől származik amikor sasokat látott a magasban, felkiáltott ''Eagles''. Egy harmadik változat szerint [[Steve Martin]], aki baráti társaságukhoz tartozott a kezdeti években, ajánlotta a "the Eagles" nevet, de Frey ragaszkodott a névelő nélküli "Eagles" változathoz. Az elején Geffen és partnere Elliot Roberts menedzselte is őket, de később, amikor már a harmadik nagylemezüket készítették, Irvin Azoff vette át a menedzseri feladatot.

Az együttes azonos nevű bemutatkozó albumját 1972. februárban Angliában vették fel [[Glyn Johns]] producer irányítása alatt. Johnst lenyűgözte az együttes ének stílusa, és neki tulajdonítják az együttesre jellemző "magasan„magasan szárnyaló"szárnyaló” country-rock harmónia kialakítását.

Az 1972. június 1-én kiadott nagylemezük, az '''Eagles''' jelentette az első sikerüket. Három számát adták ki kislemezen, amelyek bekerültek a ''Top 40'' listára. Az első kislemez a ''Take It Easy'' volt, amitamelyet Frey írt akkori szomszédjával és country-folk rockzenésszel Jackson Browne-nal. Browne írta az első versszakot de a másodiknál megakadt az ''I'm standing on a corner in [[Winslow, Arizona]]'' sor után. Frey egészítette ki a verset az ''It's a girl, my Lord, in a flatbed Ford, slowin' down to take a look at me'' résszel, ami után Browne be tudta fejezni a számot. A dal 12. helyet ért el a [[Billboard Hot 100|''Billboard'' Hot 100]] listán és ezzel már hírnévre tettek szert. A következő két kislemez a blues-os ''Witchy Woman'' és a ''Peaceful Easy Feeling'' country rock ballada volt, amelyek a 9. illetve 22. helyre jutottak a listán.

A második nagylemezüknek a '''DesperadoDesperadó'''-nak a [[vadnyugat]] a témája, összehasonlítva az akkori törvényen kívüliek (outlaws) és a mai rocksztárok életstílusát. Ez az album volt az, amelyik megmutatta a tehetségüket a képzelt témájú zeneszerzéshez. Ennek a lemeznek a felvétele alatt kezdődött Henley és Frey közös zeneszerzése. Ők írtak nyolcat az album tizenegy számából, köztük a [[Tequila Sunrise (song)|Tequila Sunrise]]" és ''[[Desperado (songdal)|Desperado]]'' dalokat, mindkettő az együttes legnépszerűbb dalai közül. A ''Twenty-One'', ''Doolin–Dalton'' és ''Saturday Night'' számokban, Bernie Leadon kiváló gitár, bendzsó és mandolin játékáról győződhettünk meg. A téma a hírhedt vadnyugati [[Dalton Gang|Doolin-Dalton]] banda, mint ahogy a ''Doolin-Dalton'', ''Desperado'', ''Certain Kind of Fool'', ''Outlaw Man'' és a ''Bitter Creek'' dalok mutatják.

Henley és Frey lévén a társszerzője az album nagy részének -– a minta, amely majd évekig jellemzi a zenéjüket -– jelentős változást hozott a zenekar életébe. Ők ketten lesznek a vezér alakokvezéralakok, a korábbi feltételezéssel ellentétben, hogyamely szerint a tapasztaltabb zenészeknek tartott Leadon és Meisner nagyobb befolyással lenne a zenekarra.

====1973-751973–75====

A következő, '''On the Border''' albumon, Henley és Frey azt akarta, hogy a zenekar szakadjon el a [[country rock]] stílustól és közeledjenek a [[hard rock]] felé. Az Eagles [[Glyn Johns]] producerrel kezdte el az albumot, aki inkább a kétélű zenéjük buja oldalát akarta hangsúlyozni. Mindössze két használható dal felvétele után, a zenekar [[Bill Szymczyk]]-hez fordult, hogy készítse el a lemez többi részét. Szymczyk keményebb gitárost akart "Good Day in Hell" számban és így jutott eszükbe [[Bernie Leadon]] gyermekkori barátja [[Don Felder]], aki már a színfalak mögött muzsikált ([[Jam (zene)|dzsemmelt]]) a bandával 1972-ben, amikor az előzenekar volt a ''[[Yes]]'' együttes koncertjén Bostonban. Felder becenevet is kapott Freytől a kompetens gitárjátékáért, ''Fingers'' (Ujjak), amely név aztán ráragadt.

