„Turanizmus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam Maghasito (vita) szerkesztését (oldid: 21051510)A többezres tüntetés sem a 36., sem a 37. jegyzetben nem található meg, ráadásul ha még megtalálható is lenne, semmiképpen nem jelenti a szócikkben foglalt állítást, hogy a "magyar népesség többsége elítélte a kiegyezést". Ezért, mint forrásolatlan adatot, kiszedtem. Címke: Visszavonás |
Visszavontam Qedrák (vita) szerkesztését (oldid: 21064997) http://c3.hu/scripta/szazadveg/14/cieger.htm Ez a szócikk szövegben is megtalálható idézet. Ha tetszik, ha nem... Címke: Visszavonás |
||
82. sor:
A [[szárd–francia–osztrák háború]] és a [[porosz–osztrák–olasz háború]] következtében a Habsburgok birodalma 1866-ra az összeomlás peremére került, mivel ezek az elhibázott katonai vállalkozások óriási állami kiadásokkal jártak és elszabadult pénzromláshoz, egekbe szökő államadóssághoz és pénzügyi csődhelyzethez vezettek.<ref>GOOD, David F.: ''The Economic Rise of the Habsburg Empire'', 1750-1914. 1984. 82. o.</ref>
A Habsburgok a magyarokkal való kiegyezésre kényszerültek, hogy megmenthessék haldokló birodalmukat. A Habsburgok és a magyar politikai elit egy része megállapodott a [[kiegyezés]]ben, annak ellenére, hogy a magyar népesség elsöprő többsége teljes függetlenséget kívánt. A kiegyezést a magyar társadalomnak elenyészően kis része rendezte el és törvényesítette (a választójog igen korlátozott volt, a népességnek kevesebb, mint 8 százaléka bírt szavazati joggal), és a nép nagyon nagy része tekintette azt a magyar ügy és a forradalom öröksége elárulásának.<ref> "A kiegyezéses rendszert ugyanis a társadalom szélesebb körei, a parasztság, a kispolgárság – akár igazuk volt, akár nem – elutasították. Ennek folytán, ha a kiegyezéses rendszert fenn akarták tartani, a választójogot nem lehetett bővíteni, mert akkor a kiegyezés ellenfelei kerültek volna parlamenti többségbe." in: GERGELY András: Az 1867-es kiegyezés. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_1867_es_kiegyezes</ref><ref>"Minden addiginál jelentősebb visszhangja, sőt átütő ereje volt viszont a néhány hónappal később keletkezett „nyílt-levelé”-nek, a Budapesten megjelent Cassandra-levélnek. A levél a hazai, kiegyezéspárti politikusok számára igen kellemetlen pillanatban érkezett.[...] Az újabb Kossuth publikációtól tartó Kemény a koronázás előtt óva intette a lapkiadókat minden „izgatástól”. Deák a változott közhangulat hatása alatt a koronázási ünnepség megzavarásától tartott.[...] A hírlapi polémia második lépcsője – a Cassandra-levél vitáját követően – Kossuth váci és jászladányi választóihoz küldött leveleivel kezdődött, melyeket a Magyar Újság 1867. augusztus 17-i és augusztus 28-i száma közölt. A kettő közül az előbbi váltott ki komolyabb visszhangot; sőt közlése miatt a Magyar Újság szerkesztőjét perbe fogták. A vád ellene az volt, hogy olyan írást publikált, amelynek tartalma ellentétben áll a pragmatica sanctióval, és lényegében véve az uralkodóház közösségében létező birodalmi kapcsolat felbontására izgat.[...] A hatóság szigorára jellemző, hogy a Magyar Újság augusztus 28-i számait, különlenyomataival együtt 29-én éjjel elkobozták és Ráth Károly királyi jogügyi igazgató– mivel a szerző, Kossuth külföldön tartózkodott – a lap felelős szerkesztője ellen tett feljelentést, s egyben kérte a képviselőházat, hogy Böszörményi képviselői mentelmi jogát függesszék fel.[...] Böszörményi mentelmi jogát a képviselőház többsége mégis felfüggesztette. Az esküdtszék elítélő döntése nyomán pedig a bíróság – a fentiek miatt nyilvánvaló jogsértéssel, melyre már a kortársak is rámutattak – egyévi börtönre ítélte. A kormány kompromisszumot keresve a börtönbe vonuló súlyosan beteg Böszörményit kegyelem útján szabadon engedte volna – ha ezt az elítélt maga kérvényezné. Böszörményi azonban ártatlansága tudatában nem volt hajlandó kegyelmet kérni, s a börtön foglyaként érte a halál. Sorsát később is gyakorta felidézték a sajtószabadság védelmezői." in: A MAGYAR SAJTÓ TÖRTÉNETE II/2. 1867–1892 http://mek.niif.hu/04700/04727/html/412.html</ref> Ez mély és tartós töréseket okozott a magyar társadalomban. Az akadémiai tudományosság továbbra is állami vizslatás és nyomásgyakorlás alatt állt, a sajtót pedig eztán is (igaz, jóval engedékenyebben) cenzúrázták. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései eztán is politikailag érzékeny tárgyak maradtak és a „törökösség” is virágzott.
