„George Armstrong Custer” változatai közötti eltérés

10 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10ehf1)
(10 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10ehf1))
==== Származása és családtagjai ====
 
George Armstrong Custer [[New Rumley]]ben, [[Ohio]] államban született [[1839]]. [[december 5.|december 5-én]]. Családja [[rajna]]i [[németek|német]] származású volt. A legkorábbi ismert ősei az [[1600-as évek]] végén, [[1700-as évek]] elején érkeztek [[Amerika (szuperkontinens)|Amerikába]], akkor még Küster néven. Először [[Pennsylvania]] állam területén telepedtek le, majd innen Custer nagybátyja és apja az ohiói [[New Rumley]]-be költözött. Édesapja, Emmanuel Custer, kovácsként és földművesként kereste kenyerét. Első felesége Matilda Viers volt, akitől három gyermeke született. Matilda [[1835]]-ben hunyt el. Hét hónapra rá Emmanuel házasságot kötött az ugyancsak megözvegyült skót-ír származású Maria Ward Kirkpatrickkel. Maria szintén három gyermekkel érkezett az új házasságba. Custer harmadik fiúként született az új családba, azonban bátyjai még születése előtt elhaláloztak, így ő lett a legidősebb, életben maradt közös gyermekük. Mikor beszélni tanult, saját nevét „Autie”-nak ejtette és innentől kezdve ez lett a családi beceneve. Őt követően még három fiú és egy lány született a családba, akik mind megérték a felnőttkort. Testvérei közül a későbbiekben kiemelkedett [[Thomas Ward Custer]], aki a [[amerikai polgárháború|polgárháború]] során két alkalommal is elnyerte a kongresszusi érdemérmet, a [[Medal of Honor]]t.{{refhely|Ambrose|87-88. o.}}<ref name="George Armstrong Custer: Between Myth and Reality a Historynet honlapján.">[{{Cite web |url=http://www.historynet.com/magazines/civil_war_times/3037741.html |title=George Armstrong Custer: Between Myth and Reality a Historynet honlapján.] |accessdate=2007-12-07 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20080320032140/http://www.historynet.com/magazines/civil_war_times/3037741.html |archivedate=2008-03-20 }}</ref><ref name="Custer származásáról a George Custer Home Page-en, a Genealogy fejezet alatt.">[http://www.garryowen.com/ Custer származásáról a George Custer Home Page-en, a Genealogy fejezet alatt.]</ref><ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya.">[http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya.]</ref><ref name="Thomas Ward Custer emléklapja a „Medal of honor” hivatalos honlapján.">[{{Cite web |url=http://www.medalofhonor.com/ThomasCuster.htm |title=Thomas Ward Custer emléklapja a „Medal of honor” hivatalos honlapján.] |accessdate=2008-03-28 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20071029044759/http://www.medalofhonor.com/ThomasCuster.htm |archivedate=2007-10-29 }}</ref>
 
==== Gyermekkora, ifjúsága és tanulmányai ====
==== A 7. lovasezred kötelékében ====
[[Fájl:Custer8.jpg|jobbra|230px|bélyegkép|Custer (fekvő alak) a katonái között 1862-ben. Jellegzetes módon kutyát simogat, hasonlóan sok más frontvonal mögött róla készült képhez. Custer imádta a kutyákat, sátrában együtt aludt kutyáival.]]
1866. [[július 25.|július 25-én]] a kongresszus 4 újabb lovasezredet állított fel az indiánok által veszélyeztetett területek védelmére. 1866. [[november 3.|november 3-án]] Custer csatlakozott a [[Fort Riley]]ban állomásozó 7. lovasezredhez és haláláig ebben az alakulatban szolgált alezredesi rendfokozatban. Közvetlen parancsnoka [[Andrew Johnson Smith]] lett. [[1867]]-ben első teendői egyike a katonazenekar megszervezése volt. Ennek során a [[Garry Owen]]t választotta ezred indulójának.<ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján.">[{{Cite web |url=http://www.7thcav.org/Regt_History.html |title=Custer a 7. lovasezred honlapján.] |accessdate=2007-12-07 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20080321014200/http://www.7thcav.org/Regt_History.html |archivedate=2008-03-21 }}</ref>
 
