„Henry Beaufort (bíboros)” változatai közötti eltérés

'''Henry Beaufort bíboros''' (Beaufort-kastély, [[Anjou (történelmi régió)|Anjou]], [[1374]]. – [[Winchester (Nagy-Britannia)|Winchester]], [[1447]]. [[április 11.]]) [[Angolok|angol]] egyházi személy és államférfi volt. 1435 és 1443 között a gyengeelméjű király, [[VI. Henrik angol király|VI. Henrik ]] kormányát vezette.{{refhely|Encyclopaedia Britannica}}

Henry Beaufort apja [[Genti János lancasteri herceg]], [[III. Eduárd angol király]] fia, anyja Catherine Swynford volt. Unokatestvére, [[II. Richárd angol király]] uralkodása alatt, 1397-ben az [[Oxfordi Egyetem]] kancellárja, 1398-tól Lincoln püspöke lett. Féltestvére, [[IV. Henrik angol király]] segítségével már 1393-ban politikai szereplővé vált. 1403-tól a királyi tanács tagja, Anglia főkancellárja. A következő évben Winchester püspökének nevezik ki, amivel nagy vagyonhoz jut.{{refhely|Encyclopaedia Britannica}}

Ezután lemondott a kancellári posztról, és a királyi tanácson belüli ellenzék feje lett. 1413-ban Beufort unokaöccse [[V. Henrik angol király|király]] lett, ismét vállalta a kancellárságot. Annak érdekében, hogy még magasabb pozícióba jusson, az egyházon belül is emelkedési lehetőségeket keresett. [[V. Márton pápa]] 1417-ben bíborossá és pápai legátussá tette, de utóbbiról a király kívánságára, aki attól tartott, hogy Beaufort túl hatékonyan képviseli majd a [[vatikán]]i politikát, lemondott.{{refhely|Encyclopaedia Britannica}}

1422-ben a kiskorú [[VI. Henrik angol király|VI. Henrik]] lett az angol király, ami nagy lehetőséget kínált a bíborosnak. Pénzt adott kölcsön az udvarnak, amely után magas kamatot kért. Az állam finanszírozásában vállalt szerepe megkérdőjelezhetetlenné tett hatalmát. A pápai legátus 1426-ban St. Eusebius bíborosává tette. Unokaöccse, Humphrey Plantaganet gloucesteri herceg folyamatosan támadta amiatt, hogy egyszerre tölt be ilyen magas állami és egyházi tisztséget. A király támogatásával teljes uralmat szerzett a kormányzat felett az 1430-as években. 1435 és 1439 között sikertelen kísérleteket tett a százéves háború lezárásra, majd 1443-ban visszavonul a politikától.{{refhely|Encyclopaedia Britannica}}