Főmenü megnyitása

Módosítások

a
→‎Életpályája: Tárgyilagosság
Kanadai tanulmányútján kívül vendégkutató volt [[Delft]]ben, illetve [[Helsinki]]ben is. A Gépipari Tudományos Egyesület elnökségi tagjává, illetve 1996-ban a Magyar Gépjárműipari Szövetség alapító főtitkárává választották. 2001-ben az [[Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság]] elnöke lett.
 
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítési döntése után [[2009]]-ben a [[Kecskeméti Főiskola]] stratégia rektorhelyettesévé választották, ahol feladatai közé tartozott a járműmérnök-képzés akkreditációjának megszervezése, az új Járműtechnológiai Tanszék felépítése, valamint a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával közösen egységesített tananyagfejlesztés végrehajtása. Hatékony támogatásávalTámogatásával 2012-ben mintegy 70 fővel elindult az akkreditált járműmérnöki képzés a Kecskeméti Főiskolán, amely keretében 25 fővel (a Mercedes-Benz és a Knorr-Bremse jóvoltából) megkezdődött a duális (gyakorlatorientált) mérnökképzés is. 2012-ben státuszát visszahelyezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, ahol a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon 2013-tól a korábbi Gépjárművek és Járműgyártás és -javítás Tanszék egyesítésével létrejött Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék Tanszékvezetője lett.
 
1993-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1998-ban az MTA doktori értekezését. 2000-ben habilitált. 2007-ben megválasztották a [[Magyar Tudományos Akadémia]] műszaki osztályának levelező, 2013-ban rendes tagjává. Korábban már tagja lett az MTA Gépszerkezettani Bizottságának. A ''Járművek és mezőgazdasági gépek'' című [[folyóirat|szakfolyóirat]] szerkesztőbizottságának elnökévé választották, ezen kívül az ''International Journal of Vehicle Design'', a ''Heavy Vehicles'', ill. a ''Journal of Automobile Engineering'' szerkesztőbizottságának tagja volt.
 
Kutatási területei a gépjárművek [[Klasszikus mechanika#Dinamika|dinamikája]] és stabilitása, a szabályozott gépjárműrendszerek, az intelligens jármű- és útrendszerek, ill. az alkalmazott szabályozáselmélet. Jelentős iskolateremtő, számos fiatal doktorjelölt témavezetője, szakmai pályafutásának elindítója. Ezek az ifjú kollégák ma már jelentős magyarországi autóipari kutató-fejlesztő intézetek, járműipari beszállítók meghatározó munkatársaivá váltak (lásd Knorr-Bremse Kutató-Fejlesztő Intézet Budapest-Kelenföld, Thyssen-Krupp Presta Hungary Kft. budapesti elektronikus kormányrendszer fejlesztő részlege, Bosch Budapest K+F részlege stb.)
 
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslata alapján, a járműiparban elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint példaértékű iskolateremtő tevékenységének elismeréseként 2013. augusztus 21-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést átvette.
11 083

szerkesztés