A [[Mississippi (folyó)|Mississippi folyó]] nyugati oldalán az indiánok egyre nagyobb problémát okoztak a nagyszámú betelepülőnek. Míg a liberálisabb keleti partiak egyfajta romantikával tekintettek az őslakosságra, addig a nyugatiak kihangsúlyozták a vadságukat és kegyetlenségüket.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 2. oldal">[http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555/pg_2 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya. 2. oldal]</ref> A fehérek válaszlépéseként az 1860-as és 70-es évek elhozták az indián háborúkat, melyek rövid összecsapások sorozatából álltak. A hadseregnek nem volt könnyű dolga: a kormánytól gyakran egymásnak ellentmondó utasításokat kapott, az ellátmány rossz minőségű volt és az utánpótlással együtt akadozott. Ez is az egyik fő oka volt a dezertálásoknak. A hadsereg parancsnokának, Sherman tábornoknak a hozzáállását az indiánok elleni kemény fellépés szándéka jellemezte. Sherman mindenképp revansot akart venni a [[Fetterman-incidens]]ért, mely során az indiánok lemészárolták a katonáit. Az általa indított hadjáratot azonban semmi sem indokolta, mivel ebben az időszakban viszonylagos béke uralkodott a fehérek és az indiánok között.<ref name="Custer a 7. lovasezred honlapján." />{{refhely|Ambrose|260-261 o.}}
== Megítélése és mítosza ==
=== Custer a köztudatban ===
Custer megítélése ma rendkívül vitatott. Egyesek a bátor hőst, a hadvezért és a hazafit, mások a vakmerő dicsőséghajhászt és az indiánok mészárosát látják benne. Korabeli megítélése alapjában véve pozitív volt, bár egyes kívülállók és katonatársai egy része sem kedvelte keménysége, szigora és (nem ritkán) felelőtlen, dicsőséghajhász viselkedése miatt. Özvegye mindent megtett, hogy megvédje és fenntartsa jóhírét. Beszámolóiban katonai zseniként, a művészetek pártfogójaként és kezdő államférfiként írt róla. Kijelenthető, hogy Custer a korabeli amerikai álláspontot képviselte az indiánokkal szemben. Ezt alátámasztják a Little Bighorn-i csatáról készített festmények és írások, melyek vérszomjas vademberként ábrázolták az indiánokat. Halála után több mint ötven évig nagyszerű hazafinak és [[mártír]]nak tartották. Az ezt követő időszak óta azonban megítélése vegyes érzelmeket vált ki. Kétségtelen, hogy bátor katona volt és elévülhetetlen érdemeket szerzett az [[amerikai polgárháború]] során, ugyanakkor sokszor rendkívül felelőtlen volt. Kritikusai szerint baklövései okozták a halálát, védelmezői szerint azonban csak a korában szokásos katonai taktikát követte. A feltételezések szerint az indiánok tiszteletből nem csonkították meg a holttestét, de sok indián alig tudta, hogy ki is volt Custer valójában. Valószínűleg rejtély marad, hogy miért hagyták a testét érintetlenül.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya." /><ref name="Custer életrajza a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján." /><ref name="Mike Graham:Custer And Chief Crazy Horse Going At It Again?" /><ref name="Custer a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján.Mítoszok és tények.">[http://www.jalapenocafe.com/portfolio/fame_fortune/things.html Custer a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján.Mítoszok és tények.]</ref><ref name="General George Armstrong hero, villain or buffoon?">[{{Cite web |url=http://ns.headroyce.org/~us_history/podegard/index.html |title=General George Armstrong hero, villain or buffoon?] |accessdate=2007-12-07 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20080107023334/http://ns.headroyce.org/%7Eus_history/podegard/index.html |archivedate=2008-01-07 }}</ref>
 