„Viszont a kiegyezés elfogadtatása a társadalommal, komoly nehézségekbe ütközött. Több megye (például Heves, Pest, Szatmár) elutasította a kiegyezést és kiállt Kossuth mellett, az ellenzék megszervezte a demokrata körök hálózatát, az Alföldön többezres kormány- és kiegyezés-ellenes népgyűlésekre került sor stb. A kormány, felfüggesztve liberális elveit, határozott ellenlépésekre szánta el magát: bebörtönözte a Kossuth leveleit közlő [[Böszörményi László]]t, betiltotta a demokrata köröket, a leginkább ellenálló Heves megyébe pedig királyi biztost küldött. A rendszer stabilizálása és az új politikai intézmények elfogadása azonban még így is évekig elhúzódott.”<ref>[http://c3.hu/scripta/szazadveg/14/cieger.htm CIEGER András: ''Kormány a mérlegen – a múlt században'']</ref>
214. sor:
A szabadság és függetlenség visszaszerzésére tett magyar lépések és kísérletek nem bizonyultak gyümölcsözőnek. Ezzel egyidejűleg a Habsburgok képtelenek voltak megszerezni a vezető szerepet a német unióban, és [[Németország egyesítése|Németországot végül porosz vezetés alatt egyesítették]]. A Habsburgok elszámított politikai és katonai lépéseikkel birodalmukat az összeomlás szélére sodorták. Ez vezetett el az 1867. évi osztrák-magyar [[kiegyezés]]hez. A kiegyezés magyar támogatói többek közt azzal érveltek, hogy a megrogyott és legyengült Ausztria már nem jelent veszélyt és fenyegetést a magyarokra, de segíthet megakadályozni a szláv terjeszkedést.
A kiegyezés ellenére a magyarok igencsak vegyes érzelmekkel viseltettek eme régi-új osztrák szövetségeseik iránt.<ref>„Wenn in Ungarn stets die besonnene politische Erwägung den Ausschlag gabe, so würde diese tapsere und unabhängige Nation sich darüber klar bleiben, das sie als Insel in dem weiten Meere slavischer bevölkerungen sich bei ihrer verhältnissmässig geringen Ziffer nur durch Anlehnung an das deutsche Element in Oestreich und in Deutschland sicher stellen kann. Aber die Kossuthsche Episode und Die Unterdrückung der reichstreuen deutschen Elemente in Ungarn selbst und andere Symptome zeigten, dass in kritischen Momenten das Selbstvertrauen des ungarischen Husaren und Advocaten stärker ist als die politische Berechnung und die Selbstbeherrschung. Lässt doch auch in ruhigen Zeiten mancher Magyar sich von den Zigennern das lied „Der Deutsche ist ein Hundsfott” ausspielen!“ In: BISMARCK, Otto von: Gedanken und Erinnerungen. 1898. Zweiter Band. s. 234.</ref> A közvélekedést jól kifejezi [[Mikszáth Kálmán (író)|Mikszáth Kálmán]] egy 1877-es újságcikkében: „… nekünk most is megmaradt azért érintetlenül a százados tapasztalás, hogy igenis, huncut a burkus is, de azért mégis nagyobb huncut a »mi németünk«… Az osztrák sasnak csak azért rendelt két fejet rendelkezésére az ős fantázia, hogy Magyarországot gyorsabban megehesse.”<ref>MIKSZÁTH Kálmán: Cikkek és karcolatok I. 369-370. o. http://mek.oszk.hu/00900/00900/00900.pdf</ref>
1876. június 20-án a szerb és montenegrói csapatok átlépték a török határt a Hercegovinában és a bolgárok közt kitört felkelés erejében bízva. A bolgár felkelés gyorsan elbukott, a szerbeknek mind a [[Niš]], mind a Bosznia elleni hadművelete összeomlott és 1876 augusztusára Kelet-Szerbia a törökök kezére került. Az aleksináci csatában (augusztus 11.) Szerbia súlyos vereséget szenvedett. Ezt újabb vereség, az adrováci (augusztus 21.) követte, és a [[Nagy-Morava|Morava]]-völgy védővonalainak eleste. A törökök közben október 17-én bevették [[Djuniš]]t, ezzel megnyílt a Belgrád felé vezető út. Másnap Oroszország ultimátumot juttatott el a törököknek: ha 48 órán belül nem szüntetik be az ellenségeskedést, megszakítja velük diplomáciai kapcsolatait. A Porta ennek nyomán két hónapos fegyverszünetet kötött a szerbekkel, október 21-én.
| |||