„Első keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

aprók
(apró javítások)
(aprók)
[[File:PeoplesCrusadeMassacre.jpg|200px|right|thumb|A szegények keresztes hadjáratának veresége a magyar hadseregtől]]
 
A pápa a püspököket kérte fel a hadjárat eszméjének terjesztésére, de rajtuk kívül már a kezdetektől vándor prédikátorok, szerzetesek is megkezdték a toborzást, és jellemzően nem a nemesek, hanem a parasztok és városi szegények körében. Közülük a leghatékonyabbnak [[Remete Péter]] bizonyult, aki Franciaországban kezdte körútját, majd a Rajna-vidékre indult és mire 1096 áprilisában [[Köln]]be ért, már 15 ezer követője volt.<ref>Runciman 100. o.</ref> Sikerének oka egyrészt az volt, hogy a túlnépesedett lakosságnak az 1094-951094–95-ös évek árvizei és aszályai miatt nem jutott elég élelem; másrészt az általánosan elterjedt meggyőződés, hogy közel van [[Krisztus második eljövetele]]. Az írástudatlan parasztok nem is igazán tudtak különbséget tenni a valódi és a papok által ígért mennyei Új-Jeruzsálem között.
 
Remete Péter seregéhez lovagok is csatlakoztak; főleg németek, mert német főúr nem indult a Szentföldre. Egyik híve, [[Nincstelen Walter|Nincstelen Valter]] a sereg türelmetlenebb részével már húsvét után elindult Kölnből[[Köln]]ből és a Duna völgyét követve május 8-án elérte a magyar határt. [[Kálmán magyar király|Kálmán]] király átengedte őket az országon és baj nélkül elérték [[Zimony]]nál a bizánci határt. (aholItt néhányan fosztogatni kezdtek, őket lefegyverezték és ruháikat kifüggesztették a zimonyi vár falára), ésa sereg pedig átkeltekátkelt a Száván [[Belgrád]]ba. A fosztogatások Belgrádban is folytatódtak és szabályos ütközetre is sor került a helyőrséggel, de végük továbbvonultak [[Niš|Naisszoszba]], ahol Alexiosz küldötte ellátta őket élelmiszerrel.<ref>Runciman 106. o.</ref>
 
Remete Péter április végén indult el Kölnből addigra kb. 20 ezresre duzzadt seregével. Magyarországon egy részük dunai hajókon, többségük gyalog kelt át és június 20-án érkeztek Zimonyba. Itt hírét vették a korábbi konfliktusoknak és egy vita lázadássá fajult, a keresztesek lerohanták a várost, elfoglalták a várat és négyezer magyart megöltek. Ezután Kálmán király bosszújától tartva gyorsan átkeltek Belgrádba.<ref>Runciman 107. o.</ref> Belgrád parancsnoka megpróbálta korlátok közéközött fognitartani az átkelésüket és a vonulásukat, mire kifosztották és felgyújtották a várost. A fegyelmezetlen tömeg ezután Naisszoszba vonult tovább, ahol a bizánci hatóságok élelemmel látták el őket, majd augusztus 1-jén Konstantinápolyban csatlakoztak Nincstelen Valter seregéhez.
 
A bizánci főváros környékén is gátlástalanul fosztogató gyülevész hadakat a császár augusztus 6-án átszállíttatta a Boszporuszon,<ref>{{harvnb|Riley-Smith|2005|pp=26–27}}.</ref> és délnek haladtak a [[Márvány-tenger]] partján fekvő erődbe, Civetotba (görögül Kibotosz). A tömeg itt két, egymással torzsalkodó francia, valamint német-olasznémet–olasz táborra szakadt, amelyek egymástól függetlenül rabolták ki a környékbeli – keresztény lakosságú – falvakat, sőt Kilidzs Arszlán szultán közeli fővárosáig, [[Nikaia|Nikaiáig]] is eljutottak. A német csapat elfoglalt egy Xerigordon nevű várat, a szeldzsukok azonban szeptember végén beszorították oda őket, és mivel nem volt vizük, megadták magukat. Aki hajlandó volt áttérni az iszlámra, eladták rabszolgának, a többieket lemészárolták.<ref>Runciman 110. o.</ref> A franciák, mikor hírét vették, hogy nagy török sereg közelít Civetot felé, október 21-én kivonultak elébük. A muzulmánok egy szűk erdős völgyben csapdába csalták őket, a gyakorlatlan parasztok pánikba estek, visszaözönöltek Civetotba és menekülés közben szinte valamennyiüket levágták vagy foglyul ejtették. Csak keveseknek sikerült elmenekülnieelmenekülniük. Nincstelen Valter elesett; Remete Péter, aki éppen Konstantinápolyban tárgyalt a császárral, életben maradt.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=101–103}}.</ref>
 