1974 januárbanjanuárjában Frey megkérte Feldert, hogy a ''Good Day in Hell'' dalban tegyen hozzá [[slide gitár]] hangot. A játéka annyira lenyűgözte őket, hogy másnap meghívták, csatlakozzon az együtteshez mint az ötödik Eagle. A gyors ritmusú kezdőszámban, az ''Already Gone''-ban is szerepel az albumon, ahol Frey-jelFreyjel gitár duettet játszanak. ''Already Gone'' az első kislemez az albumról, a 32. helyre jutott a listákon. Az album egy másik dala, a ''Best of My Love'', a [[Billboard]] listavezetője lett 1975. március 1-jén. Ez volt az Eagles első listavezető dala az öt közül. Az album tartalmaz egy [[Tom Waits]] dal feldolgozást (cover verzió) az ''[[Ol’&nbsp;’55]]'', valamint a [[James Dean (dal)|''James Dean'']] kislemezük dalát, amely 77. a helyet érte el a listákon.

A zenekar fellépett 1974. április 6-án a [[California Jam]] fesztiválon, Ontarióban, Kaliforniában, több mint 300.&nbsp;000 rajongó előtt. A fesztivált a nyugati part [[Woodstocki fesztivál|Woodstockjának]] nevezték, és olyan híres együttesek léptek fel mint a [[Black Sabbath]], [[Emerson, Lake & Palmer]], [[Deep Purple]], [[Earth, Wind & Fire]], [[Seals & Crofts]], [[Black Oak Arkansas]], és a [[Rare Earth]]. A koncertet részben közvetítette az Egyesült Államokban az [[American Broadcasting Company|ABC]] televíziós társaság, s így ismerté téve az Eaglest a szélesebb közönség számára. Felder nem vett részt a fellépésen mivel elhívták, hogy jelen legyen a fia születésénél. Helyette Jackson Browne ugrott be, és játszott zongorán és akusztikus gitáron.

Az Eagles 1975. június 10-én kiadta a negyedik stúdióalbumát, '''One of These Nights''' címmel. Ez volt az együttes igazi áttörése, ekkor váltak nemzetközi szupersztárokká, és ez volt az első a sorban, a négy egymást követő a listavezető albumuk közül. A meghatározó dalszerzői partnerség Henley és Frey között folytatódott ezen az albumon is. Az első kislemez a címadó szám volt, amiamely a második egymást követő listavezető daluk lett. Frey azt mondta, hogy ez a szám az ő minden idők kedvenc Eagles dala. A második kislemez a ''[[Lyin' Eyes]]'' volt, amely a 2. helyet érte el a listákon és meghozta a zenekar első [[Grammy-díj]]át, a [[Grammy-díj a legjobb vokális popduó vagy -együttes teljesítményért|legjobb vokális popduó vagy -együttes teljesítményért]]. Az harmadik kislemez, a ''[[Take It to the Limit]]'', Meisner, Henley és Frey szerzeménye, és ez az egyetlen Eagles -szám amelyet Meisner énekel. A dal 4. helyre jutott a listákon. Az album népszerűsítésére a zenekar egy hatalmas, világméretű turnéra indult és az albumot jelölték [[Grammy-díj az év albumáért|Grammy-díjra az év albumáért]].

