„Második keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

| konfliktus = Második keresztes hadjárat

| kép = Asia minor 1140.jpg

| képfelirat = A Közel-Kelet térképe 1140 körül

| kontextus = [[Keresztes háborúk]]

| helyszín = [[Ibériai-félsziget]], [[Közel-Kelet]] ([[Anatólia]], [[Levante]]), [[Alsó-Egyiptom|Egyiptom]]

| dátum = 1147–1150

| eredmény = muzulmán győzelem

| ok = Az [[Edesszai Grófság]] törökök általi visszafoglalása

| területváltozások =

| támadó = [[Keresztes államok]]

** [[Holstein]]

| védekező =

| parancsnok1 = [[Melisenda jeruzsálemi királynő]] <br />[[III. Balduin jeruzsálemi király]] <br />[[II. Rajmund tripoliszi gróf]] <br />[[Rajmund antiochiai fejedelem]] <br />[[VII. Lajos francia király]] ''és'' [[Aquitániai Eleonóra angol királyné|Aquitániai Eleonóra]] <br />[[II. Tórosz örmény herceg]] <br /> [[Châtillon Rajnald antiochiai fejedelem]] <br />[[Theodwin]] <br />[[I. Alfonz portugál király]] <br />[[VII. Alfonz kasztíliai király]] <br />[[IV. Rajmund Berengár barcelonai gróf]] <br />[[III. Konrád német király]] <br />[[III. Ottokár szíriai őrgróf]] <br /> [[I. Manuél bizánci császár]] <br /> [[I. Thierry flamand gróf]] <br />[[István angol király]] <br />[[V. Gottfried, Anjou grófja]] <br />[[II. Ulászló cseh király]] <br /> [[Robert de Craon]] <br /> [[Everard des Barres]] <br /> [[II. Ulászló lengyel fejedelem]] <br />[[III. Henrik szász herceg]] <br />[[I. Albert szász herceg]] <br />[[V. Knut dán király]] <br /> [[III. Svend dán király]] <br />[[I. Frigyes német-római császár]] <br /> [[Havelbergi Anselm]] <br />[[Konrád meisseni őrgróf]] <br /> [[Freisingi Ottó]] <br />[[Jordán Alfonz]] <br /> [[I. Mátyás felső-lotaringiai herceg]] <br />[[III. Gottfried leuveni gróf]] <br /> [[II. Henrik osztrák herceg]] <br />[[II. Adolf holsteinsi gróf]]

| parancsnok2 = Keleti front:<br> [[I. Meszúd ikóniumi szultán]] <br />[[Imád ad-Dín Zangi]] <br /> [[Núr ad-Dín Mahmúd]] <br />[[Szaif ad-Dín Gázi]] <br /> [[Al-Muktafi abbászida kalifa (1136–1160)|Al-Miktafi]] <br />[[Al-Hafiz]]<br>

[[Niklot]] <br /> [[Pribiszláv obodrita király]] <br />[[I. Ratibor pomerániai herceg]]

| haderő1 = Német: 20 000 katona{{sfn|Norwich|1995|pp=94–95}} <br /> Francia: 15 000 katona{{sfn|Norwich|1995|pp=94–95}} <br /> Összes keresztes: 200 000{{sfn|Hendrik Willem Van Loon-Gençler Için Uygarlık Tarihi (angolból fordítva)|2013|pp=181-182}}

