„Zselencz László” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
17. sor:
|honlap =
}}
'''Zselencz László''', ''beceneve Zsöci'' ([[Miskolc]], [[1953]]. [[július 4.]] –) magyar basszusgitáros. Eredetileg szólógitárosnak készült, csak később szerette meg a basszust. Tanulmányait a [[Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Miskolc)|Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola]] nagybőgő szakán folytatta, ahol szimfonikus zenekarban is játszott. Első komolyabb együttese a Szinkron volt, amely három évig tartott. Ezután következett az Odera, majd a Favorit. [[1978]]-ban az éppen akkor formálódó [[Edda Művek]]be hívták játszani, amit ő el is fogadott, s oszlopos tagja lett az együttesnek. Ő intézte a rajongókkal való levelezéseket. Bár nagyszerűen játszott, azonban [[1982]]-ben ínhüvely-problémák miatt fel kellett hagynia a zenéléssel. Ez az állapot nagyjából fél évig tartott, utána az együttes feloszlásáig ismét ő lett a basszusgitáros. 1984-től a P.Boxban majd a Bill & Box Companyben játszott. 1989-ben [[Nagy Feró]] hívta a [[Beatrice|Beatricébe]], ahol számos lemezt rögzített. 1993-ban innen is kilépett, utána a [[Benkő László (zenész)|Benkő László]]-féle B-Project és a Boxer együttesekben játszott. Emellett rendszeres fellépője az Edda-nosztalgiabuliknak. 2009-ben az újjáalakult Dinamit együttes basszusgitárosa lett. 2016-tól állandó vendég a volt Edda Művek-tagok alapította Zártosztály koncertjein.
 
<br />
 
=== Hangszerei ===
Ernie Ball MusicMan Stringray Classic Natural
 
Rickenbacker 4001 Burgundy Red - a Rockmúzeumban kiállítva, de 2018 nyarán pár koncert erejéig újra játszott rajta.
 
Fender Precision Bass
<br />
==Lemezek==