„Benny Andersson” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
19. sor:
| honlap =
}}
'''Göran Bror Benny Andersson''' ([[Stockholm]], [[1946]]. [[december 16.]] –), svéd énekes, zenész, az [[ABBA]] együttes tagja.
 
== Életrajza ==
A már 6 évesen kapott [[harmonika|harmonikán]] apjával és nagyapjával közösen zenélt. 10 éves korától [[zongora]]leckéket vett, amiket azonban hamar befejezett és utána teljesen egyedül képezte magát.
 
[[1964]]-ben a ''Hep Stars'' tagja lett, amivel hihetetlen sikereket ért el; Svédország legnagyobb popegyüttesévé váltak: 20 Top Tíz-es slágerrel, köztük 9 Number One-nal. Benny 1965 végén írta meg első dalát az együttes számára ''(No Response),'' addig elsősorban feldolgozásokat készítettek. A következő két dala (''Sunny Girl'' és ''Wedding'') pedig már meg sem állt a slágerlisták éléig. Az utóbbit öt évvel később Björn és Agnetha esküvőjén is előadta a templomban.
és ''Wedding'') pedig már meg sem állt a slágerlisták éléig. Az utóbbit 5 évvel később Björn és Agnetha esküvőjén is előadta a templomban.
 
Miután Björnnel megismerkedett megírták első közös dalukat, az ''Isn't It Easy To Say''t, amiamely meg is jelent a következő Hep Stars albumon. [[1967]]. februárban a csapat [[Kenya|Kenyába]] utazott azzal a céllal, hogy filmet forgassanak, amit a saját zsebükből finanszíroztak. Az egyik probléma az volt, hogy nem volt hozzá megfelelő forgatókönyvük, így az egész terv kudarcba fulladt, pénzügyileg is. Emellett zenei téren sem voltak már egy hullámhosszon, így végül Benny otthagyta az együttest.
 
[[1969]] elején [[Malmö|Malmőben]] találkozott [[Anni-Frid Lyngstad]]dal és ősszel már el is jegyezték egymást (bár az esküvőre csak sokkal később, 1978-ban került sor és rá egy évre már el is váltak). 1969-től kezdve [[Björn Ulvaeus]] és Benny duóként dolgoztak együtt és [[1970]]-ben megjelent első közös kislemezük: ''She's My Kind Of Girl'' / ''Inga Theme''. Emellett producerként is dolgoztak a ''Polar Music''nál és más előadók számára is írtak dalokat. Az utolsó Hootenanny Singers turnén Benny is ott volt, majd [[1972]]-től kezdve már az [[ABBA]]-é volt a főszerep.
 
[[1983]]-tól Björnnel és [[Tim Rice]]-szal dolgozott a [[Sakk (musical)|Sakk]] musicalen. [[1987]]-ben kiadta első szólóalbumát ''Klinga Mina Klockor'' címmel (a címadó dalon egy női kórus énekelt, amibenamelyben Frida is ott volt), ezt követte [[1989]]-ben egy újabb album, a November 1989. Mindkettő igen sikeresnek bizonyult.
 
[[1990]]-től ismét Björnnel dolgozott egy musicalen, de ezúttal [[svéd nyelvennyelv]]en: ''Kristina från Duvemåla''. [[2001]]-ben, majd [[2004]]-ben ''Benny Anderssons Orkester'' nevű együttesével újabb listavezető albumokat jelentetett meg (Benny Anderssons Orkester, BAO!) és több koncertet is adott Svédországban[[Svédország]]ban valamint néhányat külföldön. Bár ő is beruházó a Mamma Mia!-ban, sokkal kevesebbet foglalkozik vele, csak néhány premieren jelenik meg. Mostani feleségével, Mona Nörklittel él, egy fiuk született 1982-ben, Ludvig.
 
== További információk ==