„Első keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

Aprók
(aprók)
(Aprók)
*[[Szicíliai Grófság]]
[[Bizánci Birodalom]]
|másik fél= [[Ikóniumi Szultánság]]<br>[[DanismendekDánismendek|DanismendDánismend Emirátus]]<br>[[Fátimidák|Fátimida Kalifátus]]<br>[[Abbászidák|Abbászida Kalifátus]]
|parancsnokok1= [[Bouillon Gottfried]]<br> [[IV. Rajmund toulouse-i gróf|Toulouse-i Rajmund]] <br> [[I. Bohemund antiochiai fejedelem|Tarantói Bohemund]]<br>[[II. Róbert normandiai herceg|Normandiai Róbert]]<br> [[I. Alexiosz bizánci császár|I. Alexiosz]]
|parancsnokok2= [[I. Kilidzs Arszlán]]<br>[[Kerboga]]<br>[[al-Afdal Sáhánsáh]]
{{bővebben|Nicea ostroma (1097)}}
 
A Szentföld felé tartó keresztesek egyik fontos feladata volt, hogy az utánpótlás és a zarándokok számára megnyissák a Kis-Ázsián át vezetőátvezető utat. Ennek első akadálya a Márvány-tenger közelében fekvő Nikaia városa volt, amelyet a szeldzsukok korábban elfoglaltak, sőt I. Kilidzs Arszlán szultán kinevezte fővárosának. Az Aszkániai-tó partján elterülő város erődítései jó állapotban voltak, a szultán pedig a Remete Péter-féle rongyos sereg szétszórása után lenézte a kereszteseket, így inkább keleti szomszédai, a DanismendDánismend Emirátus ellen vonult; még kincstárát és családját is Nikaiában hagyta.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=117–120}}.</ref> A keresztesek (akikhez csatlakoztak a szegények keresztes hadjáratának túlélői) 1097. május 6-án érkeztek a város falai alá és elkezdték a körbezárását. A védők hírnököt küldtek Kilidzs Arszlánhoz, aki azonnal megfordult és fővárosa felmentésére indult. Május 16-ára a várost teljesen körbefogták (kivéve a tó felől) és röviddel később megérkezett a szeldzsuk előőrs. Őket könnyen visszaverték, majd 21-én Kilidzs Arszlán főserege jelent meg Nikaia déli falainál. Vele szemben csak Rajmund és Flandriai Róbert sorakozott fel, Gottfried és Bohemund tovább őrizte a rájuk bízott falszakaszt. A nyílt terepen a kézitusában az európai nehézfegyverzetű katonák fölényben voltak a szeldzsukokkal szemben, így egész napos elkeseredett küzdelem után a szultán este visszavonult, éjszaka pedig sorsára hagyta fővárosát. Június 3-án az ostromlókhoz csatlakozott az utolsónak érkező Normandiai Róbert és Blois-i István, így a védők helyzete reménytelenné vált. Egy ideig a tavon keresztül kaptak utánpótlást, de aztán a bizánciak hajóikkal ezt az útvonalat is elzárták. Június 19-én általános támadást hirdettek, de a védők előtte való éjjel megadták magukat a bizánci követségnek. Reggel a keresztesek már arra ébredtek, hogy a hátuk mögött közöttkötött megállapodás miatt már bizánci zászlók lengenek a tornyokon és a várt fosztogatás helyett csak kis csoportokban engedték be őket a városba.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=126–130}}.</ref><ref>Runciman 147. o.</ref>
 
==A dorülaioni csata==
[[File:Baldwin of Boulogne entering Edessa in Feb 1098.JPG|thumb|230px|Boulogne-i Balduin megérkezése Edesszába ([[Joseph-Nicolas Robert-Fleury]] képe, 1840)]]
 