1096 elején, miközben és miután Remete Péter nagy serege elindult Kölnből, Németországban további keresztes seregek szerveződtek egy bizonyos Volkmar;, Remete Péter régi tanítványa, Gottschalk és Emicho von Leiningen gróf vezetésével. Ezek a kereszténységért való harcot a helyi zsidó közösségek megtámadásával kezdték. Emicho és követői május 3-án [[Speyer]]ben rendeztek pogromot, de mivel a helyi püspök védelmébe vette a zsidókat, csak tizenkettőt sikerült megölniük. Innen [[Worms (település)|Wormsba]] vonultak át, ahol május 20-án a helyi lakosok közreműködésével a zsidónegyedre támadtak. Annak lakói a püspöknél kerestek menedéket, de a tömeg betört a palotába és legalább ötszáz zsidót lemészároltak. Május 25-én [[Mainz]]hoz érkeztek, ahol az érsek bezárta a keresztesek előtt a kapukat, de városbeli szimpatizánsaik beengedték őket. A helyi zsidók az érsek palotájába menekültek, de a keresztesek utánuk nyomultak és mészárlásbana mészárlás során mintegy ezer zsidót megöltek.<ref>Runciman 116. o.</ref><ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=84–85}}.</ref> Emicho ezután Kölnbe tartott, ahonnan a zsidók jövetelének hírére a zsidók szétszóródtak a vidéken; majd végül délnek indult, hogy a Szentföldre menjenek, a közbeeső városokban további pogromokat tartva.
 
A másik, Volkmar vezette német keresztes sereg május végén [[Prága|Prágába]] érkezett és június 30-án ők is elkezdték leöldösni a helyi zsidókat. Ezután Magyarországra mentek tovább, ahol feltehetően az első jelentős városban, [[Nyitra (település)|Nyitrán]] is feltehetően hasonló terveik voltak, de a helyi magyar hatóságok megtámadták és szétszórták a gyülevész hadat. A Gottschalk vezette sereg előbb [[Regensburg]]ban rendezett pogromot, majd [[Moson]]nál magyar területre lépett és haladás közben gátlástalanul fosztogatott, az ellenálló parasztokat pedig megölték. Kálmán király végül [[Székesfehérvár]]nál szétverte őket. Néhány héttel később Mosonhoz érkezett Emicho jóval nagyobb hada is. Kálmán megtagadta az átvonulást és megerősítette a mosoni Duna-hidat. A keresztesek másik hidat ácsoltak és megostromolták Moson várát. Amikor híre jött, hogy a király nagy hadsereggel közelít, az ostromlók pánikba estek, a helyőrség kicsapott rájuk és szétszórta őket. A három német had maradékai később feltehetően csatlakoztak Bouillon Gottfried csapataihoz.<ref>Runciman 117. o.</ref><ref>Tyerman 103. o.</ref>
 
==A fejedelmek keresztes hadjárata==
A szegényektől eltérően a keresztes háborúba induló főurak alaposan felkészültek az útra és a meghirdetett időpontban, 1096 augusztusában indultak el. Az egyes hadseregek különböző utakat választottak, majd Konstantinápoly alatt találkoztak 1096 novembere és 1097 áprilisa között. A bizánciak ekkorra már jobban felkészültek a hadak fogadására és jóval kevesebb incidensre került sor.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=103–105}}.</ref>
 
Elsőként [[Hugó vermandois-i gróf|Hugó]], Vermandois grófja ([[I. Fülöp francia király|I. Fülöp]] francia király öccse) indult el. Bár királyi családból származott, birtoka jelentéktelen volt; talán ez indította, hogy szerencsét próbáljon Keleten. Hűbéreseiből és bátyja néhány lovagjából álló kis seregével Itáliába vonult, ahol Rómát érintve októberben ért [[Bari]]ba. Az [[Adriai-tenger|Adrián]] való átkelés viharosnak bizonyult, a hajóraj néhány tagja elsüllyedt, mások az albán[[albánia]]i partokon hajótörést szenvedtek. A [[Durrës|dürrakhioni]] bizánci kormányzó vendégül látta őket, de megvárta a császár engedélyét, mielőtt útjára bocsátotta a kereszteseket. Hugó Konstantinápolyban királyi herceghez való kitüntetett fogadtatásban részesült és Alexiosz kérésére esküt tett neki, hogy az általa a muzulmánoktól elfoglalt birtokokon elismeri őt hűbérurának.<ref>Runciman 120. o.</ref>
 
