Az erős kölcsönhatás elmélete akkor kezdődöttkeletkezett, amikor kiderült, hogy [[Rutherford]] atommagját nem [[proton]]ok és [[elektron]]ok, hanem protonok és a [[James Chadwick]] által [[1932]]-ben felfedezett [[neutron]]ok építik fel. [[1933]]-ban [[Werner Heisenberg]] ennek alapján megalkotta az atommag modelljét, bevezetve az [[izotóp]]ok fogalmát. [[Wigner Jenő]] [[1933]]-ban felismerte, hogy a protonok és neutronok között ható magerők rövid hatótávolságúak – ellentétben az elektromos és gravitációs erővel – [[1937]]-ben pedig azt, hogy az elektromos töltéstől függetlenek, bevezetve az [[izospin]] fogalmát. [[1935]]-ben [[Hideki Yukawa]] kidolgozta a magerők mezonelméletét, amiben az elektromos potenciál analógiájára bevezette az annál gyorsabban, exponenciálisan lecsengő [[Yukawa-potenciál]]t, hogy a magerők rövid hatótávolságát magyarázni tudja. Az elmélet később nem bizonyult pontosnak és máig sem sikerült az erős kölcsönhatás [[kötött állapot]]ait egy potenciállal következetesen leírni. Erre csak közelítő magmodellek léteznek. [[1949]]-ben [[Wigner]] felfedezte a [[bariontöltés]] megmaradását.