Ez az albumuk volt az utolsó amelyen az együttes egyik alapító tagja Bernie Leadon szerepel. Leadon írta vagy társszerzője volt az album három dalának, köztük az "''I Wish You peace"'', amit közösen írt barátnőjével [[Patti Davis]]-szel (kaliforniai kormányzó és [[az Amerikai Egyesült Államok elnöke]], [[Ronald Reagan]] és [[Nancy Reagan]] leánya) és a hangszeres ''Journey of the Sorcerer'', amely később a [[Galaxis útikalauz stopposoknak]], a [[BBC]] rádiós és televíziós sorozatának zenéje lett.

Leadon kiábrándult abból, hogy a zenekar milyen irányba halad, és hogy ő elvesztette a kreatív befolyását, mivel az általa óhajtott country hangzás egyre jobban átadta a helyét a [[rock and rollnakroll]]nak. Elégedetlensége, elsősorban Frey-jelFreyjel, tetőzött egy éjszaka, amikor az élénken ecsetelte, milyen irányba kell haladniuk, és ekkor Leadon sört öntött Frey fejére mondván: „Lazítanod kell, ember!”. 1975. december 20-án több hónapos cáfolás után, bejelentették, hogy Leadon elhagyta a zenekart.

1975. december 20-án hivatalosan is bejelentették, hogy Leadon helyettesítője a gitáros, énekes és billentyűs [[Joe Walsh]] lesz, aki már néhány éve a zenekar barátja volt. Ő korábban a [[James Gang]] és a [[Barnstorm]] együttesekben valamint szólóban is játszott. Walsh menedzsere szintén Azoff volt és Szymczyk a zenei producere. Volt néhány kezdeti aggodalom Walshnak a zenekarba való beilleszkedési képességét illetően, mivel túl "vadnak"„vadnak” tartották az Eagles-hezEagleshez, különösen Henley. Leadon távozása után az Eagles korábbi country hangzása szinte teljesen eltűnt, mivel Felder és Walsh megjelenésével a zenekar sokkal keményebb stílusban kezdett játszani.

1976-ban a zenekar kiadta az első válogatásalbumot, '''Their Greatest Hits (1971–1975)''' címmel. Az album lett a [[20. század]] legmagasabb példányszámban eladott lemeze az Egyesült Államokban, ésahol azóta 29 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban, és 42 millió példányban világszerte. Ez maradt a minden idők legeladottabb lemeze, amíg [[Michael Jackson (énekes, 1958–2009)|Michael Jackson]] ''[[Thriller (album)|Thriller]]'' albuma át nem vette ezt a címet, 2009-ben, a művészJackson halálát át követően.

Az album megszilárdította az Eagles státuszát, mint az évtized legsikeresebb amerikai együtteseegyüttesét.

A következő albumuk, a '''[[Hotel California]]''', 1976. december 8-án jelent meg, ez volt a zenekar ötödik stúdióalbuma, és az első Walsh szereplésével. Az album elkészítése másfél évbe telt, ami a turnézással együtt teljesen kikészítette a zenekart. Az album első kislemeze, a ''New Kid in Town'' lett az Eagles harmadik listavezetője.

A második kislemez az album címadó dala volt, amely 1977 májusában vezette a slágerlistákat és kétségkívül az Eagles legismertebb dala lett. Henley énekli a számot, Felder és Walsh pedig egy csodálatos gitár duettetgitárduettet játszik benne. A dalt Felder, Henley és Frey írta, a zenéje teljes egészében Felder szerzeménye. A titokzatos szöveget sokféleképpen értelmezték, melyek közül néhány vitatható. Pletykák is terjengtek bizonyos körökben, hogy a dal a sátánizmusról szól. A híreszteléseket a zenekar megcáfolta és később Henley is a ''History of the Eagles'' dokumentumfilmben. Henley a [[60 Minutes]] amerikai hírmagazinban mondta 2007-ben, hogy „ez voltaképpen egy dal [[az amerikai álom]] árnyoldaláról és a túlzásokról Amerikában, dolgok amikről eddig is tudtunk.”

