„Vincenzo Bellini” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
belső hivatkozások |
|||
86. sor:
1832-ben úgy döntött, hogy Giuditta Turinával hazautazik [[Catania|Cataniába]], de a kedvezőtlen időjárás miatt csak [[Nápoly]]ig jutottak. Itt hat hetet töltöttek, közben Giuditta megbetegedett, így szülővárosába a zeneszerzőt végül nápolyi barátja, Francesco Florimo kísérte el. Bellinit [[Szicília|Szicíliában]] nemzeti hősnek kijáró ünnepléssel fogadták, s noha utolsó művei még nem értek el a szigetország operaházaiba, a ''Rómeó és Júlia'' és ''A kalóz'' című operáit hatalmas sikerrel játszották [[Palermo|Palermóban]] és [[Messina|Messinában]]. Nápolyba visszatérve találkozott [[Bourbon Mária Izabella nápoly–szicíliai királyné|Mária Izabella anyakirálynéval]], aki királyi akadémikusi címmel ruházta fel. Ugyancsak Nápolyban meglátogatta tanárát, Zingarellit, és tárgyalásokat folytatott egy, a San Carlóban bemutatandó opera megírásáról. A szerződés végül nem jött létre, mivel úgy látta, hogy az operaház nem tud kellő felkészültségű énekeseket biztosítani számára.<ref>{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=103-105|chapter=False steps}}</ref>
Hírnevének köszönhetően Bellini megengedhette magának, hogy válogasson a felajánlott szerződések között. Így került ismét kapcsolatba 1832-ben a [[Velence (Olaszország)|velencei]] [[La Fenice|La Fenicével]], amely egy opera megírására szerződtette az [[1833]]-as karneváli évad idejére, garantálva ugyanakkor, hogy a főszerepet Giuditta Pasta énekli majd. Ez azonban hibás döntésnek bizonyult. Az [[operaház]] impresszáriója ugyanaz az Alessandro Lanari volt, aki a ''Rómeó és Júlia'' megírására szerződtette korábban, de nem volt hatalma az operaház felett, a vezetést ugyanis egy mecénásokból álló bizottság felügyelte. A bizottság kifogásolta Giuditta Pasta kifejezetten magas javadalmazását (1000 frank/előadás), és csak úgy fogadta el Lanari szerződését, ha ő maga teremti elő az előadások költségeit fedező pénz nagyobbik részét. Mivel Lanarinak más pénzforrása nem volt, kénytelen volt megemelni a belépőjegyek árát, ami általános nemtetszést váltott ki az operalátogatók körében. A helyzetet súlyosbította, hogy Bellini szövegkönyvírója ismét késett a librettóval, így a zeneszerzőnek megintcsak rövid idő, mindössze hét hét állt rendelkezésére a komponálásra. Az új mű a ''Beatrice di Tenda'' címet viselte és [[
Áprilisban Bellini visszautazott Milánóba és azon gondolkozott miként tudná helyreállítani kapcsolatát Romanival. Egy színházi impresszárión keresztül levelet küldött neki, de Romani, aki időközben elfoglalta új állását egy [[Torino|torinói]] újságnál, csak hónapokkal később válaszolt és jelét sem mutatta a megbékülésnek, így kapcsolatuk örökre megszakadt.<ref>{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=114|chapter=False steps}}</ref>
| |||