| haderő2 = összesen 20 000

| veszteségek1 = több

| veszteségek2 = mérsékeltebb

| egyéb =

| wikicommons =

A hadjáratot [[III. Jenő pápa]] hirdette ki, ez volt az első keresztes háború, melyet európai uralkodók ([[VII. Lajos francia király|VII. Lajos francia]] és [[III. Konrád német király]]) vezettek, de számos európai nemes is részt vett a harcokban. A két vezető király hadseregei külön vonultak át Európán, a [[Bizánci Birodalom]] területein áthaladva hatoltak be [[Anatólia|Anatóliába]], ahol a [[Szeldzsuk-dinasztia|szeldzsuk törökök]] mindkét sereget legyőzték. [[Deuili Odo]], a hadjárat legfőbb nyugati kútfője, illetve [[Szír kereszténység|szír keresztény]] források szerint is [[I. Manuél bizánci császár|I. Manuél]] [[Bizánci császárok listája|bizánci császár]] bízta meg titokban a törököket a keresztesek megtámadásával.<ref>{{cite book |last=Deuili |first=Odo |authorlink=Deuili Odo |coauthors= |title=De profectione Ludovici VII in Orientem |subtitle= |year=1948 |publisher=W.W. Norton and Co. |location=New York |isbn= }}</ref> A hadseregek megmaradó részével Lajos és Konrád [[Jeruzsálem]]be vonult, majd 1148-ban meggondolatlanul megtámadták [[Damaszkusz]]t. A hadjárat keleten kudarcos volt, fényes [[iszlám]] siker született, következménye [[Jeruzsálem ostroma (1187)|Jeruzsálem eleste]] volt, illetve a [[Keresztes háborúk#III. keresztes hadjárat (1189–1192)|harmadik keresztes hadjárat]] század végi szervezését is maga után vonta.

1144 végén Joscelin szövetséget kötött az artukidákkal, és csaknem teljes hadseregét kivonta Edesszából, hogy segítse Aleppó ostromát. Fulkó halálát kihasználva Zangi Edessza alá vonult és a város egy hónapos [[Edessza ostroma|ostrom]] után, 1144. december 24-én elesett. [[Hiergesi Mannanes]], [[Milly Fülöp]] és mások is a város védelmére érkeztek Jeruzsálemből, de elkéstek. II. Joscelin országa maradványait [[Tel-Basír]]ból irányította, de egyre több terület került muszlim vagy bizánci fennhatóság alá. Zangi magát „a hit védelmezőjeként” és „győzedelmes királyként” ünnepeltette, nem támadta meg se az Edesszai Grófság fennmaradó területeit, se Antiochiát, azonban egy moszuli lázadás miatt haza kellett térnie. 1146-ban egy rabszolga [[Asszaszináció|gyilkolta]] meg, a trónon fia, [[Núr ad-Dín Mahmúd]] követte.{{sfn|Runciman|1952|pp=225–244}}

A lovagok megegyeztek a királlyal, hogy segítenek [[Lisszabon]] ostromában, cserébe a város áruinak elrablását és a várható foglyokért kapható váltságdíjat kérték. [[Lisszabon ostroma]] július 1. és október 25. között tartott, a mór hadak négy hónap után, főképp az éhínség miatt feladták a várost. A legtöbb keresztes letelepedett a városban, míg egy másik részük továbbindult a Szentföldre.{{sfn|Runciman|1952|p=258}} Többen részt vettek [[Santarém elfoglalása|Santarém elfoglalásában]], később [[Sintra]], [[Almada]], [[Palmela]] és [[Setúbal]] visszafoglalásában is.

Kis-Ázsiában Konrád úgy döntött, nem várja be a franciákat, ezért továbbindultak az [[Ikóniumi Szultánság]] fővárosa, [[Konya (település)|Ikónium]] (Konya) felé és hadseregét két részre osztotta. A Bizánci Birodalom fennhatósága Kis-Ázsia nyugati részén inkább csak névleges volt, a legtöbb, ritkán lakott területet török nomádok felügyelték.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 43}} A király alábecsülte a távolságot, illetve azt feltételezte, hogy Manuél hatalma nagyobb Anatóliában, mint az valójában volt.{{sfn|Nicolle|2009|pp=46}} A lovagokat és a legjobb csapatokat magával vitte, a kíséretet pedig Freisingi Ottóval a parti útra küldte.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 46}} 1147. október 21-én, [[Doríleon]]nál [[Doríleoni csata (1147)|ütköztek meg]] a szeldzsuk csapatokkal ahol súlyos vereséget szenvedtek.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}} A csatában a törökök jellemző taktikájukat használták: visszavonulást színleltek, majd visszafordultak és az őket üldöző kis létszámú német lovasságot támadták meg.

