„Semmeringi vasút” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
36. sor:
Az építkezést [[1854]]-ben fejezték be, de az első mozdony már [[1853]]. [[október 23.|október 23-án]] megtette a Mürzzuschlag – Payerbach távolságot. Kevéssel ezután a vasút teljes hossza járható volt. 1854. május 16-án [[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József]] császár együtt utazott a vasútvonalon a tervezővel. 1854. július 17-én adták át a teljes vonalat. Mivel azonban ez csak egy része volt a teljes déli vasútvonalnak, ünnepélyes megnyitóra nem került sor. Eleinte csak személyforgalmat bonyolítottak rajta keresztül, de [[1868]]-tól kezdve már az áruforgalomnak is megnyitották. [[1956]] és [[1959]] között a vasútvonalat villamosították. Míg 1860-ban a menetidő 2 óra 4 perc volt, ez 1938-ban 1 órára, 1990-re 42 percre rövidült.
 
A semmeringi vasutat már az építésekor '''tájépítészettájépítészeti objektum'''neknak tekintették, vagyis arra törekedtek, hogy a technológiaműszaki alkotás harmonikusan illeszkedjen a természethez. A vasút megnyitotta az utat a semmeringi [[turizmus]]hoz; ezidőtől számos szálloda és [[panzió]] épült, abbans a korszakban. A [[20. század]] első harmadábanharmadától pedig mind a régiógyógyturizmus-, mármind aaa [[téli sportok]]ról voltfelkapott régiöjává ismertváljon.
 
== A Világörökség részét képező objektumok ==