Hard rock hangzásával, ''Life in the Fast Lane'' is nagy sikert aratott, ami megszilárdította Walsh pozícióját a zenekarban. A harmadik és egyben utolsó kislemezként a 11. helyet érte el a listákon. A ''Wasted Time'' ballada zárja az album első oldalát, míg ennek a zenekari változata nyitja a második oldalt. Az album a ''[[The Last Resort]]'' című dallal zárul, egy dal amitamelyet Frey egyszer „Henley mesterművének” nevezte, de amitamelyet Henley úgy jellemzett mint „meglehetősen egyhangú” és „soha nem teljesedett ki teljes mértékben, zeneileg szólva”.

A második oldalon, a kifutási barázda részbe a „V.O.L. Is Five-Piece Live” van gravírozva, ami azt jelenti, hogy az instrumentális dal, a ''Victim of Love'' eredeti stúdiófelvétel, amiamely nem utólagos keveréssel készült. Henley megerősíti ezt a ''The Very Best Of'' album borítóján lévő jegyzetben. Mindazonáltal, a dal komoly vita tárgya volt Don Felder és a zenekar többi tagja között. A 2013-ban készített dokumentumfilmben Felder azt állította, hogy a ''Victim of Love'' vokálja neki volt ígérve, mivel a zenéjének oroszlánrészét ő írta. Több sikertelen kísérlet után, hogy Felder énekét rögzítsék, Irving Azoff menedzsert bízták meg, hogy menjen el Felderrel ebédelni, így távolítva őt el a keverőasztaltól, míg a hangját Don Henley utólag felvett énekével helyettesítették. Joe Walsh azt mondta, hogy a Felder sohasem bocsátotta meg nekik ezt a turpisságot. (A könyvében Felder tagadott bármilyen sértődöttséget.) A ''Hotel California'' több listán is szerepelt mint minden idők legjobb albuma, és az együttes legkelendőbb albuma lett, több mint 16 millió eladott példánnyal az USA-ban és több mint 32 millió példánnyal világszerte.

A ''Hotel California'' az utolsó album amelyen, az egyik alapító tag, Randy Meisner közreműködik, és aki az 1977-es turnéjuk után hirtelen elhagyta a zenekart. Az Eagles tizenegy hónapig egyfolytában turnézott, amit megszenvedett a zenekar. Amikor a turné 1977 júniusában [[Knoxville, Tennessee|Knoxville]]-be]] érkezett, kiújult Meisner [[gyomorfekély]]e. Meisner küszködöttKüszködött, hogy kiénekelje a magas hangokat a Take It To the Limit című számban, és nem volt hajlandó elénekelni a dalt, ami miatt Frey-jalFreyjal vitába keveredett. Meisner úgy döntött, hogy nem fogja énekelni a dalt ráadásként a Knoxville koncerten, mert sokáig volt fent, és elkapta az [[Influenza|influenzát]]. Frey és Meisner között tettlegességre került sor a színfalak mögött, és Meisner elhagyta a helyszínt. Az eset után Meisner úgy döntött, hogy a turné végeztével elhagyja az együttest, és visszatér [[Nebraska|Nebraskába]], hogy a családjával legyen. Az utolsóUtolsó fellépése [[East Troy]]-ban, [[Wisconsin]]-ban volt, 1977 szeptember 3-án. A zenekarban Meisner helyét ugyanaz a zenész vette át mint, aki a [[Poco|Pocóban]]-ban is őt követte, [[Timothy B. Schmit]], miután a tagok megegyeztek abban, hogy Schmit az egyetlen jelölt.

