„Turanizmus” változatai közötti eltérés

A Habsburgok a magyarokkal való kiegyezésre kényszerültek, hogy megmenthessék haldokló birodalmukat. A Habsburgok és a magyar politikai elit egy része megállapodott a [[kiegyezés]]ben, annak ellenére, hogy a magyar népesség elsöprő többsége teljes függetlenséget kívánt. A kiegyezést a magyar társadalomnak elenyészően kis része rendezte el és törvényesítette (a választójog igen korlátozott volt, a népességnek kevesebb, mint 8 százaléka bírt szavazati joggal), és a nép nagyon nagy része tekintette azt a magyar ügy és a forradalom öröksége elárulásának.<ref> "A kiegyezéses rendszert ugyanis a társadalom szélesebb körei, a parasztság, a kispolgárság – akár igazuk volt, akár nem – elutasították. Ennek folytán, ha a kiegyezéses rendszert fenn akarták tartani, a választójogot nem lehetett bővíteni, mert akkor a kiegyezés ellenfelei kerültek volna parlamenti többségbe." in: GERGELY András: Az 1867-es kiegyezés. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_1867_es_kiegyezes</ref><ref>"Minden addiginál jelentősebb visszhangja, sőt átütő ereje volt viszont a néhány hónappal később keletkezett „nyílt-levelé”-nek, a Budapesten megjelent Cassandra-levélnek. A levél a hazai, kiegyezéspárti politikusok számára igen kellemetlen pillanatban érkezett.[...] Az újabb Kossuth publikációtól tartó Kemény a koronázás előtt óva intette a lapkiadókat minden „izgatástól”. Deák a változott közhangulat hatása alatt a koronázási ünnepség megzavarásától tartott.[...] A hírlapi polémia második lépcsője – a Cassandra-levél vitáját követően – Kossuth váci és jászladányi választóihoz küldött leveleivel kezdődött, melyeket a Magyar Újság 1867. augusztus 17-i és augusztus 28-i száma közölt. A kettő közül az előbbi váltott ki komolyabb visszhangot; sőt közlése miatt a Magyar Újság szerkesztőjét perbe fogták. A vád ellene az volt, hogy olyan írást publikált, amelynek tartalma ellentétben áll a pragmatica sanctióval, és lényegében véve az uralkodóház közösségében létező birodalmi kapcsolat felbontására izgat.[...] A hatóság szigorára jellemző, hogy a Magyar Újság augusztus 28-i számait, különlenyomataival együtt 29-én éjjel elkobozták és Ráth Károly királyi jogügyi igazgató– mivel a szerző, Kossuth külföldön tartózkodott – a lap felelős szerkesztője ellen tett feljelentést, s egyben kérte a képviselőházat, hogy Böszörményi képviselői mentelmi jogát függesszék fel.[...] Böszörményi mentelmi jogát a képviselőház többsége mégis felfüggesztette. Az esküdtszék elítélő döntése nyomán pedig a bíróság – a fentiek miatt nyilvánvaló jogsértéssel, melyre már a kortársak is rámutattak – egyévi börtönre ítélte. A kormány kompromisszumot keresve a börtönbe vonuló súlyosan beteg Böszörményit kegyelem útján szabadon engedte volna – ha ezt az elítélt maga kérvényezné. Böszörményi azonban ártatlansága tudatában nem volt hajlandó kegyelmet kérni, s a börtön foglyaként érte a halál. Sorsát később is gyakorta felidézték a sajtószabadság védelmezői." in: A MAGYAR SAJTÓ TÖRTÉNETE II/2. 1867–1892 http://mek.niif.hu/04700/04727/html/412.html</ref> Ez mély és tartós töréseket okozott a magyar társadalomban. Az akadémiai tudományosság továbbra is állami vizslatás és nyomásgyakorlás alatt állt, a sajtót pedig eztán is (igaz, jóval engedékenyebben) cenzúrázták. A nemzet, anyanyelv és nemzeti eredet kérdései eztán is politikailag érzékeny tárgyak maradtak és a „törökösség” is virágzott.

 

 

===Vámbéry Ármin munkássága===