Konrád Konstantinápoly felé indult, de útjukat folyamatosan akadályozták a török csapatok.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 47}} Egy kisebb összecsapásban maga a király is megsebesült. A hadsereg másik fele is vereséget szenvedett.{{sfn|Runciman|1952|pp=267–270}} A Freisingi Ottó vezette erők élelmiszerhiánytól szenvedve keltek át az ellenséges területeken, 1147. november 16-án ütköztek meg a szeldzsuk törökökkel Ladokeia mellett. A német sereg nagy része meghalt vagy fogságba esett, később a foglyokat rabszolgaként adták el.{{sfn|Nicolle|2009|pp= 46}}

A francia keresztesek 1147 júniusában indultak Metzből VII. Lajos, [[I. Thierry flamand gróf]], [[I. Reginald bari gróf]], [[III. Amadeus savoyai gróf]] és [[V. Vilmos montferrati őrgróf]] vezetésével, [[Lotaringia|Lotaringiából]], [[Bretagne]]ból, [[Burgundi Hercegség|Burgundiából]] és [[Aquitania|Aquitaniából]] is érkeztek seregek. Egy [[Provence (régió)|Provence-ból]] érkező sereg csak augusztusban indult útnak. Wormsban csatlakoztak a felvonuláshoz [[Normandia]] és Anglia keresztesei is. Viszonylagos nyugalomban követhették Konrádékat, habár Lajos [[II. Géza magyar király|II. Gézá]]<nowiki/>val kisebb konfliktusba keveredett, mivel a keresztesek között bújt meg a trónkövetelő [[Borisz Kalamanosz|Borisz]]. Géza kérte kiadatását, amit Lajos megtagadott és magával vitte Bizáncba – ahol, mint a [[baszileusz]] rokonától, jó szolgálatokat várt tőle –, ezzel meghiúsítva Borisz terveit is a magyar trónt illetően. Bizánci területre érve szintén konfliktusokra került sor, a sereg előtt menetelő lotaringiaiak összecsaptak a lemaradó németekkel is.{{sfn|Runciman|1952|pp=259–263}}

Időközben Manuél bizánci császár békét kötött [[I. Manszúd ikóniumi szultán]]nal, így már teljesen a keresztesek elleni védekezésre koncentrálhatott. Az átvonuló lovagok az első hadjárat óta egyet jelentettek a rablással és árulással, népszerű vélekedés szerint Konstantinápoly elfoglalására is terveket szőttek. Azonban Manuél jobb kapcsolatot ápolt a franciákkal, mint a németekkel, így a hadakat nem érte bántódás. Néhány keresztest felbőszített, hogy a császár békét kötött Manszúddal, és arra kérték királyukat, hogy szövetkezzenek II. Roger szicíliai királlyal Konstantinápoly elfoglalására, de Lajos ezt elutasította.{{sfn|Runciman|1952|pp=268–269}}

1148 januárjában érték el [[Laodikeia Phrügiké]]t (nagyjából ugyanekkor, nem messze tőlük, megsemmisítették Freisingi Ottó seregét).{{sfn|Riley-Smith|1991|p=51}} Továbbhaladva, a [[Cadmus-hegyi csata]] következményeként Savoyai Amadeus előőrse elszakadt a sereg többi részétől, de Lajos enélkül is súlyos veszteségeket szenvedett. Deuili Odo szerint a király egy sziklára felmászva menekült meg. A törökök nem erőltették a további támadást, viszont felégették a földeket, élelmezési és takarmányozási gondokat okozva ezzel a lovagoknak. A király úgy döntött, nem kockáztatja tovább a szárazföldi haladást, inkább [[Antalya (település)|Adaliában]] hajóra szálltak Antiochia felé.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}} Viharok miatt azonban egy hónapot várakozniuk kellett, és hajó sem volt elegendő. Lajos és társai hajóra szálltak, míg a sereg többi része a szárazföldön haladt tovább. Nagy részük a török támadásoknak és betegségeknek esett áldozatul.{{sfn|Runciman|1952|pp=272–273}}