Egy héttel Nikiaia eleste után, június 26-án a keresztesek továbbindultak délkelet felé, a régi bizánci hadiúton. Egy kis bizánci kontingens is elkísérte őket a tapasztalt hadvezér, [[Tatikiosz]] vezénylete alatt. A sereg a könnyebb vonulás érdekében két részre vált: az elsőt a dél-itáliaiak, észak-franciákészakfranciák és bizánciak alkották Bohemund vezetésével, a másodikat pedig dél-franciákdélfranciák és lotaringiaiak, Toulouse-i Rajmunddal az élen.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=132–34}}.</ref> Eközben Kilidzs Arszlán, akinek súlyos csapást jelentett kincstára és fővárosa elvesztése, összegyűjtötte seregeit és kiegyezett a danismendekkeldánismendekkel. A hadiút elágazásánál, [[Dorülaion]] város közelében várt a nyugatiakra. Bohemund június 30-án este ért a színhelyre és a síkságon letáborozott. Napkeltekor a jelentős létszámfölényben levő törökök a környező dombokról rájuk zúdultak, de nem sikerült meglepniük a keresztényeket, akik védekező állást vettek fel a táborukban. A könnyűlovas szeldzsukok egymást váltva lőtték ki rájuk nyilaikat, de óvakodtak a kézitusától. Déltájban megérkezett a keresztes sereg második része és Kilidzs Arszlán rájött, hogy csak ellenségei felét sikerült bekerítenie. A nyugati seregrészek egyesültek és elnyújtott hadrendet vettek fel. Adhemar püspök közben a dombok takarásában megkerülte a csatateret és amikor megjelent aaz amúgy is elbizonytalanodott törökök hátában, azok pánikba estek és elmenekültek.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=135–37}}.</ref>
 
Két naposKétnapos pihenő után a keresztesek délkelet felé, a hosszabb, de biztosabb úton haladtak tovább, de a kopár, víztelen, háborúk sújtotta anatóliai tájon így is nehezen haladtak; különösen, hogy a szeldzsukok igyekeztek mindent elpusztítani előttük. Augusztus közepén érkeztek [[Konya (település)|Ikonionhoz]], majd némi pihenő után [[Ereğli (Konya)|Hérekleiába]]. Itt a danismenddánismend emír várta őket, de amikor Bohemund rájuk támadt, inkább elmenekültek. A főút itt délnek fordult a tengermenti [[Kilikia]] felé, a keskeny és nehezen járható Kilikiai-kapun keresztül. A többség úgy döntött, hogy inkább északról kerüli meg a [[Torosz-hegység|Taurusz-hegység]]et, de a két birtok nélküli másodszülött vezér, Boulogne-i Balduin és Tankréd szeptember 15-én délnek fordult, hátha sikerül kikanyarítaniuk maguknak egy hercegséget. A két főnemes riválisnak tekintette a másikat és hamarosan össze is különböztek, amikor [[Tarsus|Tarszosz]] városát (amelynek kapuit a helyi keresztények kinyitották előttük) Balduin magának követelte. Tankréd elvonult, de röviddel később 300 lemaradt katonája Tarszoszhoz ért. Balduin nem volt hajlandó beengedni őket és éjszaka a város körül ólálkodó törökök lemészárolták őket.<ref>Runciman 160. o.</ref> A frankok nem tapasztaltak számottevő ellenállást, de a mocsaras, maláriafertőzte kilikiai síkság nem nyerte meg tetszésüket és nehezen védhetőnek is tartották, ezért inkább keletnek indultak és Balduin [[Kahramanmaraş (település)|Marasnál]] csatlakozott aza Anti[[Keleti-Toros|Keleti-Tauruszon]] átkelő fősereghez, Tankréd pedig még elfoglalta [[İskenderun|Alexandretta]] kikötővárosát és utána vonult a többiek irányába, [[Antiokheia|Antiókhia]] alá.
 
Balduin még Antiókhia előtt újabb kalandra vállalkozott, a környék örmény fejedelmeinek kérésére elűzte két jelentős vár török védőit. Ezután az [[Eufrátesz]] mentén fekvő [[Şanlıurfa (település)|Edessza]] örmény ura, a gyermektelen Torosz felajánlotta neki, hogy fiává és örökösévé fogadja, ha megvédelmezi a minden irányból fenyegetett kis fejedelemségét. Megérkezése után a város lakossága által gyűlölt Torosz ellen összeesküvést szőttek és menekülés közben meglincselték. 1098. március 1-jén a helyi, többségében örmény keresztények megkérték Balduint, hogy kormányozza őket, ő pedig feleségül vett egy örmény hercegnőt és megalapította az [[Edesszai Grófság]]ot.<ref>Runciman 166. o.</ref><ref name="Hindley37">{{harvnb|Hindley|2004|p=37}}.</ref>