„Duna–Tisza közi homokhátság” változatai közötti eltérés

a (commonsba áthelyezett kép)
A Duna–Tisza közi homokhátság legértékesebb természeti kincsei az 1975-ben alapított [[Kiskunsági Nemzeti Park]] területein találhatók. Ezek bár szigetszerűen helyezkednek el, mégsem választhatók el a határos hátsági területektől, hiszen a felszín alatti vizek, a szárazodás és az ezzel együtt járó környezeti konfliktusok ezeket a védett övezeteket is súlyosan érinthetik, más szóval a homokhátsági problémák egyúttal nemzeti parki problémák is lehetnek.
 
Ma a nemzeti park igazgatósága kilenc különálló nemzeti parki egység, két tájvédelmi körzet és tizenhét természetvédelmi terület felügyeletét és kezelését látja el 76 000 hektár kiterjedésű területen. A 48 000 ha nagyságú nemzeti parki törzsterületek többségükben Kecskeméttől nyugati-délnyugati irányban a homokhátságon és a Duna mentén fekszenek. A nemzeti park területének kétharmad része Bioszféra Rezervátum, a szikes tavak és a [[Kolon-tó]] pedig a Ramsari egyezmény alapján nemzetközi jelentőségű vadvizes élőhely. E két diploma nemzetközi elismerését is igazolja az itteni természeti értékeknek. A Duna–Tisza köze egykor változatos természeti képeit ma is felfedezhetjük a Kiskunsági Nemzeti Park védett területein. A síksági tájtípusokon elterülő védett területek karakterükben jól elkülönülnek egymástól. A Duna-menti síkságon fekvő szikes területek a tökéletes síkságok jellegzetes példái. Ettől keletre, a már magasabban fekvő Duna–Tisza közi homokhátság szélformázta vonulatai húzódnak. A két előbbi terület határa mentén találhatók a hosszan elnyúló turjánvidék mocsarai. A [[Duna–Tisza köze]] déli részén a Bácskai löszplató nyúlványai és mély futású völgyei érintkeznek a kiterjedt homokterületekkel. A kultúrtájjá formálódott vidék védett területeinek élőhelyi adottságai sok érdekességet tartogatnak. Változatos élőhelyei közül említést érdemelnek a lápok, láprétek, mocsárrétek, nedves kaszálok, valamint az itt található homokterületek és homoki erdők. Lápi és homoki nyírfás erdőrészletei kivételes értéket képviselnek. Erdőrezervátumai évszázados tölgyfákat őriznek. Számos példa van itt, a homoki, a szikes és lápi szukcesszió változataira és átmeneteire. Területén mind a szikes, mind a homokterületekre jellemző fészkelő madár előfordul.
 
A térség különböző élőhelyeket ölel fel, nagyszámú jelentős, ritka/védett fajjal. Füves és vizes élőhelyek, erdők, puszták, rétek, mezőgazdasági hasznosítású gyepek váltják egymást. Kiemelkedő jelentőségűek a [[geomorfológia]]i képződmények, a homokbucka alakzatok a változatos terep és talajtípusok és azok kombinációi teszik egyedivé a tájat. A homokbuckák között szélvájta medrekben kisebb-nagyobb szikes tavak alakultak ki. Ma ezek közül csak kevésben gyűlik össze a víz, nagy részük kiszáradt medrében zárt gyep fejlődött. A szárazodás folyamata sajnos az élővilág változását, esetenként elszegényedését is maga után vonta. Az utóbbi évtizedekben száradt ki a Kondor-tó, a Szívós- és a Szappan szék, és a bugaci Szappanos-tó. A nemzeti park változatosságát és fajgazdagságát mozaikos felépítésének köszönheti. Ez a felépítés paradox módon magába foglalja azt a több évszázados tájhasználatot is, mely a [[Duna–Tisza köze]] összefüggő természeti képét megbontotta.