„Kovács András Péter” változatai közötti eltérés

a
linkjav.
a (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2001:4C4C:20D3:CD00:A52A:E271:60EA:85AF (vita) szerkesztéséről Crimea szerkesztésére)
Címke: Visszaállítás
a (linkjav.)
 
== Pályafutása ==
Kamaszkorában egy ideig pap akart lenni. Középiskolai tanulmányait a József Attila Gimnáziumban és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban végezte, [[1996]]-ban érettségizett. [[2001]]-ben az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE]] Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, majd [[2004]]-ben elvégezte a doktori programot is. [[Jogtörténet]]et és [[médiajog]]ot tanított a [[Károli Gáspár Református Egyetem]]en, jogi informatikai ismereteket az ELTE [[ELTE Informatikai Kar (ELTE)|Informatikai Karán]], de humoristakarrierje beindulása után megvált a katedrától.
 
Előadóként 2003-ban próbálta ki magát először a [[Komédium Színház]]ban, de a szervezés hiányosságai miatt a társulat hamar feloszlott. [[Litkai Gergely]] invitálására 2004-ben csatlakozott az induló Godot [[Dumaszínház]] tagjaihoz, ebben az évben kezdte írni a [[Hócipő (folyóirat)|Hócipő]] humormellékletét, a ''Gúnygejzír''t, aminek öt éven át volt szerzője. 2006-ban megnyerte a [[Magyar Rádió]] VIII. Humorfesztiválját, azóta a [[Rádiókabaré]] állandó szereplője szerzőként és fellépőként, a [[Kabaréklub]]ot pedig szóvivőként is segítette. Két évet egy reklám- és műsorgyártó cégnél dolgozott, több televíziós műsorban volt ''gagman''. Már pályája elején, 2008-ban [[Karinthy-gyűrű]]vel jutalmazták, melyet nem csak elismerésnek, de megelőlegezett bizalomnak és kihívásnak tekint.{{forr}} Rendszeres fellépője a [[Showder Klub]] című műsornak, melynek sokáig ő volt a humorkoordinátora is.