Az Eagles 1977-ben stúdióba vonult, és megkezdte a következő album, a '''The Long Run''' felvételeit. A lemez elkészítése két évig tartott. Eredetileg dupla albumnakduplaalbumnak tervezték, de a zenekar tagjai nem tudtak elég dalt írni hozzá. ''The Long Run'' 1979. szeptember 24-én került a lemezboltokba. Annak ellenére, hogy egyes kritikusok szerint csalódást okozott, mert nem tudott felnőni ''Hotel California'' szintjére, a lemez hatalmas kereskedelmi sikernek bizonyult. Az album a slágerlisták élére került, és hétmillió példányban kelt el. Ezen túlmenően, a lemez tartalmazott három Top 10 kislemez dalt. A ''Heartache Tonight'' volt az utolsó számuk, amelyik a [[Billboard Hot 100]] listavezetője lett, 1979. november 10-én. A címadó dal és az ''I Can't Tell You Why'' is 8. helyre került a listákon. Az együttes megnyerte a negyedik Grammy-díját Heartache Tonight számmal. Walsh szerzeménye az ''In The City'' és a ''The Sad Cafe'' az élő előadások fontos elemévé vált. A zenekar rögzített két karácsonyi dalt is, a ''Funky New Year'' és a ''Please Come Home For Christmas'', amelyeket egy kislemezen adtak ki 1978-ban és ami elérte a 18. helyet a listákon.

1980. július 31-én a [[Long Beach (Kalifornia)|Long Beach-i]] koncertjükön elszabadultak az indulatok, amit úgy emlegetnek mint a ''Long Night at Wrong Beach'' (Hosszú éjszaka, rossz tengerparton). Az ellenségeskedés Felder és Frey között a fellépésük előtt tetőzött, és azzal kezdődött amikor Felder azt mondta: „Szívesen -– Azt hiszem”, [[Alan Cranston]] kaliforniai szenátor feleségének, amikor az megköszönte a támogató koncertjüket a politikus újraválasztási kampányában. Felder ugyanis nem szerette volna, ha a zenekar politikai ügyekbe keveredik. A zenekar többi tagja viszont, különösen Frey úgy gondolta hogy a szenátor fontos és jó ügyet képvisel, amit ők is támogatnak. Frey és Felder az egész előadás alatt egymást fenyegették, hogy milyen verést fognak adni a másiknak a színfalak mögött. „Már csak három dal, amíg szétrúgom a seggedet haver”, – emlékszik vissza Frey Felder szavaira a koncert vége felé. Felder pedig arra emlékszik, hogy Frey azt mondta neki a "Best of My Love" szám alatt, „Szét fogom rúgni a seggedet, amikor lemegyünk a színpadról.”

Úgy tűnt, hogy ez a zenekar végét jelenti, de a zenekarnak még mindig volt egy elkötelezettsége egy koncertfelvétellel az [[Elektra Records]] felé, amely a ''Hotel California'' és a ''The Long Run'' turnékról tartalmazott felvételeket. Az '''Eagles Live''' felvételeit (megjelent 1980 novemberében) Amerika két szemközti partján keverték. Frey már kilépett és Los Angelesben maradt, míg a többiek [[Miami]]ban dolgoztak a saját részeiken. "Mi„Mi háromrészes harmóniákat rögzítettünk a [[FedEx|Federal Express]] jóvoltából,jóvoltából” – mondta a producer, [[Bill Szymczyk]]. Frey nem volt hajlandó beszélni a többi Eagles -taggal és elbocsájtotta menedzserét, Irving Azoffot. Az elismerések (credits) öt ügyvédet neveznek meg, de az album jegyzetekben csak ennyit lehetett olvasni: „Köszönöm, és jó éjszakát.” A ''[[Seven Bridges Road]]'' dal élő változata az albumról kislemezen is megjelent. A számot [[Steve Young]] írta és [[Iain Matthews]] hangszerelte a saját ''Valley Hi'' albumjának 1973-ban. A dal a 21. helyet érte el a listákon 1980 végén, és ez lett az Eagles utolsó Top 40-es száma 1994-ig.