300 könyv, 45 film és 1000 festmény készült Custerről. Várost, megyét, autópályát, erdőt és iskolát neveztek el róla. A személyéről kialakult képet sokszor manipulálták. Jó példa erre az [[Errol Flynn]]el a címszerepben készült „Az utolsó emberig” („They Died with Their Boots On”) című film, melyben Custer hősiességét, bátorságát emelik ki. (Igaz, ez a film a katonák morálját volt hivatott emelni a [[második világháború]]ban.) A másik jelentős alkotás a [[Dustin Hoffman]] főszereplésével készült „Kis nagy ember” („Little Big Man”) című film, amiben őrjöngő mániákusnak állították be. Ez utóbbi készítésén nyomot hagyott a [[vietnámi háború]] népszerűtlensége és a háborúellenesség.<ref name="Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya." />
*{{hely|Ambrose}}{{cite book| last=Ambrose| first=Stephen E.| title=Crazy Horse and Custer: The Parallel Lives of Two American Warriors| publisher=Pocket Books| year=2003| isbn=0-7434-6864-3| language=angol}}
* [http://blueandgraytrail.com/event/George_Armstrong_Custer Civil War Encyclopedia]
* [https://web.archive.org/web/20080320032140/http://www.historynet.com/magazines/civil_war_times/3037741.html George Armstrong Custer: Between Myth and Reality a Historynet honlapján] {{en}}
* [http://www.garryowen.com/ George Custer Home Page] {{en}}
* [http://findarticles.com/p/articles/mi_m1272/is_n2588_v122/ai_15282555 Gerald F. Kreyche: The two faces of George Armstrong Custer című tanulmánya] {{en}}
* [http://www.jalapenocafe.com/portfolio/fame_fortune/bio.html Custer a Dreamweaver Class Project, Northlake College honlapján] {{en}}
* [http://www.civilwarhome.com/custerbi.htm Custer rendfokozatai, beosztásai és szolgálati helyei a Civil War honlapján] {{en}}
* [https://web.archive.org/web/20080321014200/http://www.7thcav.org/Regt_History.html Custer a 7. lovasezred honlapján] {{en}}
* [https://web.archive.org/20080320234637/www.americanchronicle.com/articles/4205 Mike Graham:Custer And Chief Crazy Horse Going At It Again?] {{en}}
* [https://web.archive.org/web/20080107023334/http://ns.headroyce.org/~us_history%7Eus_history/podegard/index.html General George Armstrong hero, villain or buffoon?] {{en}}
* [http://www.nps.gov/archive/libi/battle.html A Little Bighorn Nemzeti Emlékmű honlapja a Little Bighorn-i csatáról] {{en}}
 
== Külső hivatkozások ==
* [https://www.youtube.com/profile_favorites?user=GeorgeCuster71 Custer videók] {{en}}
* [https://web.archive.org/web/20060507000850/http://ns.headroyce.org/~us_history/podegard/gowen.mid Custer kedvenc dallama a Garry Owen]
* [http://www.sonofthesouth.net/union-generals/custer/george-custer.htm Custer életrajza a sonofthesouth.net honlapján fotókkal és korabeli újságok] {{en}}
* [http://www.lbha.org/ A Little Bighorn-i Nemzeti Emlékmű honlapja] {{en}}
* [http://encyclopedia.farlex.com/Little+Bighorn,+Battle+of+the Adatok a Little Bighorn-i csatáról és annak következményeiről<br /> a Farlex Free Dictionary honlapján] {{en}}
* [http://www.findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=249 Custer sírjáról] {{en}}
* [https://web.archive.org/web/20071224205442/http://www.classannual.com:8080/dondesign/stories/storyReader$223 Custer mégis nyert Little Bighorn-i csatában?] {{en}}
* [https://web.archive.org/web/20100617191413/http://www.naco.org/Template.cfm?Section=Find_a_County&Template=/cffiles/counties/countiesbyname%2Fcffiles%2Fcounties%2Fcountiesbyname.cfm A Custerről elnevezett megyék az Egyesült Államokban] {{en}}
* [http://www.citysearch.com/change?query=&where=custer+city&ref_uri=%2Fsearch&init_search=1&context=generic&make_default=1&searchOpt=cs&x=0&y=0 A Custerről elnevezett városok az Egyesült Államokban] {{en}}
* [http://www.nps.gov/archive/libi/battle.html Little Bighornról az NPS honlapján] {{en}}
249 331

szerkesztés