[[Alsó-Lotaringia|Alsó-Lotaringiából]] három fivér indult a Szentföldre: maga a herceg, [[Bouillon Gottfried]] (aki azonban nem ült biztosan a helyén, [[IV. Henrik német-római császár|IV. Henrik]] császár korábban el is vette tőle a hercegséget és csak úgy adta vissza, hogy utódai nem örökölhetik); [[III. Eustache boulogne-i gróf|III. Eustache]], Boulogne grófja; valamint a legfiatalabb, vagyontalan [[I. Balduin jeruzsálemi király|Balduin]]. Gottfried eladta birtokait és jelentős összeget zsarolt ki a zsidókból, így nagy sereget tudott kiállítani. A szárazföldi utat választotta és mikor október elején elérte Magyarország határát, követeket küldött Kálmán királyhoz az áthaladás engedélyezésére. A keresztesekkel való korábbi rossz tapasztalatok miatt Kálmán gyanakvó volt és csak a Gottfrieddel való személyes találkozás és túszok (Balduin és családja) átadása után adta meg az engedélyt. A Márvány-tengerig tartó út jól szervezetten, eseménytelenül zajlott le, ott azonban a fegyelem ismeretlen okból felbomlott és a sereg december közepén nyolc napon át fosztogatta a környéket. Gottfried eleinte megtagadta a hűségeskü letételét és konfliktusba keveredett a császárral, aki emiatt megvonta a hadsereg beígért ellátmányát. A keresztesek húsvét előtt még Konstantinápoly egyik kapuját is ostromzár alá vették, de visszaverték őket, mire beleegyeztek abba, hogy nem várnak tovább a város alatt a többi keresztes hadra, a három fivér pedig esküt tett Alexiosznak, majd átkelt a Boszporuszon.<ref>Runciman 124. o</ref>
[[Fájl:Godfrey of Bouillon and leaders of the first crusade.gif|bélyegkép|Bouillon Gottfried és a hadjárat többi vezetője (19. századi rajz)]]
Néhány nappal később, 1097. április 9-én [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Bohemund]] tarantói hercegnekherceg és unokaöccse, [[Tankréd galileai fejedelem|TankrédnakTankréd]] a vezetésével megérkezett a bizánci főváros alá a dél-itáliai normann keresztes hadsereg. Bohemund ([[I. Roger szicíliai gróf|I. Roger]] szicíliai király unokaöccse) tizenöt évvel korábban maga is harcolt Alexiosz ellen, amikor a normannok megpróbálták [[Dürrakhioni csata|elhódítani]] a Balkánt a bizánciaktól. Ők is Dürrakhionnál szálltak partra és a korábbi ellenségeskedés ellenére fegyelmezetten, a helyi hatóságoktól jól ellátottan vonultak egészen Konstantinápolyig. A császár tőle tartott leginkább, de Taranto hercege az elvárásoknak megfelelően cselekedett és igyekezett megnyerni az uralkodó jóindulatát, hogy biztosítsa segítségét a küszöbön álló harcokhoz; a hűségeskü ellen sem tiltakozott.<ref>Runciman 130 o.</ref> A dél-itáliaiakat április 26-án szállították át a Boszporuszon; ugyanazon a napon érkezett meg a bizánci fővárosba a dél-franciadélfrancia keresztes kontingens [[IV. Rajmund toulouse-i gróf|IV. Rajmund]] toulouse-i gróf vezetésével.
 
A már hatvan körüli Rajmund volt az első, aki csatlakozott Orbán pápa felhívásához és azt remélte, hogy ő lehet az egész hadjárat parancsnoka. A pápa azonban óvatosan elhárította igényeit és az egyházi vezetést Monteil-i Adhemar kezébe adta. A dél-franciadélfrancia sereg Észak-Itálián átvágva Dalmácián át vonult Konstantinápoly felé. A rossz utak és az ellenséges lakosság miatt csak lassan haladtak, de jelentősebb veszteség nélkül értek Dürrakhionba, ahol kiegészítették megcsappant élelmiszertartalékaikatélelmiszer-tartalékaikat és a bizánciak besenyő segédcsapatainak kíséretében vonultak tovább. Az elkalandozó franciákat a besenyők megtámadták, az összecsapásokban két báró elesett, Adhemar pedig megsebesült. A fővárosba érve Rajmund megtagadta a hűségeskü letételét, mert úgy vélte, ezzel elveszíti azt a tekintélyét, amit a pápának elsőként letett esküje és az Adhemarral való viszonya jelentett. Alexiosz végül beérte egy egyszerűbb esküvel, melyben a gróf megígérte, hogy tiszteletben tartja a császár méltóságát és alattvalói tulajdonát.<ref>Runciman 133. o.</ref>
 
Az utolsó nagy keresztes sereg 1096 októberében indult Észak-Franciaországból [[II. Róbert normandiai herceg|Róbert]] normandiai herceg, sógora [[István, Blois grófja|István]] blois-i gróf és a herceg unokatestvére, [[II. Róbert flamand gróf|II. Róbert]] flandriai gróf vezetésével. István a felesége (Adél, [[I. Vilmos angol király|Hódító Vilmos]] angol király lánya) nyomására döntött úgy, hogy felveszi a keresztet. Róma érintésével Dél-Itáliába vonultak, ahol Flandriai Róbert előresietett és Tarantói Bohemunddal egyszerre érkezett Konstantinápolyba. Normandiai Róbert és István [[Calabria|Calabriában]] telelt, majd márciusban indulva május elejére érkeztek meg a Boszporuszhoz, ahol a főurak vonakodás nélkül letették az elvárt hűségesküt Alexiosz császárnak.
 
A teljes keresztes haderő létszámát nehéz megbecsülni, mind a kortársak, mind a történészek más-más számadatokat adnak meg. Feltételezhető, hogy a teljes létszám 30-35 ezer harcost, ezen belül 5 ezer lovast tehetett ki. A legnagyobb kontingens Rajmundé volt kb. 8500 gyalogossal és 1200 lovassal.<ref>{{harvnb|Nicolle|2003|pp=21, 32}}.</ref>