Miután az Eagles felbomlott, a korábbi tagok egyéni karrierjüket egyengették. Az Elektra, amely régóta a zenekar lemezkiadója volt, tulajdonjoggal rendelkezett az tagok által létrehozott szólóalbumok felett is (bár többen közülük különböző kiadókhoz szerződtek következő években). Walsh már dolgozott szólóban 1970 előtt és az Eagles ideje alatt is, de a többiek számára ismeretlen vizek voltak. Walsh kiadott egy sikeres albumot, 1981-ben, '''There Goes the Neighborhood''', de a későbbi albumokat az [[1980-as évekbenévek]]ben, mint például a '''Got Any Gum?''' kevésbé pozitívan fogadták. Ebben az időszakban Walsh session zenészként is dolgozott többek között [[Dan Fogelberg]], [[Steve Winwood]], [[John Entwistle]], [[Richard Marx]] és [[Emerson, Lake & Palmer]] lemezfelvételein, és mint producer és társszerző [[Ringo Starr]] ''Old Wave'' albumán.

Henley érte el vitathatatlanul a legnagyobb kereskedelmi sikert, minden korábbi Eagle tag közül. 1981-ben duettben énekelte [[Stevie Nicks]]-szel a [[Fleetwood Mac]] hírességével ''Leather and Lace'' című számot. 1982-ben adták ki a '''[[I Can't Stand Still]]''' nagylemezét, többek között a ''Dirty Laundry'' slágerrel." Ez az album elhalványul a következő lemezéhez képest, amelyik 1984-ben jelent meg '''[[Building the Perfect Beast]]''' címmel. Ez a lemez tartalmazza a klasszikus rock-rádió slágert ''The Boys of Summer'' (a ''Billboard'' lista 5. helyén)," az ''All She Wants to Do Is Dance'' (9. hely), a ''Not Enough Love in the World'' (34. hely) és a ''Sunset Grill'' "(22. hely). Henley következő albuma, az '''[[The End of the Innocence]]''' (1989), szintén nagy sikert aratott. Ez a lemez tartalmazza a ''The End of the Innocence'', ''The Last Worthless Evening'' és ''A Heart of the Matter'' dalokat. Szólókarrierje lerövidült szerződési viták miatt a lemezkiadóval, amelyek megoldódtak 1994-ben, amikor az Eagles újra összeállt.

Frey is ért el egyéni sikert az 1980-as években. 1982-ben adták kikiadták első albumát, '''[[No Fun Aloud]]''', amelybőlamelyről a listák 15. helyére került a ''The One You Love'' című dala. Következő nagylemeze a '''[[The Allnighter]]''' 1984-ben jelent meg, rajta egy 20. helyezéses ''Sexy Girl'' című számmal. A [[Beverly Hills-i zsaru]] filmzenéje, a ''[[The Heat Is On]]'' a 2. helyre került a listákon. Volt még egy 2. helyezéses száma 1985-ben, a ''You Belong to the City'', a [[Miami Vice (televíziós sorozat)|Miami Vice]] filmzenéje, melyben egy másik Frey -dal is elhangzik a ''Smuggler's Blues''. Az utóbbi dallal azonos című epizódban szerepelt, mint ''Jimmy'' és a [[riff]]eket ő játszotta a rész zenéjéhez. Szintén ő szerezte a [[Szellemirtók 2.]] filmzenéjében a ''Flip City'' című dalt és a [[Thelma és Louise]] filmben a ''Part of Me, Part of You'' címűt-t.

A filmkészítő, Eagles -rajongó és korábban zenei tudósító [[Cameron Crowe]], újságírói karrierje idején írt cikkeket a ''Poco'' és az ''Eagles'' együttesekről. Az első [[egész estés]] filmje 1982-ben készült a [[Változó világ]] című forgatókönyvéből. A film társproducere az Eagles menedzsere Azoff volt, aki szintén koprodukcióban készítette el a filmzene albumátfilmzenealbumát az [[Elektra Records|Elektra lemezkiadó]] gondozásában. Henley, Walsh, Schmit és Felder egy-egy saját szerzeménnyel járult hozzá a film zenéjéhez. A film vége felé látott táncjelenetben, a zenekar játssza a ''Life in the Fast Lane'' Eagles dalt is.

