„Furulya” változatai közötti eltérés

A reneszánszban a furulyacsaládnak még további tagjai is használatban voltak (consort-hangszer), a Garkleinflötchentől (ennek mai változatai c<nowiki>'''</nowiki> alaphanggal készülnek) a nagy basszusig (F alaphanggal).

Részben a consort-hangzás korhű megidézésének céljából, részben pedig a kortárs zenében megkívánt különleges hatások keltésére a 20. század során a furulyacsalád lefelé ismét bővült, egészen a dupla-kontrabasszus furulyáig (F, alaphanggal). A Garkleinflötchenen a játékos gyakran egymásba font kezekkel játszik, mert a lyukak annyira közel vannak egymáshoz, hogy az azokat lefogó ujjak egymáshoz érnek. A basszus- és még mélyebb furulyák általában toldalék fúvócsővel rendelkeznek, a játékos gyakran fagottszerűen (akár a testéhez kötve) tartja őket, vagy a gyártó lábat alakított ki nekik, amelyre állítva a hangszer játék közben stabilan áll. A tenorfurulyát a legalsó hanglyuk lefogására szolgáló billentyűvel látják el (ez gyakran kettős, hogy a c' mellett a cisz' hangot is le lehessen fogni) billentyűvel látják el, még mélyebb furulyák esetén ehhez további billentyűk társulhatnak. A kortárs zenéhez használatos mélyebb furulyák alakja nagyban eltérhet közép- és kora újkori őseikétől, a hangok lefogása pedig bonyolult billentyűrendszer segítségével történik ezeken. Emellett

A efurulyának hangszernekis is létezik már elektroakusztikus – hagyományos módon is használható, de hangszedővel (pickup) ellátott, erősítőhöz csatlakoztatható vagy effektelhető –, valamint tisztán elektromos változata is, utóbbi a benne és rajta (a hagyományos, akusztikus hangszer lyukjainak helyén) található érzékelők és a segédbeállítások adataiból folyamatosan állítja elő – tisztán elektronikus módon – a kívánt hangzást.