Freisingi Ottó április elején érkezett Jeruzsálembe serege maradványaival, hamarosan követte Konrád is.{{sfn|Riley-Smith|1991|pp=49–50}} [[Fulko jeruzsálemi latin patriarcha|Fulko]] [[Jeruzsálemi latin patriarchátus|jeruzsálemi latin patriarchát]] Lajoshoz küldték, hogy vegye rá a francia uralkodót arra, hogy csatlakozzon hozzájuk. A Lisszabonban megálló flotta is ekkoriban érkezett ide, csakúgy, mint a [[Jordán Alfonz]] [[Toulouse uralkodóinak listája|toulousei gróf]] vezette provence-iak. Maga a gróf már nem érhette ezt meg, ugyanis útközben [[Caesarea (Izrael)|Caesareában]] meghalt, állítólag unokaöccse, a hatalmát féltő [[II. Rajmund tripoliszi gróf]] mérgezte meg. Ez a sereg nagy részét arra késztette, hogy visszaforduljanak és hazatérjenek.{{sfn|Nicolle|2009|p= 54}} A keresztes hadjárat eredeti célpontjában Edessa állt, de [[III. Balduin jeruzsálemi király]] és a [[templomosok]] célja valójában [[Damaszkusz]] elfoglalása volt.{{sfn|Brundage|1962|pp=115–121}}

A keresztesek érkezését üdvözlő jeruzsálemi nemesség egy találkozó összehívását kezdeményezte, hogy megvitathassák, mi legyen a következő lépés. Erre 1148. június 24-én került sor, amikor is a [[Jeruzsálemi Királyi Gyűlés]] [[Akko (település)|Akko]] mellett találkozott a lovagok vezetőivel, illetve a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodóival. Ez volt a Főurak Tanácsának leglátványosabb találkozója fennállása alatt.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}}{{sfn|William of Tyre|Babcock|Krey|1943|loc=vol. 2, bk. 17, ch. 1, pp. 184–185}}

[[Türoszi Vilmos]] szerint a keresztesek július 27-én határoztak arról, hogy a város kevéssé védett keleti oldala alá vonulnak, ahol azonban kevesebb volt az étel és a víz.{{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}} Beszámolók szerint Unur megvesztegette a vezetőket, hogy kevésbé jól védhető pozícióba vonuljanak, illetve megígérte, miután a keresztesek hazatérnek, felbontja a szövetséget Nur ad-Dínnel.{{sfn|Brundage|1962|pp=115–121}} Közben már megérkezett Szaif ad-Dín és Núr ad-Dín is, így esélyük sem maradt jobban védhető pozíciókba visszatérni.{{sfn|Brundage|1962|pp=115–121}} Nem maradt más választás mint az ostrom feladása, július 28-án Konrád úgy határozott, hogy visszatér Jeruzsálembe. {{sfn|Riley-Smith|1991|p=50}} Útközben folyamatosan török íjászok akadályozták őket.{{sfn|Baldwin|Setton|1969|p=510}}

* {{cite book | last = Baldwin | first = Mrshall W. |last2=Setton |first2=Kenneth M. | title =A History of the Crusades, Volume I: The First Hundred Years | location = Madison, Wisconsin | publisher = University of Wisconsin Press | year = 1969 | ref = harv |language=Angol}}

*{{cite journal |quotes= |last=Villegas-Aristizabal |first=Lucas |authorlink= |coauthors= |year=2012 |month= |title=Revisiting the Anglo-Norman Crusaders. Failed Attempt to Conquer Lisbon c. 1142 |journal=Portuguese Studies |volume=29:1 |issue= |pages=7–20 |id= |url=http://connection.ebscohost.com/c/abstracts/86234839/revisiting-anglo-norman-crusaders-failed-attempt-conquer-lisbon-c-1142 |accessdate=2018-02-13 }}