Schmit termékeny szólókarrierbe kezdett a zenekar felbomlása után. Volt egy slágere a „Változó világ” filmzenéjében, a ''So Much in Love''. Közreműködött [[Crosby, Stills & Nash (and Young)|Crosby, Stills & Nash]] [[Daylight Again]] albumának, a ''Southern Cross'' és a ''Wasted on the Way'' számaiban, amikor az együttesnek szüksége volt egy extra énekesre [[David Crosby]] túlzott kábítószer -fogyasztása miatt. Schmit háttérvokált énekelt a [[Toto (együttes)|Toto]] együttes [[Toto IV]] albumán, beleértve az ''I Will not Hold You Back'' dalt, és szerepelt a zenekar 1982-es európai turnéján. Három évig (1983-19851983–1985) [[Jimmy Buffett]] „Coral Reefer band” együttes tagja volt és megalkotta a "Parrotheads" elnevezést az Buffett rajongókra. Volt egy top-40 slágere 1987-ben a ''Boys' Night Out'' dallal és egy top-30 sikere a "Don't Give Up", mindkettő a '''Timothy B.''' albumjárólalbumáról. Schmit, Meisner és Walsh közreműködtek [[Richard Marx]] ''Don't Mean Nothing'' debütáló kislemezén. 1992-ben Schmit és Walsh, Ringo Starr [[All-Starr Band]] tagjaként turnézott és láthatók a [[Montreux-i Jazz Fesztivál]] live videóján. Schmit két szólóalbumot jelentetett meg, a ''Playin' It Cool'' 1984-ben és a ''Tell Me the Truth'' 1990-ben. Ő az egyetlen Eagles tag aki közreműködött 1993-ban az Eagles tiszteletére készült [[Common Thread: The Songs of the Eagles]] albumon, háttérvokálként a [[Vince Gill]] által előadott ''I Can't Tell You Why'' Eagle számban.

Meisner ''Hearts on Fire'' című dala a 19. helyre jutott a listákon, 1981-ben.

A ''Take It Easy'' videója felvételénél [[Travis Tritt]] ragaszkodott ahhoz, hogy abban a ''Long Run''-kori Eagles tagok szerepeljenek, amibe azok bele is egyeztek. Egyéves nyilvános spekuláció után, a zenekar hivatalosan összeállt a következő évben. Az összetétele a következő volt, az öt ''Long Run''-időbeli tag -– Frey, Henley, Walsh, Felder és Schmit -– kiegészítve [[Scott Crago]] (dob), John Corey (billentyűs hangszerek, gitár, vokál), [[Timothy Drury]] (billentyűs hangszerek, gitár, vokál), és Al Garth (szaxofon, hegedű) zenészekkel a színpadon.

Az Eagles 1999. december 28-án és 29-én fellépett a [[Las Vegas]]-völgyi [[Mandalay Bay Events Center]]-ben, majd december 31-én koncertet adott a [[Los Angeles]]-i [[Staples Center]]-ben. Ez volt az utolsó alkalom, amikor Felder a zenekarban játszott, és ezek a fellépések (beleértve a tervezett videó kiadását) képezik később a per részét amit Felder indít az egykori tagok ellen. A koncertfelvételeket kiadták egy díszdobozos, négy lemezes CD részeként, '''Selected Works: 1972-19991972–1999''', 2000 novemberében. A koncertfelvételek mellett, a kollekció tartalmazza a zenekar listavezető slágereit és részleteket a ''The Long Run'' album felvételéről. A ''Selected Works'' 2002-ben platinalemez lett (egymillió példány feletti eladás) a [[Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége]] (RIAA) osztályozása szerint. Az együttes 2001-ben folytatta turnézást Frey, Henley, Walsh és Schmit felállásban, kiegészítve [[Steuart Smith]] (gitár, mandolin, billentyűs hangszerek, vokál; lényegében átveszi Felder szerepét), Michael Thompson (billentyűs, harsona), Will Hollis (billentyűs, háttérének), [[Scott F. Crago|Scott Crago]] (dobok, ütőhangszerek), Bill Armstrong (Horns), Al Garth (szaxofon, hegedű), Christian Mostert (szaxofon) és Greg Smith (szaxofon, ütőhangszerek) zenészekkel.

