„Szekularizáció” változatai közötti eltérés

A [[történettudomány]] a ''szekularizálás'' fogalmával írja le az [[újkor]] elején, [[1517]] és [[1555]] között zajló folyamatot. Ennek során – a "szegény" egyház követelménye szerint – az egyházi tulajdonú földbirtokok kerültek magánkézbe. Az [[1530]]-as [[ágostai hitvallás]] már világosan kimondja az egyházi birtokok szekularizálásának lehetőségét. Ez elősegítette a protestantizmus terjedését a főnemesség körében, és egészen az [[augsburgi vallásbéke]] idejéig, [[1555]]-ig érvényben maradt. Az egyházi birtokok ''szekularizációja'' [[1534]] után [[VIII. Henrik angol király|VIII. Henrik]] gazdaságpolitikájának is részét képezte.

 

 

Régiónk szempontjából külön jelentősége van a jozefinizmusnak, melyet bizonyos megszorításokkal a kommunista egyházpolitika előfutárának is lehet tekinteni. [[II. József magyar király|II. József]] egyik első intézkedése a [[türelmi rendelet]] volt [[1781]]-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és ortodoxok számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett a korábbinál. Ebben az évben zárolta a Rómának küldött egyházi jövedelmeket, majd rendelkezett, hogy a pápai bullákat, mielőtt kihirdetnék, az udvarnak ellenőriznie kell. A jozefinista politika értelmében az egyház az állam egyik eszköze, szerve, amelynek minden más alattvalóhoz hasonlóan akkor van létjogosultsága, amennyiben az uralkodó célkitűzéseit szolgálja. Ezt a politikát instrumentalizálásnak is nevezik, melyben az egyház az állam eszköze, instrumentuma. Az uralkodó 1782. január 12-én szekularizációs rendeletet hozott, amellyel 140 olyan kolostort oszlatott fel, melyek nem végeztek sem oktatási, sem betegápolási tevékenységet. Bár [[II. József magyar király|II. József]] halálos ágyán 3 rendeletet leszámítva mindegyiket visszavonta, felvilágosult abszolutista politikai logikája részévé vált az egyházpolitikai gondolkodásnak.