„Németország Szociáldemokrata Pártja” változatai közötti eltérés

A [[német novemberi forradalom]] során [[1918]]-ban Ebert a birodalmi hadsereg oldalára állt a felkelőkkel szemben. [[november 9.|November 9-én]] Németország [[kancellár]]ja lett (majd [[1919]] februárjában őt választották a [[weimari köztársaság]] első elnökévé).

 

A forradalmat ellenző SPD és az [[1918]] decemberében jórészt az SPD-t elhagyó politikusok által alapított, a forradalmat támogató német [[Németország Kommunista Pártja|Kommunista Párt]] (KPD) egymás elkeseredett politikai riválisaivá váltak.

 

Miután [[Paul von Hindenburg]] elnök [[1933]]. [[január 30.|január 30-án]] [[Adolf Hitler]]t nevezte ki, az utolsó legalább részlegesen szabad német választáson, [[március 5.|március 5-én]] az SPD a szavazatok 18,25%-át szerezte meg. A KPD-t törvényen kívül helyezték, képviselőit letartóztatták vagy száműzetésbe kényszerítették. Az SPD még büszke arra, hogy ők voltak az egyetlen párt a Reichstagban, amely [[március 23.|március 23-án]] ellene szavazott a Hitlernek gyakorlatilag teljhatalmat biztosító [[felhatalmazási törvény]]nek. Szavazataik azonban nem voltak elegendőek, hogy megakadályozzák a kétharmados többséget igénylő törvény jóváhagyását. Nem sokkal később, [[július 14.|július 14-én]] az SPD-t is betiltották.

 

Az SPD sok tagját Hitler uralma alatt letartóztatták, vagy [[koncentrációs tábor]]ba küldték. [[Prága|Prágában]] elűzött SPD-sek emigráns pártot hoztak létre, mások belső emigrációba vonultak, olyan német városokba, ahol nem ismerték őket. Például [[Friedrich Kellner]], az SPD [[mainz]]i szervezője az [[oberhessen]]i [[Laubach]]ba költözött, ahol – életét kockáztatva – a [[náci]] rezsim túlkapásairól megírta híres [[Friedrich Kellner naplója|Naplóját]].