„Monroe-elv” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
21. sor:
==Története==
A Monroe-elv meghirdetése hozzájárult ahhoz, hogy a Szent Szövetség amúgy is problematikus latin-amerikai intervenciója a spanyol uralom fenntartása érdekében lekerült a napirendről. További élénkebb reakciókat azonban nem váltott ki a világ akkori vezető nagyhatalmai részéről, mivel hozzájuk képest a fiatal Egyesült Államok nem rendelkezett komolyabb erőforrásokkal, sem a tengereken, sem szárazföldön nem rendelkezett elegendő haderővel ahhoz, hogy érdekeit hathatósan érvényesítse. Ezekben az években azonban Nagy-Britannia és nem is olyan régi gyarmata, az Egyesült Államok között jelentős érdekazonosság állott fenn a nemzetközi politika fő területein. A brit flotta pedig ekkoriban vitathatatlanul a tengerek ura volt, így a szigetország hathatós segítséget nyújtott Washingtonnak a doktrína érvényesítésében. Az Egyesült Államok külpolitikája számára pedig ez a kongresszusi üzenet irányadó volt nem csak a következő évtizedekben, hanem még a 20. században is.{{refhely|Tarján}}
Az USA eleinte nem hivatkozott az elvre, például akkor sem tiltakozott, amikor a britek 1833-ban elfoglalták a [[Falkland-szigetek]]et. Először 1845-ben [[James Knox Polk]] elnök figyelmeztette Nagy-Britanniát és Spanyolországot, hogy ne létesítsenek támaszpontokat [[Oregon]]ban, [[Kalifornia|Kaliforniában]] és a [[Yucatán-félsziget]]en. 1867-ben az USA katonai nyomást gyakorolt a mexikói határon, hogy a franciákat az általuk létrehozott mexikói bábcsászárság megszüntetésére kényszerítse.{{refhely|cultura-mti}} [[III. Napóleon francia császár]] végül lemondott szándékáról, de ez ekkor még inkább az európai feleményeknek volt köszönhető, és nem az amerikai tiltakozásnak. Azonban [[James Lindsay Seward|Seward amerikai külügyminiszter]] szerint a Monroe-doktrínát mégis [[I. Miksa mexikói császár]]sága tette valóságossá.▼
A Monroe-elv egyik jellegzetes gyakorlati alkalmazása a [[Spanyolország]] elleni [[kubai függetlenségi háború]]ba történt amerikai beavatkozás, a [[spanyol–amerikai háború]] volt a 19. század végén. Az Egyesült Államok a saját megszületésétől fogva úgy tekintett Kubára, mint természetes terjeszkedési területére. Az ott kirobbant spanyolellenes függetlenségi harc jó alkalmat teremtett a régi tervek megvalósítására. A spanyol-amerikai háború során az Egyesült Államok, nagy mértékben a helyi felkelőkre támaszkodva, könnyen legyőzte a [[gyarmatosítás|gyarmattartó]] Spanyolországot, de annak volt [[gyarmat (terület)|gyarmatai]], [[Kuba]], a [[Fülöp-szigetek]], [[Guam]] és [[Puerto Rico]] teljes amerikai befolyás alá, gyarmati vagy [[félgyarmat]]i státusba kerültek.{{refhely|Bihari}}▼
A Monroe-elv egyik jellegzetes gyakorlati alkalmazása a [[Spanyolország]] elleni [[kubai függetlenségi háború]]ba történt amerikai beavatkozás, a [[spanyol–amerikai háború]] volt a 19. század végén. Az Egyesült Államok a saját megszületésétől fogva úgy tekintett Kubára, mint természetes terjeszkedési területére. Az ott kirobbant spanyolellenes függetlenségi harc jó alkalmat teremtett a régi tervek megvalósítására. A spanyol-amerikai háború során az Egyesült Államok, nagy mértékben a helyi felkelőkre támaszkodva, könnyen legyőzte a [[gyarmatosítás|gyarmattartó]] Spanyolországot, de annak volt [[gyarmat (terület)|gyarmatai]], [[Kuba]], a [[Fülöp-szigetek]], [[Guam]] és [[Puerto Rico]] teljes amerikai befolyás alá, gyarmati vagy [[félgyarmat]]i státusba kerültek.{{refhely|Bihari}}
[[Theodore Roosevelt]] elnök a 20. század elején új értelmet adott a Monroe-doktrínának:{{refhely|Salgó 99. o.}}
29 ⟶ 36 sor:
A Monroe-doktrínát időnként a be nem avatkozási, avagy az [[izolacionizmus|izolacionista]] politika példájának tekintik.{{refhely|Bihari}} Ezek között kétségtelen az összefüggés, azonban Monroe elnök nyilatkozata nem az Egyesült Államoknak a saját területére történő bezárkózására irányult, hanem bejelentette igényét az egész nyugati félteke, szorosabban véve az amerikai kettős kontinens feletti befolyásra. Mivel Amerikának ebben az időben még távolról sem volt elég ereje, gazdasági lehetősége a globális érdekérvényesítésre, az a tény, hogy megelégedett a nyugati félteke feletti hatalmi törekvésekkel, semmiképp sem tekinthető visszafogottságnak.{{refhely|Diplex}}
▲Az USA eleinte nem hivatkozott az elvre, például akkor sem tiltakozott, amikor a britek 1833-ban elfoglalták a [[Falkland-szigetek]]et. Először 1845-ben [[James Knox Polk]] elnök figyelmeztette Nagy-Britanniát és Spanyolországot, hogy ne létesítsenek támaszpontokat [[Oregon]]ban, [[Kalifornia|Kaliforniában]] és a [[Yucatán-félsziget]]en. 1867-ben az USA katonai nyomást gyakorolt a mexikói határon, hogy a franciákat az általuk létrehozott mexikói bábcsászárság megszüntetésére kényszerítse.{{refhely|cultura-mti}}
▲A Monroe-elv egyik jellegzetes gyakorlati alkalmazása a [[Spanyolország]] elleni [[kubai függetlenségi háború]]ba történt amerikai beavatkozás, a [[spanyol–amerikai háború]] volt a 19. század végén. Az Egyesült Államok a saját megszületésétől fogva úgy tekintett Kubára, mint természetes terjeszkedési területére. Az ott kirobbant spanyolellenes függetlenségi harc jó alkalmat teremtett a régi tervek megvalósítására. A spanyol-amerikai háború során az Egyesült Államok, nagy mértékben a helyi felkelőkre támaszkodva, könnyen legyőzte a [[gyarmatosítás|gyarmattartó]] Spanyolországot, de annak volt [[gyarmat (terület)|gyarmatai]], [[Kuba]], a [[Fülöp-szigetek]], [[Guam]] és [[Puerto Rico]] teljes amerikai befolyás alá, gyarmati vagy [[félgyarmat]]i státusba kerültek.{{refhely|Bihari}}
==Jegyzetek==
| |||