„Első keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

A szent háború fogalma már a kereszténység korai évszázadaiban felmerült. A 9. században [[IV. Leó pápa|IV. Leó]] pápa kijelentette, hogy aki az egyház védelméért folytatott háborúban esik el, mennyei jutalomban részesül.<ref>Runciman, 78. o.</ref> A 11. századra az [[Ibériai-félsziget]]en a keresztény királyságok eredményesen szorították dél felé a mohamedánokat és harcukat külföldi – javarészt francia – lovagok is segítették.<ref name="Nelson">Lynn H. Nelson (1979), "The Foundation of Jaca (1077): Urban Growth in Early Aragon," ''Speculum'', '''53''' p.&nbsp;697 note 27.</ref> Röviddel a keresztes háború meghirdetése előtt [[II. Orbán pápa|II. Orbán]] pápa nagyon hasonló szónoki fordulatokkal és szimbolikával buzdított az ibériai [[Tarragona]] elfoglalására.<ref>{{harvnb|Riley-Smith|2005|p=7}}.</ref>

A 11. századra a keresztény Nyugat-Európa sikeresen elhárította a határait fenyegető veszélyeket, a pogány szászok, vikingek, magyarok támadásait, és a nemesek új generációjának nem volt más lehetősége, mint hogy egymással harcoljon az új földbirtokokért és címekért.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=3–4}}.</ref> Az egyház rendszeresen elítélte a keresztények vérének ontását, többé-kevésbé sikeres próbálkozások történtek arra, hogy ünnep- és vasárnapokon megtiltsák a harcot ("Isten„Isten békéje"békéje”). 1073-ban a tettre kész és határozott [[VII. Gergely pápa|VII. Gergelyt]] választották pápává, aki aza püspöki [[invesztitúra]] miatt konfliktusba került a német-római császárral és aki nem habozott politikai harcait teológiai érvekkel megtámogatni. Megszokottá vált, hogy a pápa a kereszténység nevében küldjön harcba lovagokat, akár saját politikai ellenfelei, akár az andalúziai (vagy egyéb) muzulmánok ellen.<ref>{{harvnb|Riley-Smith|1991|pp=5–8}}.</ref>

VII. Gergely belebonyolódott a bizánci belpolitikába is;. amikorAmikor szövetségesét, [[VII. Mikhaél bizánci császár|VII. Mihály]] császárt letaszították a trónról, a bitorló [[III. Niképhorosz bizánci császár|Niképhorosz Botaniatészt]], valamint utódját, [[I. Alexiosz bizánci császár|I. Alexioszt]] kiközösítette és az 1054-ben kettészakadt egyház két része közötti viszony még fagyosabbá vált.<ref>Runciman, 89. o.</ref> A Bizánci Birodalom ekkor addigi történelmének legsötétebb óráit élte. A [[Manzikerti csata|manzikerti csatában]] katasztrofális vereséget szenvedtek a szeldzsuk törököktől, a védelmük összeroppant és a nomád törökök elárasztották egész Kis-Ázsiát. A2Az 1090-es évek közepére a bizánci császár fennhatósága gyakorlatilag csak a [[Balkán-félsziget|Balkánra]] és Kis-Ázsia északnyugati csücskére korlátozódott; a Balkánon pedig a hódításra éhes dél-itáliai [[Normannok#A normannok Dél-Európában|normanokkalnormannokkal]] kellett szembenéznie.<ref name="treadgold">{{harvnb|Treadgold|1997|p=8 Graph 1}}</ref> Gergely felhívást tett közzé, amelyben arra buzdította a nyugati keresztényeket, hogy siessenek ortodox hittársaik segítségére, de felhívása közönnyel, sőt ellenségességgel találkozott.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=15–20}}</ref>

Orbán pápa 1095 nyarán szülőhazájába, Franciaországba utazott és Clermont-ba újabb [[Clermont-i zsinat|zsinatot]] hívott össze. A zsinat november 18-2818–28. között gyűlésezett és az utolsó előtti napon, november 27-én a pápa az összehívott francia nemesség és főpapság előtt nagy beszédet tartott. Szavait négy korabeli krónikás is feljegyezte, akik vagy ott voltak az eseményen, vagy másodkézből értesültek róla: Szerzetes Róbert, Dol-iDoli Baldric, Chartres-i Foucher és Nogent-i Caubert. Valamennyien a sikeres keresztes hadjárat után írták le a beszéd tartalmát és változataik eltérnek egymástól, így a pápa beszédére csak következtetni lehet.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|p=32}}.</ref><ref name="Runciman 95. o">Runciman 95. o.</ref>

II. Orbán leírta a keleti keresztények szenvedéseit a muzulmánok által megszállt területeken, mesélt a Jeruzsálembe utazó nyugati zarándokok megpróbáltatásairól. Ezután felhívást tett közzé, hogy a nyugati kereszténység siessen hittestvérei megmentésére, gazdag és szegény ragadjon fegyvert és egymás gyilkolása helyett küzdjenek Isten ügyéért. A szent háborúban elesetteknek teljes bűnbocsánatot ígért.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=31–39}}</ref> A pápa nagy szenvedéllyel beszélt, magával ragadta hallgatóságát, akik ''Deus vult!'' (Isten így akarja) kiáltásokkal kísérték beszédét.<ref name="Runciman 95. o"/><ref>{{harvnb|Tyerman|2006|p=65}}.</ref> A lelkes hallgatók seregesen jelentkeztek a hadjáratra, "vették„vették fel a keresztet"keresztet” (a hadjárat résztvevői ezt a köpenyük bal vállára varrott vörös kereszttel jelezték). Orbán a háború szellemi vezetőjévé [[Monteil-i Adhemar]]t, Le Puy püspökét nevezte ki. Egyszemélyi katonai vezér soha nem volt, ami sok súrlódásra adott okot. Az első főúr, [[IV. Rajmund toulouse-i gróf|Rajmund]] toulouse-i gróf néhány nappal a meghirdetés után csatlakozott a vállalkozáshoz. Példáját további arisztokraták követték szerte Európából, de főleg Franciaországból és az észak-franciafranciaországi és dél-itáliai normann nemesség köréből: [[II. Róbert flamand gróf|II. Róbert]] flandriai gróf, [[II. Róbert normandiai herceg|Róbert]] normandiai herceg, az ő sógora, [[István, Blois grófja|István]] blois-i gróf, [[Bouillon Gottfried]] alsó-lotaringiai herceg és testvérei, Eustache boulogne-i gróf és [[I. Balduin jeruzsálemi király|Balduin]]; valamint [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Bohemund]] tarantói herceg és unokaöccse [[Tankréd galileai fejedelem|Tankréd]]. A hadjárat kezdetét a következő év aratása utánra, 1096 augusztusára tették.<ref>Runciman 102. o.</ref>