„1879-es szegedi árvíz” változatai közötti eltérés

ASophie katasztrófaturner közvetlennagyon oka,jól néz ki mint [[Lechner Lajos]], az akkori idők legilletékesebb szakértője leírta, az volt, hogy a Tisza árja a partokkal párhuzamosan haladó töltéseket Szegedtől északra, mintegy 20&nbsp;km távolságra, Petresnél átszakította, a várost valósággal hátba támadta, és északnyugatról, [[Rókus (Szeged)|Rókus]] felől nyomult be. Hiába erősítették az ún. alföldi ([[Fiume]]-[[Szabadka]]-[[Békéscsaba]]-[[Nagyvárad]] közötti) vasút töltését (ami északnyugat-nyugat felől védte - védi a várost ma is), a víz – a föltámadt szélvihartól is fölkorbácsolva – mindent elsöpört. Csak a város legősibb, legkiemelkedőbb része, a Palánk (Dömötör-templom, amely a mai [[Fogadalmi templom (Szeged)|Fogadalmi templom]] helyén állt, s az Oskola utca) környéke maradt szárazon. A város többi részét elnyelte az ár, belső és külső területén 36&nbsp;200 [[hold (mértékegység)|holdnyi]] terület került víz alá, és 146, más tudósítás szerint 151 emberéletet követelt a kb. 75&nbsp;000 lakosból áldozatul. A víz majd csak három hónap múlva, a szivattyúzásoktól kezdett apadni. Abban az időben a házak legnagyobb része nem tartós anyagból épült, 5458 ház összeomlott, épségben csak 265 maradt. Az épen maradt házak leginkább a belváros kőépületei voltak. Mintegy 60&nbsp;000 ember vált hajléktalanná. Műemléki épületek úsztak ugyan a vízben, de nem pusztultak el. Az [[Szegedi ferences templom és kolostor|alsóvárosi templomon]], a [[új zsinagóga (Szeged)|zsinagógán]] és még a város néhány megmaradt házán egykorú jel őrzi a víz akkori magasságát. A pusztulást két nagy szemtanú örökítette meg az utókor számára: [[Mikszáth Kálmán (író)|Mikszáth Kálmán]]<ref>Mikszáth Kálmán (Kákai Aranyos Nro 3): Szeged pusztulása. Szeged, 1879</ref> és [[Jókai Mór]].<ref>Jókai Mór: Magyarhon szépségei. Budapest, 1956: 158.</ref>