„Gyűrű (ékszer)” változatai közötti eltérés

Különös alakú halántékgyűrűket a régi szlávok viseltek. A régi korban gyűrűk darabjai pénz gyanánt szerepeltek. A gyűrűt gyakran említi a [[Biblia]]. A régi [[zsidók]] pecsétgyűrűt (chotham) nemcsak az ujjon viseltek, hanem szalagra kötve a nyakon is; e gyűrűre a tulajdonos neve és egy bibliai jelmondat volt vésve. Az [[arabok]] és [[indiaiak]] ismerték az ún. varázsgyűrűt, melyet ma is sokan viselnek baj elhárítására, vagy a szerencse elérése végett. A «Szakuntala» régi ind dráma cselekménye egy gyűrű körül forog, melyet [[Dusjanta király]] fiatal nejének ad, s amely gyűrűről (mint [[Mátyás király (néprajz)|Mátyás király]]) később felismeri a nőt. Arábiában és Perzsiában még nemrég előkelő emberek [[smaragd]]os gyűrűiket [[útlevél]] gyanánt kölcsönbe adták alattvalóiknak. [[Görögország]]ban [[Szolón]] idejekor minden szabad embernek gyűrűt kellett viselnie, [[arany]]ból, [[ezüst]]ből vagy [[bronz]]ból; a nők [[elefántcsont]]ból vagy [[borostyán (fosszília)|borostyánkő]]ből készült gyűrűket viseltek; haldoklók gyakran átadták gyűrűiket hátramaradottaiknak; így pl. [[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]] halálakor [[Perdikkasz]]nak adta gyűrűjét, miből azt következtették, hogy ezt jelöli ki utódjául. A [[rómaiak]] a legrégibb időben csak vasból készül gyűrűket viseltek s csak a [[szenátor]]oknak és a velük egyenrangú tisztviselőknek voltak aranygyűrűk ujjaikon; később a lovagok is viselhettek ilyen gyűrűket; míg [[Hadrianus császár]] alatt ez a megkülönböztető jel eltöröltetett és Justinian minden szabad embernek megengedte a gyűrű viselését. A császárok korában drága kövekkel kirakott gyűrűkkel nagy fényűzés történt; az időjáráshoz mérten vékonyabb vagy vastagabb gyűrűket viseltek. A [[pogányok]]nál és [[zsidók]]nál a gyűrű a házasság jelképe volt, ezt a szokást a [[kereszténység|keresztény]] népek is átvették és tovább terjesztették. A gyűrű már az [[V. század]]ban a püspöki hivatal jelvénye, mely annak az egyházzal való frigyét jelképezi; minden [[bíbornokbíboros]] kineveztetésekor gyűrűt kap a pápától. A jegygyűrű az egyházi szertartásban is szerepel: [[Mózes]] I, 38. 28 és II. 35, 22 szerint házasságkötésnél a gyűrűt megáldja a pap. A gyűrűt a balkéz negyedik ujján kell viselni, mivel a régi hiedelem szerint ezen ujjból az ütér egyenesen a szívbe vezet.

Az ékszerek közt a gyűrűk nagy szerepet játszottak az [[őskor]]ban, melyeket e korokban úgy a [[nyak]]on, mint a [[karKar (testrész)|karon]]on, [[ujj]]akon és a [[lábszár]]akon hordtak. A nyakgyűrűk, helyesebben nyakperecek, aránylag későn tünnek fel. A legkorábbiak is a [[bronzkor]] végébe tartoznak s egészen a [[vaskor]]ba való átmenetet jelzik s általánossá csak ez utóbbi korban lesznek, melynek második szakaszában nagyon divatosak. E fém-nyakperecek neve torques. Az ujjgyűrűk, vagyis a tulajdonképpeni gyűrűk már feltalálhatók a [[csiszolt kőkor]]ban (neolit), mikor is rendesen [[kagyló]]ból készítik őket. A kar- és lábgyűrűk divatának keletkezésének ideje az ujjgyűrű és a nyakgyűrű keletkezési kora közé esik s használatuk az ősidőkben, különösen a fémkorokban igen elterjedt. Találjuk őket a leletekben kagylóból, [[kőKőzet|kőből]]ből (különösen a szép [[jadeit]]ből), [[agyag]]ból, [[bronz]]ból, [[vas]]ból, [[arany]]ból, [[ezüst]]ből. Ez utóbbiak inkább spirális [[henger]]ek, mint egyszerű karikák. A kargyűrűket akár a [[felkar]]on, akár az [[alkar]]on, nevezetesen a [[Anatómiai csukló|csuklón]] hordják, ma már karpereceknek hivják, jóllehet e név tulajdonképpen csak a felkaron hordottakra nézve felel meg tökéletesen a fogalomnak. A lábgyűrűket, a karperecek mintájára, lábpereceknek hivják ma. Ezek mind nagyságra, mind formára nézve annyira megegyeznek a karperecekkel, hogy különös rendeltetésüket csak akkor lehet biztosan megállapítani a leletekben, ha tényleg a lábszárcsonton találja az ember őket. E gyűrűkön kívül, melyek kétségtelenül ékszerül szolgáltak s melyeket elég bizonyossággal meghatározni, osztályozni és, mint láttuk, külön-külön elnevezni is tudunk, vannak úgy a vas-, mint a bronzkorban igen nagy számmal oly fémkarikák, melyeknek rendeltetése nem elég világos. Jellemző sajátságuk, hogy a) rendesen sokat találnak belőlük együtt (tehát nem párosan vagy esetleg két-három párt); b) formájuk és nagyságuk tekintetében feltünő egyformaságot mutatnak s végül c) alig van valami díszítésük. Sokan karikapénznek tartják ezeket s e feltevésnek csakugyan van némi jogosultsága.