==== 2001–072001–2007: Don Felder perel, megszakítás ====

2001. február 6-án, Don Feldert kirúgták az Eagles-bőlEaglesből. Ő erre azzal válaszolt, hogy pert indított az "Eagles, Ltd.", Don Henley és Glenn Frey ellen, jogellenes felmondás, szerződés megsértése és bizalmi kötelezettséggel való visszaélés címén, és állítólag 50 millió dollár kártérítést követelt. Felder azt állította, hogy az 1994-es ''Hell Freezes Over'' turnétól kezdve Henley és Frey„...Frey „ … ragaszkodott hozzá, hogy nagyobb százalékban részesüljenek az együttes nyereségéből ...“"…“, míg a pénzt korábban öt egyenlő részre osztották. Felder azzal is vádolta őket, hogy nyomást gyakorolnak rá egy olyan megállapodás aláírásáraaláírásra, amelynek értelmében Henley és Frey háromszor annyit kapna a ''Selected Works: 1972-19991972–1999'' bevételéből.

:„Henley és Frey úgy érezte, hogy a kreatívitás, a személyes kapcsolatok és a teljesítmény alapján, ő már nem lehet tagja a zenekarnak...zenekarnak… Eltávolították és erre minden joguk megvolt. Ilyen történik rock 'n' roll zenekarokkal a kezdettől fogva.“

Henley és Frey erre ellenpert indított szerződésszegés vádjával, mivel Felder írt egy „mindent kitálaló“ könyvet, ''[[Mennyország és pokol: Életem az Eagles-benEaglesben (1974-2001)]]'' címmel. A könyv eredeti megjelenését felfüggesztették, mivel a kiadó [[Hyperion Books]] kihátrált 2001 szeptemberében, amikor a kiadás teljes példányszámát vissza kellett vonni, újabb törlések és a változtatások elvégzésére. Az amerikai kiadás a [[John Wiley & Sons]] gondozásában 2008. április 28-án jelent meg, amelynek reklámkampányában Felder teljes erővel részt vett. A könyv az [[Egyesült Királyság]]ban 2007 november 1-jén jelent meg.

2003-ban az Eagles kiadott egy válogatás albumotválogatásalbumot, '''[[The Very Best Of]]''', ami dupla-lemezes összeállítás volt. Az első lemez magában foglalta a teljes karrierjüket az ''Eagles'' albumtól a ''Hell Freezes Over''-ig. Az album a Billboard lista 3. helyén debütált és végül tripla platina státuszt nyert. Az album tartalmazott egy új számot is, ''[[Hole in the World]]'', amelynek a témája a [[2001. szeptember 11-ei terrortámadások]] volt. Szintén 2003-ban, [[Warren Zevon]], az Eagles régi barátja, elkezdett dolgozni az utolsó albumán, (''The Wind''<ref>ami halála előtt egy hónappal jelent meg</ref>) Henley, Walsh és Schmit közreműködésével.

2007-ben az Eagles összetétele Frey, Henley, Walsh és Schmit volt. A ''How Long'' című J. D. Souther szerzeményt 2007. augusztus 20-án adták ki kislemezen, egy online videó kíséretében a [[Yahoo! Music]] szolgáltatáson. A televízióban augusztus 23-án a [[Country Music Television]], [[Top 20 Countdown]] műsorában debütált. A zenekar már játszotta a dalt a korai [[1970-es évekbenévek]]ben, de nem akkor rögzítették, mert Souther meg akarta tartani az első szólólemezéhez. Souther korábban már dolgozott az együttessel, közösen velük írta az Eagles néhány legnagyobb slágerét, többek között a ''Best of My Love'', ''Victim of Love'', ''Heartache Tonight'' és a ''New Kid in Town'' címűeket.